babtabla.hu

HTML

Ha csak ezt az oldaldobozt látod, akkor egy olyan sablont választottál, amiben csak balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!

Itt az írás, forgassátok...

közélet-közerkölcsök-magánbűnök- egy magyartanár emlékiratai Egerből

Oszd meg, és uralkodj magadon!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Idő van

Friss topikok

  • pushup: Tanár úr! azért én szívesen olvasnám a mostani véleményét is. Lehet, én értelmeztem félre, de korá... (2016.02.16. 11:02) Búcsú az olvasótól
  • Lordhell: @Csakazigazat!: A lényeg, hogy mind a kettő rossz. Ha már számokon lovagolunk 1 év alatt 44-45 15... (2014.05.14. 18:25) Na de kicsoda Lipusz Zsolt?
  • csakazolvassa: Műfarka kinek volt? Én értem, hogy aki hetero, annak nem probléma a melegek politikai emancipációj... (2012.08.13. 19:04) Az ember végül homokos? - (Értelmezési kísérlet)
  • gabcica: Sikerült ebben az évben és tavaly is részt vennem a rajz oktv-n. Ha megnézitek a témaadást és azt,... (2010.11.28. 16:29) Mit ér az OKTV?
  • zerge gorilla: "már két embernek is olcsóbb autóval közlekedni, mint tömegközlekedéssel..." Ezzel muszáj vitatko... (2010.11.07. 13:57) Buddhista közgazdaságtan

Egy hiteles cigánypolitikus

2008.12.11. 15:18 sasika61

 

Ki nem élte még át azt a haragot, indulatot, szomorúságot, ami akkor fogja el az embert, ha a szeretteit kell „bántania”, akárcsak szóban is? Ha egy vitás helyzetben azt kell megállapítanunk, hogy a hozzánk tartozó személy hibázott s nincs igaza? Ahogyan felépül ez az érzés egy konkrét személy esetén, ugyanúgy megfigyelhető akkor is, ha a kiváltója nem egy személy, hanem a legtágabb közösségünk. Ennek jeleit tapasztaltam legutóbb Rostás Lászlón, a kiskunhalasi cigány önkormányzat elnökén egy tv-vitában.
 
Nemrég országos visszhangot keltett Lakatos Attila borsodi cigányvajda szokatlan megnyilatkozása (https://www.youtube.com/watch?v=kh41BvlPs7Y), sokan kaptuk fel a fejünket: hát ilyen is van? Igen, ilyen is van, hálistennek, és ráadásul nincs egyedül. Rostás László hozzá hasonló alakja közéletünknek. Néhány napja még azt sem tudtam róla, hogy létezik. Véletlenül akadtam rá az ATV-n
(http://atv.hu/videotar/2008_dec__roma_eroszak__vagy_rasszizmus__1____resz.html), és a szám tátva maradt a csodálkozástól. Tegnap meg ezt a hírt lehetett olvasni: „Kiemelné a családjukból az iskolakerülő cigány gyerekeket Rostás László, a halasi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke - írja szerdai számában a Petőfi Népe (…)A napilap szerint Rostás László kisebbségi vezető drasztikus intézkedéseket tart szükségesnek: az állami gondozásba helyezés mellett a segélyeket is megvonná a családoktól” http://index.hu/politika/belhirek/371434/.
 
Miért is érdekes Rostás úr? Mert azon kevés cigányvezetők közé tartozik, aki nem szimatol rasszizmust azonnal, ha bárki szóvá teszi a cigány-magyar együttélés problémáit, hanem megpróbálja megérteni a másik felet, s kendőzetlen őszinteséggel beszél népe felelősségéről.
 
Minden párbeszédnek alapfeltétele ugyanis, hogy a másikban ne az ellenséget lássuk, a problémáiban ne az előítéletes gondolkodás megjelenését, hanem közös megoldást keressünk. Rostás úr ki merte mondani: a magyarok tömegeiben nem rasszisták, nem rasszista sem a monoki, sem a kiskunlacházi polgármester (ők is résztvevői voltak a beszélgetésnek), helyesen látják (a polgármesterek), hogy a romák felemelkedése az oktatáson át vezethet, s a szülők felelőssége megkerülhetetlen, ha egy cigánygyerek nem jár iskolába, vagy éppenséggel késsel jár már az alsó tagozatra is - szóval csupa olyan dolgot mondott, amire lehet építkezni, s  ami nem egyszer ki is váltotta a szintén jelenlévő Daróczi Ágnes nemtetszését is.
 
Ki ez az ember? Gyanítom, népéből jó néhányan árulónak fogják kikiáltani, hacsak máris nem az a szemükben. Számomra viszont az első hiteles cigánypolitikus, aki előtt, ha lenne kalapom, megemelném mélyen. Isten éltesse sokáig!

5 komment

Címkék: közélet cigánypolitikusok rostás lászló

Veszélyes rokonok

2008.12.09. 15:28 sasika61

 

A rendszerváltozás előtti évtizedek egyik tapasztalata volt, hogy a fiúknak olykor az apák „bűneiért” is szenvedniük kellett, egy „rovott” múltú szülő, nem megfelelő pedigréjű rokon akár a hozzátartozó karrierjét is kettétörhette. Hogy meddig élt ez a szokás, azt nem tudom megmondani, de hogy létezett, az kétségtelen.
 
A rokonok világa ezek szerint nemcsak akkor volt fontos, ha el kellett intézni valamit, de kifejezetten kényelmetlen is lehetett adott esetben. Én naiv azt hittem, hogy legalább az utóbbi megszűnt: az a világ nálunk sosem fog eljönni, hogy egy-egy állás megszerzésekor, előmenetelnél ne vennénk igénybe egy-egy segítő kezet, de hogy ismét félni kelljen a hozzátartozóink miatt, azt nem gondoltam volna.
 
A demokráciának, a köztársaságnak mélyen elkötelezett MSZP úgy látszik, nem tud egykönnyen megszabadulni megrögzött szokásaitól. „Rokonsága miatt kaszálhatták el a szocik Havasinét”- adja hírül az Index. Azért nem szavazták meg a főbíró-jelöltet, mert unokaöccse a Fidesz sajtófőnöke: http://index.hu/politika/belfold/havasinebuka/ .
 
Lendvai Ildikó egyenesen kiosztja a köztársasági elnököt, hogy a képviselők függetlenek (muhaha), szabad mandátummal rendelkeznek (muhaha), lelkiismeretük szerint szavaznak (muhaha és bruhaha), tehát pusztán emiatt fordulhatott elő az incidens.
Én még valamilyen értelemben tisztelni is tudnám őket, ha kijelentenék, hogy Sólyom úr, szarunk a jelöltjére, nem szavazzuk meg, mert fideszes, állítsa jelöltként a mi emberünket, s akkor majd. Ekkor látszódna, hogy van bennük valami tartás, de ezzel a szánalmas magyarázkodással csak az undort fokozzák.
 
Most akkor mindenki nézze végig rokonait? A fiamat vágják ki az egyetemről, mert én, az apa valakinek nem tetsző dolgot írok? Sőt, már távolabbi rokonság is számít? Lányaim legjobban teszik, ha háziasszonyok maradnak, mert nagybátyjuk főszerkesztő valamelyik politikai lapnál?
 
Hányad íziglen kell még számolnunk rokonainkkal, kedves frakcióvezető asszony?
Lassan odajutok, mint Nietzsche Zarathustrája: „Nem gyűlöletem, utálatom faldosott farkaséhséggel.”

135 komment · 1 trackback

Címkék: közélet mszp főbíró választás

Retro

2008.12.09. 08:03 sasika61

 

„Nem találom a szavakat”- kezdte Esterházy annak idején híres regényét. Én is így vagyok ezzel, több szempontból is. Néhány napja az Index közzétett egy videót a VIII. kerületi rendőrkapitányság munkájáról. A felvétel 47. másodpercében az alábbi kép látható:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Miután ezt megláttam, írtam egy rövidke bejegyzést                                           http://sasika61mondja.blog.hu/2008/12/07/csak_nem_szemelyesen_lenin_elvtars,
azt hittem, vannak olyan helyzetek, a felháborodásnak van olyan szintje, amikor nem kell bőséges magyarázat, a látvány önmagáért beszél. Reméltem, hogy címlap lesz belőle, s özönleni fognak a méltatlankodó bejegyzések.
 
Egyik sem jött be.
 
Valamiért vagy elkerülte a szerkesztők figyelmét, vagy annyira rosszul volt megírva az a néhány körítésnek szánt mondat, hogy egészében nem volt alkalmas a vitára. Vagy valami más ok játszhatott közre, amiről nem tudok.
 
Néhány hozzászóló azonban még ennél is jobban meglepett. Leginkább azzal, hogy mentegetik a helyzetet. Mindez retro csupán, semmilyen politikai tartalma nincs; Lenin nem azonos Sztálinnal – mondják. Vagyis mintha normálisnak fogadnák el, hogy ma, csaknem 20 évvel a rendszerváltás során egy rendőrségi iroda falán Lenin arcképe lóg, akármilyen megfontolásból.
 
Egyikőjük még azt is megengedi, hogy akár Hitler is lóghatna ott, ha az csupán „retro”.
Na most vagy én vagyok teljesen hülye –ami könnyen lehetséges, bizonyítani nem tudom az ellenkezőjét-, vagy valami hihetetlen kuszaság, értékzavar van a fejekben.
Azt viszont állítom, hogy ha azon a felvételen Hitler arcképe lenne látható, a kapitányságvezető aligha kerülhette volna el a felelősségre vonást. Lenin ugyanis éppúgy diktátor volt, mint Sztálin és Hitler. Az ő lelkén is milliók halála szárad.
 
Mi értelme volt itt bárminek a 20 év alatt, ha ez visszhang nélkül előfordulhat ma Magyarországon?

12 komment

Címkék: retro közélet lenin arckép

Múltfestési kísérlet

2008.12.08. 16:30 sasika61

Az MTI közleménye
(1981. december 14.)
[részlet]

A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére:

A Magyar Népköztársaság vezető testületei, a magyar dolgozók nagy figyelemmel és megértéssel fogadták a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának döntését, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának megalakulását és intézkedéseit, valamint Wojciech Jaruzelski kormányfő felhívását az ellenforradalmi törekvések meghiúsítására, a törvényes rend és nyugalom helyreállítására, a szocializmus vívmányainak védelmére. […]

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép bízik abban, hogy a lengyel kommunisták, az igazi lengyel hazafiak, a szocialista kibontakozásért cselekedni kész erők összefogásukkal eltorlaszolják az ellenforradalom útját, és biztosítják a lengyel társadalom problémáinak szocialista megoldását.http://www.natarch.hu/archivnet/rovat/forras.phtml?forras_kod=277.

„Walesát ünnepeltük Gdanskban. Huszonöt éve, 1983-ban kapta meg a Béke Nobel-díjat a lengyel rendszerváltás legendás alakja, a milliósra növekedett Szolidaritás vezetője, a hajógyár egykori villanyszerelője. Annak idején felesége ment el Stockholmba a díjátadó ünnepségre, mivel ő – ma is úgy tűnik, nem alaptalanul – attól tartott, ha kimegy, nem engednék vissza. Jót beszélgettünk Walesával. Lassan két évtizedes tapasztalattal a hátunk mögött – mármint ami a független, demokratikus Lengyelországot és Magyarországot illeti – sokkal árnyaltabban látjuk a dolgokat. S miközben kétfelől érkeztünk a demokratikus Közép-Európába, más-más személyes múlttal lettünk politikusok, érdeklődve és tisztelettel tudtunk egymás felé fordulni” http://www.kapcsolat.hu/blog/71318.

A miniszterelnökkel egyidősök vagyunk, ugyanabban az évben születtem, mint ő, ugyanazt a történelmet éltük meg, természetesen másképpen. Nincs jogom számon kérni rajta, mit gondolt 19 évesen a Szolidaritás megalakulásáról, egy alig felnőttnek lehetnek kialakulatlan nézetei, amelyeket utólag megtagad, vagy árnyaltabban lát. A miniszterelnök 20 éves volt, amikor az első nem kommunista szakszervezet letörésére bevezették a szükségállapotot, ekkor már élénken foglalkoztathatta a politika, hiszen ugyanebben az évben a főiskolai KISZ-bizottság tagja lett, s politikai pályája ettől kezdve meredeken ívelt – a kommunista mozgalomban.

Nem kommunistázom. Ez éppoly értelmetlen ma már, mint az alaptalan fasisztázás. De a múltfestést is rühellem. Lehetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc ne látta volna, akár 20 évesen is, milyen aljas módszerekkel igyekeztek a honi kommunista párt-és szakszervezeti vezetők lejáratni a Szolidaritást, hogyan hitették el milliókkal, hogy nálunk azért vannak problémák, mert a lengyelek nem dolgoznak, a szemetek, s az ország (nagy része) milyen örömmel szopta be a felkínált cumit. Lehetetlen, hogy ne érzékelte volna a szükségállapot brutalitásait, a tömegbe lövetéseket, a tömeges internálásokat (köztük Walesáét). Mindezeket tudta, de vagy hitt a sajátos interpretációkban, vagy hallgatott, és maradt a kommunista mozgalom keretein belül.

De még ezt sem vetem szemére. Én is gyáva voltam. A szükségállapot bevezetésekor két másik, szintén húszéves évfolyamtársammal megfogalmaztunk ugyan egy tiltakozó röplapot, de annyi bátorság egyikünkben sem volt, hogy ezt valahogyan sokszorosítsuk és szétszórjuk az egyetemen, ahogy eredetileg tervezetük. Bennem is hiányzott ehhez az elszántság, féltem.

De kezdettől fogva tudtam, hogy az igazság kinek az oldalán áll.

Ez sem nagy dolog persze. De következtetéseket le lehetett vonni belőle. Pl. azt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad még csak azt a látszatot sem kelteni, hogy bármiben is közösséget vállalok a „kommunistákkal”. Az azonosulás ugyanis akkor már nem volt kötelező. Elég volt csendben maradni. Párt és KISZ-karriert különösen nem vártak már el.

Nem vagyok én a magam teljesítményére büszke, annyit azonban elvárnék, hogy ne az ünnepelje Walesát, aki így vagy úgy, de határozottan mást képviselt mindaddig, míg lehetett. Vagy ha már állami vezetőként részt kellett vennie a gdanski eseményen, legalább ne tegyen úgy, mintha egyforma érdemeik lennének a rendszerváltásban. Mert ez hazugság, akárhogyan nézzük.

A napokban láttam azt a minden elemében szánalmas jelenetet, ami a miniszterelnök blogkönyvének bemutatóját kísérte. A tiltakozóknak odaszólt egy idős hölgy, Gyurcsány Ferenc nagy rajongója, hogy vegyék tudomásul, én kommunista vagyok a mai napig.

Hogyan lehet egyszerre közösséget vállalni Walesával és a magát büszkén kommunistának valló idős hölggyel, miniszterelnök úr?

 

10 komment

Címkék: közélet szolidaritás gyurcsány blog walesa

Csak nem személyesen Lenin elvtárs?

2008.12.07. 18:44 sasika61

 

Valahol a volt Szovjetunióban:
A tanító a trópusi állatok szemléltetéséhez az órán mutat a kisiskolásoknak egy kitömött krokodilt.
- Na Iván, mi ez itt az asztalon?
- Kenguru.
- Nem, nem, menj a helyedre. Mondd meg te Griska!
- Orrszarvú.
- Nem, nem, menj a helyedre. Mondd meg te, Sztyopka!
- Zebra.
- Nem, nem, menj a helyedre. Ejnye gyerekek, pedig már tanultunk róla az előző órán! Mondd meg te Szásenyka!
Szásenyka:
- Csak nem személyesen Vlagyimir Iljics?
 
Az ember gyanútlanul nézi az Index videóját (http://index.hu/video/2008/12/07/razzia_1/?p=0), hallgatja Práger Ferenc kapitányságvezetőt, nyilatkoznak az empatikus rendőrhölgyek, aztán a 47. másodpercben egy vágókép a szoba faláról, először azt hittem, rosszul látok. Megnézem még egyszer, meg még egyszer, de akárhányszor nézem, mindig ugyanazt látom.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kinek a képe lóg a falon?
Persze tudom én, hogy nagy a rendőrhiány, a nyócker sok feladatot ad az állománynak, így aztán apróságokra nem jut idejük. Továbbá a megszokás nagy úr. Ha valakinek a képe ott lógott negyven-ötven évig, miért ne lóghatna még 20-30-ig, vagy akár az idők végezetéig.
Könyörgöm, mondja már meg valaki, jól látom, amit látok?
És az úr hányadik évét írjuk, kapitány elvtárs?

10 komment

Címkék: közélet rendőrség nyócker index videó

Vigyázat: az SZDSZ felénk fordul!

2008.12.07. 12:24 sasika61

 

A baj nem jár egyedül – tartja a régi mondás. Nem elég nekünk a tomboló válság, a növekvő megélhetési gondok, a vidék millió problémája, tegnap óta újakkal is szembe kell néznünk. Itt nálunk, Egerben ülésezett ugyanis a Szabad Demokraták Szövetsége megyei elnökeinek fóruma dr. Fodor Gábor országos elnök részvételével. Megállapodtak, hogy az SZDSZ új stratégiai programot dolgoz ki, amely várhatóan jövő tavaszra készül el. „Ebbe bekerülnek olyan elemek is, amelyekkel korábban nemigen „törődtek” a főleg nagyvárosi bázisra építő pártban. A megyei elnökök (…) tárgyaltak a vidékpolitikáról, a földkérdésről, a magyarországi vidéki liberalizmusról, a határon túli magyarság ügyéről.” Ahogy az erről szóló újságcikk is kiemeli: az SZDSZ a vidék felé fordul: http://www.heol.hu/cikk/195553.
 
Erre azért nem számítottunk. Hogy 20 év elteltével Mucsa és a mucsaiak, a lábszagúak világa egyszer még érdekes lesz a hatalmas szürkeállományukra egykor oly büszke párt számára. Gyorsan meg is néztem a pénztárcámat, megvan-e még, van-e még föld a tetőtéri szobám alatt, vagy már csak lebegünk, mint Fodor Gábor az első füves cigi után. Jelentem: egyelőre megvan mindkettő.
 
Csak az zavar, hogy nem tudom értelmezni a nyilatkozatukban megjelölt fogalmakat! Mit jelenthet a vidéki liberalizmus és földkérdés azon kívül, hogy itt-ott megyei embereik felügyelő bizottsági vagy igazgatósági tagok lettek a sors kegyelméből, mint pl. Horuczi Csaba - Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KVM-delegált); ig. - Egererdő Erdészeti Zrt., vagy Gyurkó Péter - ig. - Mátra Volán Zrt.                                     http://www.hetivalasz.hu/cikk/0804/szakits_ha_birsz
 Egyedül a határon túli magyarok ügyének SZDSZ-es képviseletét tudom beazonosítani: az eddig is szívügye volt a pártnak, gondoljunk csak a négy évvel ezelőtti népszavazásra, milyen vehemensen kampányoltak – az állampolgárságuk ellen.
 
Nem baj, ezt a felénk fordulást is majd kibírjuk valahogy. A párt 20 éves múltja kellő immunitást adott a vidéki Magyarországnak – velük szemben. Tömeges fertőzésre nem kell számítani, de azért nem árt, ha figyelünk.

 

111 komment

Címkék: közélet szdsz vidéki magyarország

Tanárdicsérő poszt

2008.12.06. 17:13 sasika61

 

Nem szeretném sajátos „keltetővé” átalakítani a blogot, ahol egyik poszt szüli a másikat, mégis muszáj visszatérnem az előző témájához:
(http://sasika61mondja.blog.hu/2008/12/05/vertek_e_titeket_a_tanarok). A tanári erőszakot olyan sokan erősítették meg saját élményként, hogy a felületes olvasóban könnyen az a látszat keletkezhetett: a magyar tanárok ütik-verik a gyerekeket, ahogy egyik kommentelő meg is fogalmazta: „ezektől” (a tanároktól általában) még a 12. havi fizetést is elvenné.
 
Szeretném ezt a látszatot elfeledtetni. Nekem 17 évnyi tanulásom során nagyon sok tanárom volt, a többségükre szeretettel gondolok máig. Kiemelek egyet közülük, bemutatom, mit köszönhetek neki, s arra kérem az olvasóimat, kövessék a példámat, mutassanak be egy nekik kedves emlékű tanárt. Nem az egyensúly kedvéért, hanem annak bizonyítására, hogy nemcsak a rossz emlékek, érzések maradtak meg bennünk. Gyűlölködni, rosszat mondani bárkiről mindig könnyebb, mint megtalálni a másikban a jót: ne elégedjünk meg a könnyű lehetőséggel, hátha ez is kap olyan nyilvánosságot, mint az előző.
 
Ezek után induljon a tanárdicsérő poszt.
Csaknem mindent annak az embernek köszönhetek, aki a gimnázium első két évében a magyar- és történelemtanárom volt. Kapcsolatunk akadozva indult. Még szeptemberben lehetett, amikor feleltetett az Íliászból, s mivel azidőtájt némi tájszólással beszéltem, felelés közben rám szólt: olyan szó nincs, hogy „osztán”. Elvörösödtem, falusiként a városiak között, kaptam első jegyemként egy négyest, amiben legjobban az fájt, hogy ekkorra én már valószínűleg több könyvet elolvastam, mint a négy évfolyam együttvéve, ötödikes koromtól szinte mást sem csináltam, csak olvastam.
 
Nem sokkal később megíratta az első nagydolgozatot, levelet kellett fogalmazni egy kitalált személynek. Még mielőtt kiosztotta volna, eljutott hozzám más osztályokból, felsőbb évesek híreiből, hogy a tanár úr mindenütt engem dicsér, hogy ő még ilyet… stb. Attól kezdve szinte társa lettem. Úgy éreztem, leginkább nekem tartja az órákat, versenyeken indított, amelyeket többnyire megnyertem, szerepet kínált az irodalmi színpadán, s görög oszlopból (Antigoné) igen hamar a csapat állandó főszereplőjévé léptetett elő. A színpad révén szinte minden nap együtt voltunk, rengeteget beszélgettünk, szinte partneréül fogadott el, s minden gesztusából éreztem, hogy szeret, tisztel, s örül, hogy ilyen tanítványa van, én meg egyenesen rajongtam érte. Még a nyarak egy részét is együtt töltöttük, hétvégenként esküvői műsorokkal „léptetett fel”, s emellett is rendszeresen találkoztunk. Harmadik év szeptemberében villámcsapásként ért a hír, hogy otthagyta a gimnáziumot, s elment a műv. ház igazgatójának. Megkerestem, érezte, hogy számon akarom kérni, magától elmondta az érveit, amit megértettem ugyan, de a fájdalmamat ez sem tompította. Megígérte, hogy a színpadot, a közösséget viszi magával, s ettől kezdve ez lett találkozásainknak kerete. A kapcsolatunk- ha lehet ilyet mondani- még jobban elmélyült. Naponta találkoztunk, hol csak próbáltunk, hol beszélgettünk, hol tanított, szemináriumot tartott, viszonyunk élőbb volt, mint valaha, ráadásul megszabadult a tanár-diák kapcsolat pózaitól, amelyet a gimnáziumban kénytelenek voltunk betartani.
 
Soha annyit az irodalomról, az emberekről, az életről nem tanultam, mint azokban az években tőle. Ez az ember szinte fiaként szeretett (holott volt neki két saját gyermeke). Két nyáron át végigautóztuk az ő költségén Közép-Európát, NDK-t, Lengyelországot, Csehszlovákiát, ő vitt el először az egyetemre, majd felvételizni, ő jött el a katonai eskütételre, s életem egyik nagy veszteségének tartom, hogy elkerülve szülőföldemről a kapcsolatunk meglazult, majd megszakadt.
 
Még ma is, lassan harminc év távolából a legnagyobb szeretettel és hálával gondolok rá . Észreveszem gesztusaimon, még óratartásomon is az ő nyomait, stílusát nap mint nap.
Isten éltesse sokáig Hamvas Lászlót, egykori tanáromat.

14 komment

Címkék: iskola emlékezetes tanárok tanárdicsérő

Vertek-e titeket a tanárok?

2008.12.05. 17:55 sasika61

 

Nemrég írtam a tanárverésekről egy posztot, s meglepett, hogy a viszonylag kevés hozzászóló közül többen is megemlítették, hogy őket bizony a tanárok verték diákkorukban. Én nem gondoltam, hogy ez ilyen általános jelenség volt, merthogy engem is jó párszor megvertek, de mivel egy kis szabolcsi faluból származom, ezt betudtam a „hely szellemének”, s azt hittem, másutt nem így mentek a dolgok.Régebb óta tervezem, hogy megörökítem veréseim történetét, most erre ösztönzést is adnak a hivatkozott hozzászólások, s nagyon kíváncsi lennék, mennyire volt ez gyakori tapasztalat.
 
Az 1967-68-as tanévben kezdtem az általános iskolát, 76-ben végeztem: a verések erre az időszakra esnek, a gimnáziumban egyszer sem fordult elő, még a hírét sem hallottam.
A legaljasabb és megbocsáthatatlanabb az első megveretésem volt. Anyám nagyon vallásos ember volt, hitkérdésekben nem ismert tréfát, így aztán – bár a „józan ész”, a „korszellem” hiába diktálta, hogy gyermekeit ne vallásos szellemben nevelje-, neki természetes volt, hogy beíratott elsőáldozói „tanfolyamra”. A „vizsga” éppen arra az időpontra esett, mint a kisdobos-avatás. Szóba se jöhetett, hogy válasszak, hová megyek, nyilvánvaló volt, hogy a templomba – így aztán nem avattak kisdobosnak. Másnap a „drága” tanító néni kihívatott a táblához, és „istenesen” megpofozott a többiek előtt, amiért a templomba mentem s nem a kisdobos-avatásra. (Utólag gondolom, hogy az iskola részéről nem volt véletlen, hogy éppen aznapra tették az eseményt, amikor az elsőáldozás volt…) S ugyancsak egyedülálló ez a verés a tekintetben is, hogy ez volt az egyetlen eset, amikor a szüleim tiltakoztak: apám másnap bejött az iskolába, s fülem hallatára leordította J. nénit, hogy ha még egyszer hozzám ér, „szétrúgja a picsáját” (így mondta az öreg, nem finomkodhatok én sem). J. néni többször nem bántott.
 
A többi verés mögött ilyen hátsó szándék nem állt. Érdekes, hogy arra nem emlékszem, mennyit kaptak osztálytársaim, én viszont rendszeresen ki lettem osztva, pedig folyamatosan az osztály legjobb tanulói közé tartoztam, vagy egyenesen én voltam a legjobb, jó néhány járási tanulmányi verseny győztese (akkor még voltak járások).
Ötödikben nagyon megvert V. tanár úr, mert megdobtam – véletlenül – hógolyóval. Kiállított négyünket a katedra mellé, s miközben tartotta a matekórát, a nagy vonalzóval egész órán alkalomszerűen le-lesózott egy sor „körmöst”. Nem tudom, ki ismeri azt a gyerekmozdulatot, amikor a kinyújtott kéz elkezd vibrálni, ide-oda mozog, megpróbálván eltalálni azt a pillanatot, amikor a vonalzó (vessző, „tenyeres” esetén) még épp éri a kezet, de már nem az egészet. Leginkább ez a kép maradt meg bennem, a fájdalomra nem emlékszem.
 
Hatodikban a helyi focicsapatból kiöregedett, képesítés nélküli magyartanár vert meg nagyon. Nem olvastam el időre az Egri csillagokat (micsoda véletlenek vannak az életben!), ráadásul ezt be is ismertem, amikor K. tanár úr megkérdezte az osztályt. Hajamnál fogva megemelt, s végigpofozott két oldalról jó párszor, szinte csoda, hogy ezek után magyartanár lettem.
 
Ugyancsak hatodikban egy megérdemelt füles-sorozatot is kaptam. Volt egy áldott jó és híres énektanárunk, akit valamiért mindenki „Csirke bácsi”-nak csúfolt. Öreg, nyugdíjkörüli bácsika volt, akivel mindig szemtelenkedtünk, pedig tudtuk (legalábbis én, apámtól), hogy valójában nagy ember. Egyszer egy marék tengerit (a kukoricát hívtuk így) vittem előre megfontoltan az iskolába, énekóra előtt a katedrától a bejárati ajtóig tartó szakaszt végigszórtam vele, éppen nyitottam ki az ajtót, hogy kívülre is rakok pár szemet, s abban a pillanatban megjelent előttem „Csirke bácsi”, aki néhány másodperc alatt felmérve, mit csinálok, jó néhány fülest lezavart. Otthon még elmondani sem mertem, mert apám lapátkezétől még jobban tartottam, egészen biztosan tőle is kaptam volna, mert tisztelte az öreget.
 
Ezek voltak az egyéni, nagy verések. Alkalomszerűen kollektív testi fenyítésekben is volt persze részem: kokizások, magastartás, pájeszhúzogatás, guggoltatás – mind-mind bevett fegyelmezési eszköznek számítottak kis falumban.
Nincs bennem harag, többnyire a szereplők nem is élnek már, de azért örülök, hogy ez a világ elmúlt.

207 komment

Címkék: iskola tanári erőszak verések

Sebtisztítás

2008.12.05. 15:07 sasika61

 

Egy blog vezetése sajátosan gyógyító terápia is. Alkalmat ad a szerzőnek és a hozzászólóknak is a kibeszéletlen dolgok megtárgyalására, a sebek gyógyítására, de legalább a seb körüli környezet megtisztítására. Ilyen fájó, nehezen gyógyítható sérülést okozott sokunk számára határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás, amelynek ma van az évfordulója.
 
Hogy a kormány és a kormánypártok megbocsáthatatlanul gyalázatosan kampányoltak, ez nem igazán lepett meg, valójában nem vártam mást tőlük. Keserű és kijózanító képet kaphattunk magunkról is: az otthon maradók és a nemmel szavazók megérdemelték volna azt a büntetést, hogy soha többé ne tudják ki se mondani: magyar vagyok. Felelősségük akkor is fennáll, ha elfogadjuk azt az utólagos értékelést, hogy a kezdeményezők (MVSZ) jó szándéka legalábbis vitatható volt, s magát a népszavazást nem lett volna szabad akkor és így megtartani, egyáltalán a kérdést népszavazásra bocsátani. Ezek az érvek ugyanis abban a pillanatban lényegtelenné váltak, amikor a népszavazást kiírták: ettől kezdve úgy gondolom: az embernek nemigen volt más választása, csak az igen.
 
De nekem még csak nem is a vereség fájt, fáj legjobban, mert ahogy a kormányról, úgy magunkról, népünkről sem éltek bennem illúziók. Ami igazán szíven ütött, az egyetlen mondat volt, a „nemzet orvosától”, Mikola doktortól.
 
2006 tavaszán választási kampány zajlott. Úgy emlékszem, március volt, vasárnap, éppen vasaltam a tv előtt (szeretek vasalni, mert közben lehet gondolkodni). A Hír TV-t néztem, a Fidesz kongresszusát közvetítették: jó hangulat, megnyerő jelöltek, sok, nekem rokonszenves beszéd. Egyszer csak megjelent a frissen másodhegedűssé tett Mikola doktor, hullt az arany konfetti, zúgott a taps, ő pedig felajzott hangulatban beszélni kezdett. Biztosnak tűnt a győzelemben, s kijelentette, hogy a határon túliak szavazati jogának megadásával a Fidesz 20 évre biztosítani tudná magának a hatalmat (nem szó szerint így hangzott el, de a lényege ez volt). Hatalmas ováció a nézőtéren, nekem meg majd kiesett a vasaló a kezemből. „Ekkora barmot!”- mondtam magamban, s reménykedtem, hogy csak én hallottam a mondatot, más nem, de már este az ATV-n valamelyik Fidesz-vezetőnek magyarázkodnia kellett Kálmán Olga előtt, s abban a pillanatban tudtam: vesztettünk.
 
Hát ezt a mondatot kellene valamikor feldolgoznunk. Mert lehet ugyan magyarázni, hogy nem így meg nem úgy gondolta, hanem emígy meg amúgy, de ez már csak kármentés, vagy annak is kevés.
Én még mindig hiszek benne, hogy ez nem egyeztetett és hivatalos álláspont volt a Fidesz részéről, csak a doktor úr handabandázásainak egyike. De tudni szeretném: „akkor ezt most így hogy” kell értenünk?  Mert nem elég évente gyászolni, rámutatni -jogosan- a másik félre: tőlük ilyen-olyan okokból nem várhatjuk ennek a sebnek a tisztítását. Mi viszont, akik igennel szavaztunk, joggal várjuk el legalább utólag megtudjuk, mi is volt a Fidesz valódi szándéka?

12 komment

Címkék: közélet fidesz mikola népszavazás az állampolgárságról

Novák tanár úr mai utódai

2008.12.04. 12:54 sasika61

 

Vannak véletlenek, melyek olykor kíméletlen élességgel világítanak meg vagy állítanak párhuzamba eseményeket, sajátos jelentést adva annak, ami történik.
Amikor kedd este beprogramoztam a videót Ranódy László Aranysárkány c. filmjére, nem gondolhattam, hogy szerdán a vezető hírek közt fognak szerepelni az aktuális tanárverések http://www.mno.hu/portal/601270.
 
A Kosztolányi regényéből készült filmet nem először látom, de mégis mindig megnézem, elsősorban Mensáros László miatt. A film a regénynél hangsúlyosabban jeleníti meg a tanárverés cselekményszálát, s nagyobb szerepet kap Novák tanár úr összeomlásában, mint egyéb magánéleti problémái. Egy tanár, aki belepusztul abba a szégyenbe, hogy tanítványai megverik – egészen röviden (és persze nagyon is a céljaimnak leegyszerűsítve) így is össze lehetne foglalni a cselekményt. Számomra ez azt is jelenti, hogy bár a tanárverés a 20-as években is előfordult, akkor még annyira ritka eset lehetett, hogy az elszenvedője lemoshatatlan szégyent érzett, az élet folytathatatlanságát (ehhez persze olyan személyiségképlet is kellett, mint Novák tanár úr volt).
 
Ma hál’istennek egyetlen esetről sem hallunk, hogy bármely tanár öngyilkos lett volna amiatt, hogy megverték. És nagyon jó, hogy nem így reagálunk rá. De a tény mintha azt is jelezné: hozzászoktunk a jelenséghez. Már meg sem döbbenünk (nem az érintettek, hanem a közvélemény). A hírportálokon külön dossziékba gyűjtik az eseteket, de talán nincs messze az idő, amikor önálló menüpont lesz a nyitóoldalakon: Gazdaság, Kultúra, Sport … Napi Tanárverés. Nem szeretném ezt az időt megérni.
 
Magam is tanár vagyok. De nem pusztán emiatt érzek szomorúságot és tehetetlen dühöt. Én ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy velem ilyen megtörténhet: nem olyan a tanítványaim szociális összetétele, s álszerény lennék, ha elhallgatnám: van akkora tekintélyem, hogy ilyen eszébe nem jutna senkinek. De különb tanárnak sem érzem magam bármely megvert kollégámnál, vagyis, mégis csak fontosabb, hogy hová vetette őket a sors, milyen közösségben tanítanak. Mert homokba dughatjuk a fejünket, lehetünk álszemérmesen polkorrektek, az igazság mégis az, hogy az elkövetők jelentős hányada cigány származású. A minisztérium szervezésében éppen a napokban is zajlik egy országos kampány az iskolai erőszak kezelési módjairól. Nem vitatom, hogy lehetnek eredményei ennek is, ám tartok tőle: azt a közösséget, ahonnan az erőszak indul, ilyen módon nem lehet megnevelni. Minek lenne akkor visszatartó ereje? A bírósági eljárásoknak aligha: a közelmúltból egy ítéletről tudok: 10 hónap, 3 évre felfüggesztve …http://www.indexkelet.hu/nyomtato.php?cikk=25608.
 
Persze a miniszterünk is megtehetné, hogy azonnal reagál, s elmondja egyik kedvenc mondatát: „Eddig, és ne tovább!”, de ez is legfeljebb nekünk, tanároknak jelentene némi elégtételt, az esetek száma ettől még nem csökkenne. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy nem lenne-e komolyabb hatása, ha a cigányság vezetői lépnének. Azonnal, és minden esetben. Leutazva a helyszínre, tv-kamerák előtt elítélve az esetet, elhatárolódva a tettesektől, hogy a közösségük is hallja: ez nem norma, még az ő körükben sem. De valamiért ezt sosem teszik meg. Így aztán nem egészen jogtalan az a kérdés: érdekük-e egyáltalán a feszültségek csökkentése?

29 komment

Címkék: oktatás közélet tanárverések aranysárkány

Kik tartják hatalomban Gyurcsányt?

2008.12.02. 18:36 sasika61

 

Egyszer André Gide-et, a nagy francia regényírót megkérdezték, ki a legnagyobb francia költő, azt a szállóigévé vált választ adta:”Victor Hugo – sajnos.” Hasonlóképpen vagyok én is a Fidesszel. Soha nem állítottam magamról, hogy a politikai küzdőtér pártjai egyforma távolságban állnának tőlem: van egy határozott értékrendem, s ehhez ma a Fidesz áll a legközelebb – sajnos. Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén mondott beszédének felszabadító ereje, az egy nemzedékhez való tartozásunk, közel azonos értékrendünk, 4 évnyi kormányzásuk eredményei stb. járultak hozzá ehhez a vonzódáshoz, s nem tagadom: nem közömbös számomra, miként alakul a párt sorsa. Éppen érintettségem miatt érzek jogot arra, hogy néha a „körmükre csapjak” (lásd: Mikola), az ember ugyanis a vele nem rokonszenvezők kritikáját gyakran hajlamos azzal elintézni, hogy nyilván azért mondanak bírálatot, mert utálnak, nos, én egyáltalán nem utálom őket.
 
Olvasom Szijjártó Péter mai, szokásos színvonalú nyilatkozatát: „Az SZDSZ és az MDF nem akarja a miniszterelnök távozását, a két párt segít hatalomban maradni Gyurcsány Ferencnek”- mondja a szóvivő a tegnapi parlamenti szavazásokat értékelve http://www.mno.hu/portal/601028.
 
Részben igaza van. De bennem és jó néhány velük rokonszenvezőben az a kérdés is fölmerül már régóta: vajon a Fidesz akarja-e őszintén a miniszterelnök távozását? Valóban szeretné-e átvenni a kormányzást most, vagy a közeljövőben, vagy akár 2010-ben? Nem a szavakra vagyok én kíváncsi, a lózungokat ismerem. De mit sugallnak a tettek? Beszélhetnék a 2006-os őszi tétlenségükről, az értelmetlen ultimátumról és sok más dologról. De nézzük csak a szóvivő nyilatkozatának apropóját: mit sugallt a Fidesz parlamenti viselkedése, a 13. havi nyugdíj visszaállításának erőltetése? Azt, hogy a párt ismét megindult azon a lejtőn, ami 2006-ban a bukását okozta. A „rosszabbul élünk”- kampány, a 14. havi nyugdíj ígérete más hibákkal súlyosbítva (pl. Mikola dr. középpontba állítása) vezetett a vereséghez, ezt mi, Fidesz-szavazók láttuk így, nem az ellenfelek. Hál’ istennek a 14. havi egyelőre eltűnt az ígérettárból (de még visszajöhet?), de a nyugdíjügyben elfoglalt mostani álláspontjuk is erős kísérlet az ön-tökönszúrásra, végső soron megköszönhetik a leszavazóknak, hogy nem fogadták el a javaslatukat.
 
Ráadásul az az érzésem, a párt tudta, hogy az ügy reménytelen. Ettől még persze beterjeszthették volna az indítványt, ha tényleg úgy gondolják, hogy minden rendben volt és van a 13. havi körül. Ebben azonban nem hiszek. Mértékadó, nem feltétlenül baloldali közgazdászok is látják (legutóbb pl. Hamecz István), hogy már a bevezetése sem szolgált mást az MSZP részéről, mint egyszerű – ám drága- szavazatvásárlást, differenciálatlan fenntartása tehát értelmetlen. Éppen ezért azt gondolom, a javaslattal a Fidesz pusztán a sormintát követte: népszerűségét akarta csupán növelni, amiről azt hiszik, majd szavazatra váltható.
 
Hát nem. A nyugdíjasok MSZP mellett elkötelezett része sosem fog Orbán Viktorra szavazni, s 2010-ben is meg lesznek győződve róla, hogy az Orbán-szőlőbányák vitték csődbe az országot. Az aktívak többségének pedig elege van abból, hogy itt csaknem minden párt négertáncot lejt a nyugdíjasok körül, kegyeik elnyerésére, ez tehát inkább viszi, semmint hozza a szavazatokat. Akkor most ez lesz a stratégia ismét?
 
Megítélésem szerint a szóvivő úrnak az ilyen nyilatkozatok előtt meg kellene kérdeznie a pártelnököt: te, Viktor, tényleg győzni akarunk, mondd már meg, csak így négyszemközt!
Szerintem milliók lennének kíváncsiak a válaszra.

143 komment

Címkék: közélet fidesz nyugdíjasok szijjártó péter

Kockázatot jelentő képviselők

2008.12.02. 08:04 sasika61

 

A közelmúltban nagy visszhangot váltott ki, hogy nem alkalmazható adathozzáférés szempontjából védett munkakörben az APEH-nél az a személy, akinek az intelligencia hányadosa (IQ) nem éri el 90-et. Ez nem olyan magas szint, ennek ellenére a felháborodás egész az ombudsmanig eljutott. Nekem nincs semmi kifogásom ellene, sőt, el is várom, hogy aki az adóadataimat kezeli, az mind értelmi, mind pszichés kockázatok szempontjából megüssön egy bizonyos szintet.
 
Hatványozottan igaz kellene, hogy legyen ugyanez a parlamenti képviselőknél. Nem gondolom persze, hogy a jelölteknek, majd a megválasztott képviselőknek kiértékelt IQ- és Rorschach-tesztekkel kezükben lenne szabad csak az „állást” betölteniük, de valamilyen minimális feltételt mégis szabnék. Tízből tízszer el kellene találniuk, a parlamenti szavazógombok közül melyik az igen és melyik a nem, még olyan stresszes helyzetben is, amikor pl. Lendvai Ildikó beszél. Én még sosem jártam az épületben, nem láttam, milyen egy szavazógép (embert igen, a technikára gondolok), de aligha lehet nagyon bonyolult működtetni vagy felismerni, melyik gomb mire való. Ennek ellenére vannak, akik „félrenyomnak”. Ez általában következményekkel járó bűn a hétköznapi életben, különösen, ha kiderül…
 
Nézzük meg ezt a hírrészletet: „A zárószavazás érdekességgel szolgált. Az adócsomag gerincét adó törvényjavaslatot ugyanis a kormánypárti szocialistákon kívül megszavazta a Fidesz két (Horváth János és Hörcsik Richard), a KDNP egy (Molnár Béla), az MDF öt (Lengyel Zoltán, Herényi Károly, Pettkó András, Csapody Miklós és Karsai Péter) képviselője is, és persze az a két független (Gyenesei István, Császár Antal) honatya is, akik kormányzati szerepet kaptak, illetve kapnak a közeljövőben. Az adócsomag gerincét adó törvény 198-181 arányban kapott többséget, ami azt is jelenti egyúttal: ha a fent említett tíz képviselő a nem gombot nyomta volna meg (sőt, elég lett volna kilenc így eljáró honatya is), akkor elbukott volna a kormány adócsomagja”:http://index.hu/gazdasag/magyar/haha081201/.
 
A cikkből egyértelműen kiderül, hogy az adócsomag könnyen elhasalt volna 9 nem szavazat esetén. Az MDF-es képviselők és a függetlenek elkötelezett képviselők, „az ország érdeke mindenek fölött”- jegyében  megszavazták volna a javaslatot, tehát az     adótörvények mindenképp átmentek volna. De mi van a Fidesz két és a KDNP egy képviselőjével? Este 9-kor a HírTV híradója tényként közölte, hogy az illető urak "félrenyomtak". A nagy stresszben összekeverték az igen és a nem gombot. Megbuktak: vagy nem állnak azon az értelmi szinten, hogy magabiztosan megoldják, amit egy tízéves is szinte hiba nélkül meg tud oldani, vagy feszültségtűrő-képességük igen alacsony szintű. A végeredmény szempontjából mindegy: még egy APEH-hivatalba sem biztos, hogy bekerülnének, a parlamentbe pedig egyenesen nem valók.
 
Van persze más lehetőség is: az illető urak nagyon is jól tudták, hogy rezeghet a léc, ezért szavaztak igennel, utólag pedig mentségeket keresnek. A következménye ennek sem kedvezőbb: akkor pedig morálisan buktak meg. Tessék választani!

35 komment

Címkék: közélet adócsomag parlamenti szavazás

Közszolgálatból elégtelen

2008.11.30. 06:44 sasika61

 

Lezajlott a közszolgálati demonstráció, a hideg idő ellenére meglehetősen nagy részvétellel. Megértem az ott jelenlévő kollégáimat, de nem tudok azonosulni velük. A szervezők nagyon is kifejező hátteret választottak, amikor Hofi Gézát tették jelképükké: az egyébként tényleg szenzációs humorú Hofi ugyanis nemcsak a közönségre kacsintott, sokkal inkább a hatalomra: alapjában véve veletek vagyok, üzente nekik.
 
Erős a gyanúm, hogy a részt vevő szakszervezetek is egyfajta feszültség-levezető funkciót töltenek csupán be (tisztelet a kivételnek, mint amilyen szerintem a PDSZ), viszont még nevetni sem lehet rajtuk. Jól tudják, hogy követeléseik irreálisak: az ország olyan helyzetbe került, amilyenbe, ráadásul a kormányt valószínűleg kötik az IMF- és az EU-hitel előírásai is: ha akarná, sem tudná mindazt teljesíteni, amit a demonstrálók elvárnak tőle.
 
Egy korábbi, szerintem fontos, de visszhangot alig kapott posztomban már írtam minderről (http://sasika61mondja.blog.hu/2008/11/22/egy_arulo_kozalkalmazott), ennek néhány elemét átemelve próbálom megfogalmazni kételyeimet.
 
Valóban példátlan reálbércsökkenést fogunk elszenvedni, ami normális viszonyok között sztrájkért kiáltana, igaziért, nem olyanért, amit egy „nagyszünetre” terveznek, majd azt is lemondják az előtte való éjszakán. De a körülmények nem normálisak. Naponta ezreket tesznek utcára, s mi a nyamvadt 13. havi bérért demonstrálunk? Súlyosbítva a 13. havi nyugdíj megtartásával? Ég a pofám, sajnos.
 
Sztrájkolni kevésbé, demonstrálni azonban még mindig lehetne ilyen körülmények között is - helyes célokért. Kifejezve a szolidaritást az egyetlen szóval elbocsátottakkal. Megteremteni azt az érzést a társadalomban, hogy nem magunkért „harcolunk”, hogy ugyanattól szenvedünk mindannyian: munkanélküliek, közalkalmazottak, nyugdíjasok, aktív foglalkoztatottak. Rámutatni egyértelműen, nem maszatolva, hogy a helyzetért alapvetően a kormány a hibás, világválság ide vagy oda. Kifejezni, hogy többé soha, de soha nem dőlünk be semmilyen ígéretnek, legyen az 13. havi fizetés vagy X. havi nyugdíj (X>12). Egyenesen ki kellett volna mondani, hogy ettől a kormánytól a magunk részére nem várunk semmit, nem követelünk semmit, tűrünk némán, de szavazatot többé nem fognak kapni tőlünk. Egyet sem.
 
Ezt kellene, kellett volna más társadalmi, foglalkozási csoportokkal is egyeztetve közösen demonstrálni. Nem az elvett bért visszakövetelni. Mert nem fogunk éhen halni. Ki fogjuk tudni fizetni, ha nehezen is, a számlákat. Gyermekeinket továbbra is nevelni tudjuk majd, zeneiskolába, különórákra járatjuk. „Csak” erről-arról le kell mondanunk. De mi ez ahhoz képest, akik élni sem fognak tudni, vagy csak alig?
 
Lett volna egy hivatásunk. Jaj, istenem, csak ki ne mondjam, hogy küldetésünk. Megteremteni ezt a szolidaritásérzést a társadalomban. Hogy ne egymás rovására keressünk megoldást. Ne essünk egymásnak, senki ne akarjon a másik pénztárcájában turkálni. Ha ezt elszalasztjuk, végső soron a mi is a kormány eszközévé válunk. Sztrájkolunk a bérünkért, hogy azok is ellenünk forduljanak, akik talán rokonszenveztek velünk, hogy megutáljanak bennünket, és nem vesszük észre, hogy ez a kormánynak baromi jó, mert addig sem őket utálják.
Ennyire buták lennénk?

427 komment · 1 trackback

Címkék: közélet szakszervezetek közszolgálati demonstráció

Már az MSZP is rasszista?

2008.11.29. 16:20 sasika61

 

Ma megvilágosodásom támadt: a Népszabadság egyik cikkéből megtudtam, hogy immár az MSZP is rasszista alapokon nyugvó párt http://nol.hu/lap/lap-20081129-20081129-21.
 
Van nekem egy barátom, megveszekedett szoci-szavazó. Mindig feltűnt, hogy helyzetértékelésünk mennyire azonos, mennyire ugyanazt látjuk problémának, s egészen a következtetések legutolsó lépéséig egyetértünk: ott elválnak útjaink, ő arra szavaz, én erre. Most a cikk olvastán rájöttem, mindez azért van, mert alapjában véve közös bennünk, hogy mindketten rasszisták vagyunk.
 
De nemcsak az MSZP rasszista: valójában alig van valaki az országban, aki ne lenne az – a cikket író Varró Szilviát és néhány hasonszőrű gondolkodót kivéve. Rasszista az összes munkahelyi főnök, aki elvárja, hogy időben beérkezzünk munkahelyünkre. Az összes önkormányzat illetékese, aki nem átallja büntetés terhe alatt megkövetelni, hogy tartsunk rendet portáinkon. A jegyző, aki szintén fenyeget, hogy vigyem a gyermekem iskolába, s lehetőleg ne hiányozzon indokolatlanul. Vagyis mindenki rasszista, aki valamilyen norma, követelmény betartását várja el, ez a nagy helyzet.
 
Varró Szilvia a romák elkötelezett támogatója, a Magyar Narancs munkatársa, a Minőségi Újságírásért Díj kitüntetettje. Cikke apropóját az adta, hogy néhány szocialista honatya módosító javaslatot nyújtott be a szociális törvényhez, melyben a segélyezés feltételein kívánnak változtatni: ne kapjon szociális segélyt, aki nem tartja be "a társadalmi együttélés szabályait", és "életvitele alapján" nem felel meg "a közösségi elvárásoknak", aki "lakókörnyezetének alapvető tisztaságáról nem gondoskodik", akit feketemunkán kapnak; sőt a bizottság szocialista többsége egyetértett azzal a fideszes javaslattal is,  hogy ne járjon segély (új nevén: aktív korúak támogatása) annak, aki "tanköteles korú gyermeke tankötelezettségének atárgyévben saját, illetve a szülő hibájából nem tett eleget".
 
Ezek az új nürnbergi törvények, legalábbis Varró Szilvia szerint, hiszen egyértelmű, hogy a cigányok ellen szólnak. Az újságírónőnek nyilván nagy respektje van a romajogokat túlhangsúlyozó értelmiség berkeiben, én viszont megkockáztatom: a törvényjavaslat módosítását kezdeményezők jobban szeretik a cigányokat, mint ő. Vagy inkább: helyesebben szeretik. Hogy analóg példával éljek: két szülő közül nem az szeret, aki semmilyen normát nem követel gyermekeitől, csak ad, ad, anélkül, hogy bármit is számon kérne, hanem az, aki ad, de követel is. Az előbbi meghagyja fiát, lányát a gyermeki infantilizmusban, az utóbbi engedi felnőni. Felelőssé válni.
 
Cikke alapján Varró Szilvia az előbbi módon szereti a cigányokat. Azt sugallja nekik: nem muszáj a közösség normái követnetek, nem muszáj rendet tartanotok magatok körül, nem kell iskolába járatnotok gyermekeiteket, csak egy dolog a kötelességetek: a segélyek felvétele.
 
Az újságírónő nem érti, milyen közösségi normáknak kellene megfelelniük az érintetteknek, „mi van, ha valaki a helyi cigányságot érzi közösségének, és azon normáknak felel meg” –kérdi. A válasz nagyon egyszerű, kedves Szilvia, ne töprengjen: akkor az illető forduljon hozzájuk segélyért. De mindaddig, míg ezt nem teszi, amíg a segítséget nem tőlük várja, addig a minimum, hogy annak a közösségnek a normáit kövesse, akitől a segélyeket kapja.
 
Ezt a magyar társadalom óriási többsége gondolja így, függetlenül attól, hogy a kurucinfót olvassa vagy a Népszabadságot. Hiába no: mind rasszisták vagyunk.

25 komment

Címkék: közélet rasszizmus segély cigányság varró szilvia

Kik gyilkoltak Kiskunlacházán?

2008.11.28. 13:24 sasika61

 

A kiskunlacházi szörnyű tragédia, a 14 éves kislány brutális meggyilkolása, illetve az események reakciói újból rámutattak a cigányság és magyarság szinte megoldhatatlan kapcsolatára. Találgatásoknak nem hiszek, a rendőrség pedig egyelőre nem nyilatkozik. Ugyanakkor ma este hétkor a nagyközségben demonstrációt tartanak az erőszak és megfélemlítés ellen. A meghívó itt (http://www.kiskunlachaza.hu/) olvasható, maga a polgármester írta alá, tehát nem valamely politikai párt vagy mozgalom. Ebben ugyan nincs egy szó sem arról, hogy konkrétan kik ellen is fog lezajlani a tüntetés, de a szóhasználat, az analógiák azt sejtetik, hogy a megfélemlítők, a lakosságot rettegésben tartók cigányok. Esetleg a gyilkosok is. Ezt megerősíti, hogy a demonstráción részt vesznek a Goj Motorosok, a különböző fórumokon szinte kész tényként kezelik, hogy a kislány gyilkosai cigányok voltak, a nagyközség honlapján lévő nyitó közleményben pedig a polgármester szükségesnek látja megnyugtatni a lakosságot, hogy rémhír, miszerint 40-50 roma család betelepítését terveznék. Mindezek együtt ki nem mondva is valószínűsítik, hogy cigányellenes tüntetés készül.
 
Most akkor tudnak-e a helybeliek valamit, amit mi nem? Vannak-e biztos információik az elkövetők hovatartozásáról vagy nincsenek, s a cigányok elleni vád éppoly rémhíren alapszik-e, mint az, hogy a község roma családokat akar betelepíteni? Az utóbbitól a polgármester elhatárolódik, az előbbitől nem. Ez mit jelent? Esetleg ő is tud valamit, amiről a nem odavalósiak nem értesülhettek? Nem hiszem, hogy egy ilyen tisztség birtokosa puszta indulatból, csupán rémhíreknek felülve szervezne tiltakozást, vagyis lehet valamilyen megbízható információja. Akkor erről mi miért nem tudunk?
 
Ha pedig a cigányok érintettsége rémhír, s ennek ellenére azonnal rájuk asszociál a közvélemény, annak is megvan a maga oka és jelentése. Az ellenkezőjét figyelhettük meg az elmúlt hetek nagycsécsi, pécsi gyilkosságai után: ott a cigányvezetők kiáltottak azonnal rasszista indítékot. A két reakció együtt mutatja a mély bizalmatlanságot egymás iránt, amely már olyan fokú, hogy az indulat ködében a tények is elvesznek, nem fontosak többé. Én most a legőszintébben azt kívánom, bárcsak kiderülne, hogy nem cigányok ölték meg a kislányt s nem magyarok gyilkoltak Nagycsécsen és Pécsett. Sokat tompítana az ellentéteken, ha a rendőrség gyors és eredményes nyomozásra lenne képes, különben kiszámíthatatlan események vehetik kezdetüket.
 
A legkülönfélébb emberek vizionáltak polgárháborút az elmúlt időszakban, Kósa Lajostól Horváth Aladár mai megszólalásáig (http://www.mno.hu/portal/600250). Ha ennyire egyértelmű a helyzet, nem kellene tenni valamit, amíg nem késő?

439 komment

Címkék: közélet polgárháború cigányok kiskunlacházi gyilkosság

Képzelt bejegyzés a Gyurcsány-blogról

2008.11.27. 12:54 sasika61

 

A Köztársaság nevében!
 
A Magyar Köztársaság Kormánya az országért érzett felelősségtől áthatva, a reformok iránti elkötelezettségét bizonyítandó javaslatot tesz a képviselőválasztások átalakítására.
Az elképzelés még csak tervezet, melyet ezennel társadalmi vitára bocsátunk, hozzátéve, hogy már alakítottunk egy operatív bizottságot a reform részleteinek kidolgozására.
 
Javaslatunk lényege a következő:
A képviselőválasztásokat ezentúl képviselővásárrá alakítanánk át.
 
Részletek:
Az első fordulóban bárki jelöltetheti magát, nyilvánosságra hozva, hogy mennyiért vehetők meg, számukra melyik párt a rokonszenvesebb; maguk a pártok pedig egy nyílt licites eljárásban egy adott napon kiválaszthatnák, hogy kiket szeretnének képviselőiknek. A tehetősebb párt több, a szegényebb kevesebb képviselőt vásárol, elvégre piacgazdaság van.
A 2. fordulóban a megvásárolt képviselőkre újabb licitálás kezdődik a parlamentbe magukat bevásárolni tudó pártok között. Különösen értékesek lennének azok a képviselők, akik természetesen szintén a haza iránti felelősségükre hivatkozva, átállnának egyik vagy másik párt mellé (mikor ki ígér többet), vagy függetlenségüket kinyilvánítva szavaznának a kormány mellett, mert a haza minden előtt!
 
Itt már a pénz nem elég, tisztségeket kell felajánlani (frakcióvezető-helyettes, miniszteri megbízott, miniszter stb.), s mindez nyíltan, transzparensen zajlana, a közvélemény számára is értelmezhetően.
 
A tervezetből kitűnik, hogy ezzel a választójog értelmét vesztené, de legalább így a pártoknak nem kell ígéreteket tenniük senkinek semmire, elég, ha a megvásárolni szándékozott képviselőket kifizetik. Ez így olcsóbb, takarékosabb, ami ebben a nehéz gazdasági helyzetben, amelybe az Orbán-kormány lavírozta az országot, mindenképpen megfontolandó.
 
A rendszert már kipróbáltuk, s működik. Ezt bizonyítja, pl. a Heves megyei közgyűlésből A. Z., a parlamentből Gy.I., Cs.A. és L. Z. példája, semmi nem tarthat vissza bennünket az országos bevezetésétől.
Úgyhogy tegyük a dolgunkat, barátaim!
 
Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök

6 komment

Címkék: közélet képviselők gyurcsány blog

Az én lengyelem

2008.11.26. 12:43 sasika61

 

Valószínűleg a levert lengyel szabadságharcok után (1795, 1831, 1863) terjedhetett el Magyarország egyes vidékein az a kifejezés, hogy valakinek „lengyele” van, s ekkor még a befogadott menekültekre vonatkozhatott. Mikszáth kissé más vonatkozásban is említi, (Pongrácz grófnak volt ugyan saját, valódi lengyele: Pruzsinszky Szaniszló – Beszterce ostroma), nála már előfordul „rokonainál élő elszegényedett magyar nemes” jelentésben pl. a Fili-ben. Mára a szó kikopott a köznyelvből, én is csak azért használom, mert szeretem.
Az én lengyelem egy hajléktalan.
 
Előrebocsátom, hogy nem akarom magam fényezni egyáltalán, viszonyunk nem problémamentes, éppen azért írok, mert kíváncsi vagyok, meddig lehet, kell elmenni egymás megsegítésében, az elesettekkel való törődésben.
J. bácsit 3-4 évvel ezelőtt ismertem meg. Becsöngetett, hogy adjak már neki pár forintot, mert haza akar utazni az anyjához egy szomszéd faluba. Már akkor is szánni valóan nyomorúságos kinézetű volt a kicsiny, összetöpörödött, ősz szakállas, ápolatlan külsejű, beesett, megvert, sebhelyes arcú ember, külső megjelenése azóta csak romlott. Természetesnek éreztem, hogy adok neki valamennyi pénzt. Aztán máskor is megjelent hébe-hóba, a levélszekrényről leolvasta, hogy hívnak, azóta rendre „Sanyi bátyám”- nak nevez, ő, aki legalább 20 évvel idősebb nálam, még akkor is, ha az ilyen sorsúaknál nagy a kockázat a kormegítélésben való tévedésre.
 
Egy alkalommal valamiért rossz hangulatban találhatott, vagy kizökkentett valamilyen munkámból a csöngetése, a lényeg az, hogy gúnyos-durva szavakkal elküldtem, megkérdeztem tőle, hogy látja-e a házon az OTP feliratot? Éreztem, hogy nem is érti a szándékomat s a kérdést, de azt mondta, hogy nem, nem látja, erre közöltem vele, hogy legközelebb akkor jöjjön, ha ott látja villogni. Szerintem csak annyit értett meg belőle, hogy akkor most nem kap pénzt, s így elment. Hanem amit ezért a lányaimtól kaptam, amiatt elszégyelltem magam. A kis pisisek alig voltak még 6-7 évesek, de már szememre hányták, hogy milyen durván beszéltem vele, s hogy miért nem adtam valamennyi pénzt neki, amikor van … stb. (Megjegyzem, egyébként meg félnek tőle, a nekik szokatlan kinézete miatt…) Akkor megfogadtam magamban, hogy többet ilyet nem teszek. Máig ehhez tartom magam.
 
J. bácsinak nincs lehetőségre a megsértődésre, ez csak azok kiváltsága, akiknek van valamennyi, a megélhetést valamilyen szinten biztosító jövedelmük, így tehát kis idő múlva ismét megjelent, mondott valamilyen ürügyet, én meg fizettem, mint a katonatiszt, vagy mint aki ezzel vásárolja meg a lelki békéjét. Lassan észrevettem, hogy követni kezdte az inflációt, egyre többet kért, ma már alkalmanként 2-300 forintnál tartunk. Ez sem sok, nem állítom, hogy a családi kassza emiatt omlana össze bármikor is.
 
A hajléktalanom azonban a hidegebb idő beálltával egyre ravaszabbá válik. Egyre többször fordul elő, hogy valamiképp kiszagolja, hogy nem vagyok otthon, akkor a feleségemtől kér pénzt, majd egy-két nap elteltével fordítva. A feleségem nemrég pedig arról panaszkodott, hogy éppen frissen sült ki valamilyen sütemény, amikor J. bácsi csöngetett, s pénz helyett azt akart neki adni, meg még némi ennivalót, amit  nem fogadott el, ragaszkodott a pénzhez.
J. bácsi csaknem mindig ittas, nem vagyok naiv, tudom, mire költi a pénze nagyobb részét.
 
Mi ilyenkor a teendő? Tudom, hogy reménytelen megváltoztatni, őt már nem lehet visszavezetni a „munkaerő-piacra”, s nem lehet valamilyen konszolidált életet elvárni tőle. Legfeljebb évei lehetnek hátra, jó esetben is. Mondjam azt neki, hogy dolgozzon? Ugyan már, nem nevettetem ki magam, lehetnek illúzióink az ember megváltoztathatóságáról, J. bácsiról azonban már nincsenek: szerencsétlen annyira mélyen van, hogy onnan nincs kiút. Ez a szomorú igazság. Különben sincs jogom –úgy érzem – tanácsokat osztogatni, vagy bármit is számon kérni tőle, míg ő szenved, én meg a meleg, tágas lakásban örülök a gyermekeimnek meg az életnek.
 
Az azonban érdekelne, mit lehet tenni ebben a helyzetben, hogy ha csak minimálisan is, de elviselhetőbbé tegyem számára ezzel a havi 1000-1500 forinttal az elviselhetetlent, de azért baleknak se érezzem magam? Hogyan található meg a kényes egyensúly a teljes és feltétlen irgalom és a cinikus részvétlenség között? Meddig terjed a felelősségem, s van-e egyáltalán?

10 komment

Címkék: hajléktalanok

Szükség van-e a kétszintű érettségire?

2008.11.25. 16:09 sasika61

 

Aki valamilyen ügy iránt elkötelezettséget érez, azok közül szinte mindenkinek vannak olyan témái, amelyeket monomániásan ismételget, vagy amelyek hallatán „bekattan”, s mondja a magáét. Ez  nem kritika, nem baj, én is így működöm, mások is. Többek között Pálinkás József akadémiai elnök, volt miniszter is. Neki is szívügye az oktatás, nekem is. Az a téma, amit rendre elővesz, a természettudományos érettségi ügye. Most annak kapcsán, hogy megjelent a Zöld könyv 2008 - a magyar közoktatás megújításáért című kiadvány, amelyet ő mutatott be a sajtónak. A (tervezett) 6. érettségi tárgyról most nem szólok, ez ügyben már folyt itt a blogon egy érdekes vita (http://sasika61mondja.blog.hu/2008/10/07/kotelezove_lehet_e_tenni_a_termeszettudomanyos_erettsegit), amit nem akarok felmelegíteni. Nem értettem akkor sem vele egyet, de ettől persze lehet, hogy neki van igaza. Most azonban egy korábban tőle nem hallott új elemmel is bővült mondanivalója a kétszintű érettségről. „Véleménye szerint a kétszintű érettségi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s azon álláspontjának adott hangot, hogy az érettségi tárgyak számát nem csökkenteni, hanem növelni kellene, egy természettudományos tárgyat a matúra részévé kell tenni"
 
Minden tiszteletem ellenére megint azt kell mondanom: nem értek vele egyet. Mit jelent az, hogy nem váltotta be a reményeket? Hogy úgy rossz, ahogy van, vagy csak finomítani szükséges? Szavaiból úgy tűnik, hogy az előbbit, vagyis meg kell szüntetni, radikálisan át kell alakítani, én pedig úgy gondolom, hogy elég lenne finomítani. Nemcsak azért, mert a tanárok (és a diákok, szülők) éppen hogy megszokták, kiismerték már az új szisztémát, és semmi nem hiányzik nekik kevésbé, mit egy újabb reform (ezt egyébként ő is vallja: az oktatásban „nem nekibuzdulások, félévenkénti reformok kellenek, hanem világos fejlesztési koncepció). Sőt, nem ezért elsősorban, hanem mert a kétszintű érettségi nem rossz elképzelés, s a kivitelezés módja is alapvetően jó. Drágább, anyagigényesebb, de jobb, mint amit felváltott. Jó, hogy világosan ketté vannak választva a közép és emelt szintű követelmények, ez nagyobb szelektálást tesz lehetővé az alapórákon. Jó, hogy sokrétűbb, a képességeket jobban tükröző mérési rendszert alkalmazunk. Jó, hogy a követelmények legalábbis közelednek az egyes iskolák között. Jó, hogy nem kell külön érettségizni, majd egy hét múlva külön felvételizni is.
 
Ami a rendszerben rossz, az nem magából fakad, hanem abból, hogy a bevezetésekor nem tették kötelezővé az emelt szintet legalább egy, de inkább két tárgyból azok számára, akik a felsőoktatásban kívánnak továbbtanulni. Ebből ered, hogy a vizsgázók csekély százaléka választ emelt szinten legalább egy tárgyat, s így keletkezik az a látszat, hogy valójában nincs szükség a szintek kettéválasztására. Ez azonban messze nem így van, mint korábban írtam: helyes törekvés, hogy ne kelljen mindenkinek egyforma mélységben ismernie az összes tudományterületet.
 
Az emelt szintű érettségit egyre több intézmény megköveteli, tehát a rendszer korrekciója máris zajlik. A Elnök úrnak abban igaza van, hogy a fölöslegesen pazarló elemeket ki kell iktatni: 116 olyan vizsgatárgy van, amelyet ötvennél kevesebben választottak. Vannak más, finomítandó területek is, ezek azonban nem kérdőjelezik meg magának a rendszernek a létét.
 
S még valamit, a teljes igazság kedvéért. Aki azt hiszi, hogy a kétszintű érettségi szocliberális találmány, az téved. A rendszer kidolgozását már legkésőbb akkor megkezdték, amikor az Elnök úr államtitkár, majd miniszter volt. Nekem 2000-ből van olyan oklevelem, amelyik tanúsítja, hogy részt vettem egy tanfolyamon, amelyen a kétszintű érettségire feladatokat készítő tanárokat képezték ki. Vagyis a reformot a Fidesz vagy kezdeményezte, vagy ha korábbról indult, nem állította le, így feltehető, hogy azzal egyetértettek. Akkor most mi van?

 

26 komment

Címkék: oktatás pálinkás józsef kétszintű érettségi

Egy vidám tábornok

2008.11.24. 17:04 sasika61

 

Nomen est omen – tartja a híres szállóige, s ki ne hinne benne, amikor átolvassa a mai híreket, s a címlapokon találkozik Lusztig Péter nevével:                                             http://index.hu/politika/belfold/zsch7765/; http://www.mno.hu/portal/599153. Lusztig úrnak irigylésre méltóan vidám múltja s jelene van. Felőle összedőlhet akármilyen politikai rendszer, jöhetnek-mehetnek gazdasági válságok, ő a felszínen marad, s rendületlenül szolgálja a hazát.
 
A rendszerváltás előtt BM-alkalmazottak keserű kenyerét ette: volt operatív tiszt, a Baranya megyei hírszerzés főnöke, később főkapitány, mindehhez súlyosbító körülményként 22 évig tartó MSZMP-s tagság is járult. Vagy fordítva: az ég tudja már, mi következett miből. A rendszerváltás után - mint sokan közülük – sikeres fordulatot hajtott végre, 94-98 között országgyűlési képviselő, építési vállalkozása van, ügyvédi oklevele, felügyelőbizottsági és igazgatótanácsi tag is itt-ott, de annyit hallhatta április 4-én meg nov. 7-én állománygyűléseken szegény Váci Mihály versét, hogy azóta vérévé vált: „Még nem elég!” Így fordulhat elő, hogy bár nyugállományú dandártábornokként valószínűleg egyébként is van mit a tejbe aprítania, a most 62 éves Lusztig úr tovább dolgozik: „eseti jellegű tanácsadásért havonta 300.000 forintos fizetést kap az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól”.
 
Mi 300.000 forint? Semmi. A költségvetésben ábrázolhatatlanul kicsiny pont. Csakhogy külön-külön egy –egy közalkalmazottól elvenni szándékozott 100-120 ezer bruttó is az: semmi. Naggyá, jelentőssé a tömege teszi. És vajon hány ilyen Lusztig-féle személy csócsálja még az állam emlőit? Hány álláshalmozó, mindenhez – de leginkább a pénzfelvételhez – értő kiváló szakember tanácsait nem tudják nélkülözni minisztériumaink?És valóban ennyire fontos, értékes  tanácsokat tud adni? Csakis így lehet, különben alkalmi szerepvállalását aligha díjaznák magasabb összeggel, mint egy állandó szolgálatot teljesítő közrendőrét! Kicsit zavar persze, hogy előbb-utóbb minden hasonló szakértőről kiderül, hogy nevezettek a Pártban Is Valakik, néhány rosszindulatú ember meg is kérdezhetné: nem az új, érdemtelen arisztokrácia épül / bővül itt? Dehogynem, kedves Olvasóim! A te gyereked, az enyém még javában törleszteni fogják a hiteleiket – már ha kapnak majd egyáltalán -, amikor Lusztigék még mindig bőven megélnek egykori kapcsolataikból s a „törvényesen és tisztességesen” szerzett vagyonukból.
 
Hérodotosz szerint van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok. Ez így is van, Lusztig úr aligha boldogabb, mint én. De mi az a kényszer, ami viszont azt eredményezi, hogy mindig ugyanazok legyenek legfelül? Vagy itt is érvényesül a körforgás, csak egy emberi életnél hosszabb távon? Hérodotosz valószínűleg ennél nagyobb időtávlatban gondolkodhatott. Ez az egyetlen reményünk.

10 komment

Címkék: közélet lusztig péter

Struggle for life

2008.11.23. 16:55 sasika61

 

Most már alighanem hűtik a pezsgőt a Szemlőhegy utca 42-ben: Gyurcsány Ferenc megmenekült. Azt ígérte, lemond, ha a költségvetés nem megy át a parlamenten, az utóbbi napok fejleményei semmi kétséget nem hagynak, hogy a többség meglesz. Méghozzá nem egy-két fős többség: nem a karakán, mindig autonóm módon szavazó Lengyel Zoltán vagy a nagyon független Gyenesei fogja átsegíteni a javaslatot, s nem kell halaszthatatlan ügyre hivatkozva sem távolmaradásra bírni senkit. Kényelmes többség lesz, az SZDSZ és talán az MDF szavazataival, ez utóbbira már szükség sincs: http://index.hu/politika/belfold/szdsz1548/.
 
A létharc törvénye erősebbnek bizonyult az elveknél. Mert hát hiheti-e valaki, hogy csak azért, mert „az SZDSZ három fontos javaslatát is elfogadta a parlament … a költségvetési hiány idei csökkentését, a plafontörvényt, valamint a Stabilizációs és Adóreform Alap felállítását”, pusztán emiatt meg kell szavazniuk a költségvetést ( és vele együtt Gyurcsány további regnálását)?
 
Az MDF-re még nem mernék megesküdni, de miután a kormány magáévá tette az ország előtt álló problémák legfontosabbikára megoldást kínáló javaslatukat (a jövő évtől húszmillió forintos értékhatárig az örökség illetékmentes lesz), bizton számíthatnak néhány szavazatra tőlük is. Ha nem most (mert most talán nem is kell), akkor máskor, pl. akkor, ha legközelebb az SZDSZ visszatér a durcás kisgyerek szerephez.
 
Mindkét párt tévúton jár. Az SZDSZ éppen nemrég ünnepelte 20 éves születésnapját, nagyjából annyi visszhangja volt, mint az enyémnek lesz, ha 3 év múlva ötvenéves leszek. Kb. annyian is ünnepeltek, mint engem fognak, engem azonban – remélem- kevesebben utálnak.
 
A MDF a kilépések, kizárások pártja már jó ideje. Dávid Ibolyának megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy ez a valaha legnagyobb demokratikus párt ott tart, ahol. A napokban éppen a vasiak mondtak nemet politikájára (http://www.mno.hu/portal/598942?searchtext=MDF), kissé átírva Berzsenyi szavait elmondhatnák: „Bomlásnak indult hajdan erős magyar (demokrata fórum)”.
 
Mindketten az előrehozott választásoktól félnek, s azt hiszik, lehetnek még csodák, ha azt sikerül elkerülniük. Csodák nincsenek. Helyzetüket Churchill szavait parafrazálva úgy lehetne jellemezni: választhattak a szégyen és az összeomlás között, a szégyent választották, de az összeomlást sem fogják elkerülni. Igaz, addig is látszólag megvannak, ez is valami.

98 komment

Címkék: közélet szdsz mdf költségvetés

Egy áruló közalkalmazott

2008.11.22. 19:17 sasika61

 

Az áruló én vagyok. Talán sokan így fogják gondolni, ha elolvassák ezt a posztot. Jó ideig töprengtem, útjára eresszem-e az írást vagy hallgassak. Ez utóbbi könnyebb lenne. Talán célszerűbb is. Semmiképp nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy azonosulni tudnék a kormány álláspontjával, hogy bármiben is támogatnám őket.
A készülődő közszolgálati sztrájkról van szó. Mióta meghallottam a hírét, azóta gondolkodom, megírjam-e vagy sem, amit erről gondolok. Amint látható, döntöttem. Noha magam is közalkalmazott vagyok, ezt a sztrájkot ebben a formában, ilyen követelésekkel nem támogatom. Sajnálom. Nem tehetek mást. Nézzük, miért!
 
Egy sztrájkot akkor érdemes elkezdeni, ha:
A)    a kitűzött célok mögött van társadalmi támogatás is;
B)     van elég elszántság a résztvevőkben és a meghirdetőkben a végsőkig való kitartásra;
C)    a sztrájkolóknak van annyi megtakarításuk, hogy kompenzálni tudják a kieső bevételeiket.
Nyilván lehetne még bővíteni a listát, de én ezeket tartom a legfontosabbaknak. Hogyan állunk jelenleg? Aligha tévedek nagyot, ha úgy vélem: egyetlen feltételt sem tudunk biztosítani.
 
A)    A közszférában várható reálbércsökkenés valóban brutális. Példátlan. De brutálisan kétségbeejtő az ország helyzete is. Emberek százai lökik naponta az utcára, embereket, akik még csak tiltakozni sem tudnak, s nem védi őket szinte semmilyen törvény. Akiknek hangja nemhogy a Parlament falaiig nem jut el, de gyakran a településhatárig sem: itt 200, ott 300, amott 500 fős leépítés: egy tollvonás és kész. Nekünk, értelmiségieknek - hisz nagyrészt azok vagyunk – őket is hallanunk kell. Kell annyi szolidaritásnak lennie bennünk, hogy ilyenkor nem magunk miatt tiltakozunk, nem bért követelünk, amikor másnak talán még munkanélküli segély sem jut. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában aligha támogatna egy közszolgálati sztrájkot. Kellően beléjük programozták már, hogy sokan vagyunk (ez bizonyos területeken igaz is), túlterheljük az államot stb. Megítélésem szerint hatalmas tömegek még ennél is indulatosabban tekintenek ránk, s ezzel akkor is számolnunk kell, ha előbb-utóbb maguk is rájönnek: hoppá, hisz nincs is elég ápolónő, orvos, tanár, rendőr stb., vagy aki van, egyre alacsonyabb színvonalú munkára képes.
Ugyanakkor félni sem kell a társadalomtól. Sztrájk helyett tudatosítani kellene bennük: ekkora béresést szenvedtünk el, ezt kényszerből tudomásul vesszük, de ha ezt teszitek ti is, akkor végső soron ne csodálkozzatok, ha a közszolgáltatások olyanok, amilyenek. Nem kell szégyellni, hogy közszolgák vagyunk, bátran, büszkén, szemrebbenés nélkül ki kell állanunk igazunk mellett: nem élősködők vagyunk, hanem értetek dolgozunk, s aki mást mond, az vitaképtelen! Minden fórumon, minden alkalommal le kell szögeznünk, hogy az ország állapotáért nem mi vagyunk a hibásak, hanem a tiszteletre egyáltalán nem méltó vezetőink. Ki kell kényszeríteni valamilyen eszközzel, hogy a megszorításokból mindenki vegye ki a részét. Azok is, akik a nagy pénzlenyúlások haszonélvezői voltak: az ötmilliós férctanulmányokat készítőktől az alagút-, völgyhíd-, autópálya-építőkön át, a túlduzzasztott felügyelő bizottsági tagokig és a propaganda-megbízásokat elnyerőkig: az összes csókos haver. Az már minimális feltétele minden párbeszédnek, hogy ezeket a pénzcsapokat zárják el. Ne sztrájkoljunk tehát a magunk béréért, de a leghatározottabban követeljük: „Szabjunk más rendet dolgainknak!”
 
B)     Mi a helyzet az elszántsággal? Az, hogy nem hiszek benne. A PDSZ kivételével a szakszervezetekben sem. Szerintem nem őszinte a keménykedésük, s a 2007 februárjában, egy hasonló helyzetben tapasztalt magatartásuk számomra elég bizonyíték erre. Az a gyanúm, hogy valójában ők is részei a színjátéknak: a kormány bekeményít, ők eljátsszák a harcos érdekvédőt, majd megelégszenek az odavetett májjal („Toldinak máj löketik vala”). Most talán még kevesebbel beérnék.
 
C)    A harmadik feltételről ne is beszéljünk, ne nevettessük ki magunkat.
 
Ez van, kedves sztrájkra készülő kollégáim. Értem az indulataitokat, veletek is szolidáris vagyok, de dolgozni fogok,és nem azért, mert félnék. Senkitől nem félek. De magunkat féltem. Áruló lennék?

15 komment · 2 trackback

Címkék: közélet közszolgálati sztrájk

Eszeveszett spórolás

2008.11.21. 13:27 sasika61

 

Kissé neheztelek az Indexre. Továbbá magamra is. Az előbbire egy tegnapi cikkük miatt, amelyben arról tudósítottak, minisztériumaink milyen mértéktartó módon búcsúztatják az évet: pár szendvics, egy koccintás vagy ennyi sem. Az írás végén azonban van egy felhívás, ami akkor sem helyénvaló, ha érzek benne némi iróniát: „Ha tud olyan minisztériumról vagy a közszférába tartozó intézményről, ahol mégis eszeveszett bulival ünneplik az óévet, írja meg nekünk!”(http://index.hu/politika/belfold/kar081120/)
 
Magamra egy korábbi posztom miatt haragszom. Itt szóvá tettem a gyöngyösi főiskolán rendezett „eszeveszett bulit”, s bár csak a mértékkel voltak fenntartásaim, mégis úgy érzem, hogy hozzájárultam a képmutatás terjedéséhez:                                                http://sasika61mondja.blog.hu/2008/11/09/lakoma_valsag_modra.
 
Mert nemcsak a buli lehet „eszeveszett, hanem a spórolás is. A közintézmények vezetői joggal tarthatnak attól, hogy „lelepleződnek”, ha egy mértéktartó vacsorára vendégül látják beosztottjaikat, különösen, ha valaki komolyan veszi az Index mondatát. Akinek nincs munkája, vagy mostanában kerül lapátra, vagy akinek azt sem mondja a főnöke évzáráskor, hogy bakfitty, annak egy „bögre forralt bor” is a közpénzek („a zénpénzem”, „a zénadóm”) felelőtlen elherdálásnak tűnhet. Másfelől a közszféráról sokan olyan sztereotip, igaztalan, bántó közhelyekkel és indulatosan nyilatkoznak, hogy nagy az esélye a magánszorgalmú bejelentéseknek felhívás nélkül is (néhány a vérnyomásnövelőként használtakból: lusta naplopók vagyunk, élősködők, nem adózunk (!), 50 %-unkat azonnal el kellene küldeni, mi az, hogy 13. havi fizetés! stb.) Azok az intézményvezetők, akik egy mértéktartó vacsorától is látványosan meghátrálnak, valójában nemcsak „eszeveszettül” spórolnak, hanem akaratlanul is igazolják a sztereotípiákat, s azt sugallják, „ezek” (az „ezek” mi vagyunk, mi közszolgák) még azt sem érdemelik meg.
 
Mielőtt még valaki azt hinné, mindez egyértelmű közpénzekből folyik mindenütt, közlöm, hogy tévednek. A közintézmények egy nem jelentéktelen része ugyanis korlátozottan bár, de gazdálkodik, saját bevételt is „termel”. Egy év végi „bulit” valószínűleg ebből tudnak finanszírozni, mint ahogy ebből egészítik ki működésük költségeinek egy részét is. Ezek a bevételek gyakran az ott dolgozók közreműködésével keletkeznek, amiért semmiféle fizetség más módon nem jár, legfeljebb egy év végi zenés-táncos összejövetel. Nemhogy sajnálni nem szabad mindezt tőlük, hanem kifejezetten tiltakozni kellene, ha demagóg módon bárki azt sugallja: ebbe megy tönkre az ország, emiatt nem sikerül a konvergencia-terv.
 
Úgyhogy a magam részéről ezzel a poszttal egyben tiltakozom is, és várom a jogtalan felhördülések özönét.

149 komment

Címkék: index bulik közszolgák takarékosság

Különvélemény a minisztériumi jutalmak ügyében

2008.11.20. 15:27 sasika61

 

Az elmúlt napok híre volt, hogy összesen 80 millió forintot osztanak ki ötszáz embernek az Oktatási és Kulturális Minisztériumban, ez fejenként 100 ezer forintos adóköteles szociális juttatást és 40 ezer forintnyi utalványt jelent számukra. További 10 millió forintot segélyként folyósítanak, amelyet például a gyesen lévők kapnak meg. A minisztérium közlése szerint a 80 millió forint a tárca éves személyi juttatásainak 2 százalékát teszi ki:http://index.hu/politika/belfold/okm5414/.
 
A hírre azonnal és kissé elhamarkodottan reagált a Fidesz is, arcátlan, megdöbbentő pénzosztást emlegettek, amelynek különösen az időzítése felháborító, hiszen a minisztérium nemrég jelentett be különféle megszorító intézkedéseket. Nincs feltétlenül igazuk, mint ahogy azoknak az oktatásban dolgozóknak és másoknak sem, akik a hír olvastán felzúdulnak.
 
Ne legyünk képmutatóak, ez az utalvánnyal együtt is nettó kb. 85 ezer forintnyi „jutalom” egyáltalán nem nagy pénz. Illetve az oktatásban dolgozók számára persze nagy, de nem annyira, hogy rögtön fel kellene hördülnünk. Nagyon is el tudom képzelni, hogy akár egy tehetősebb város (ha van ilyen) középiskolai tanára is kaphat ennyi jutalmat év végén.
Az a minisztériumi dolgozó pedig, aki becsülettel elvégezte a dolgát, miért nem kaphatna a megtakarításokból?
 
Nekem nem is ez ütött szöget a fejembe. Hanem ez a 2%. 80 millió a tárca személyi juttatásainak 2 %-át jelenti? Akkor ezt az adatot továbbszámolva eljutunk odáig, hogy a tárca éves személyi juttatása 4 milliárd forint. Ez már tekintélyes összeg, ennyi lehet egy kb. 20 ezres kisváros éves költségvetése (nemrég egy 8 ezres kisváros polgármesterével beszéltem, ő mondta, hogy 1,3 milliárdból gazdálkodnak).
 Hányan dolgoznak a minisztériumban? Ha ötszáz ember kap, valószínűleg kb. ennyien, ezt erősíti meg a 2007. évi gazdálkodásról szóló jelentésük, itt 558 fős engedélyezett és 533 fős statisztikai létszámról beszélnek:                                                                  http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200806/2007_evi_szoveges_beszamolo.pdf Ha leszámítjuk ebből a gyesen lévőket, akkor valószínűleg ki is jön az 500-as létszám. Ebből az adatból pedig megkaphatjuk, hogy a minisztériumban a havi „személyi juttatás” 666.666 forint.
 
Na ez az, ami szerintem sok. Nem az év végi „szociális”. Nem osztom azok véleményét, akik azt kívánnák, hogy a kormánytagok (képviselők) fizetését csökkenteni kellene. Nem: egy miniszter vagy államtitkár igenis keressen annyit, hogy ne az legyen a gond számára, befűtsük-e a medencét otthon vagy sem. De hány ilyen főtisztviselője van a minisztériumnak? Ők nyilván az átlagnál többet keresnek, de nemigen vannak annyian, hogy jelentősen felhúznák az átlagfizetést. A számokból inkább arra következtetek, hogy az utolsó aktatologató is annyit kereshet, mint egy egyetemi tanár. Ha nem tévedtem valahol a számolásomban, akkor viszont ez nagyon nincsen rendjén. Vagy igen?

 

44 komment

Címkék: közélet oktatási minisztérium jutalmak

Rasszisták és turulgyalázók

2008.11.19. 16:02 sasika61

 

Magyarország az a sajátos helye a világnak, ahol majdnem mindenki majdnem mindenhez ért. A futballról ezt eddig is tudtuk, az utcán véletlenül megszólítottak közül bárki jobb csapatot tudott volna évtizedeken át összeállítani, mint az aktuális szövetségi kapitány. Ma már ez nem feltétlenül van így, mivel maga a játék, illetve annak magyar verziója oly kevés embert érdekel, hogy a hozzáértők száma is jelentősen csökkenhetett.
 
Az utóbbi időkben érdeklődésünk és egyben szakértelmünk más területen bontakozott ki, ilyen mindenekelőtt a politika és az igazságszolgáltatás. Különösen nagy érzékünk akkor bontakozik ki leginkább, ha a kettő össze is kapcsolható bizonyos ügyekben.
 
Nézzünk két mai példát.
Itt van ez a pécsi kettős gyilkosság (vagy a legutóbbi nagycsécsi eset). „Kisebbségi vezetők tartottak sajtótájékoztatót szerdán Pécsen. Kovács István, Kosztics István és Hegedűs István elmondta, az erősödő rasszizmus, és a szélsőjobboldali szervezetek, mint például a Magyar Gárda állnak a kedd éjjeli pécsi merénylet hátterében, semmiféle üzleti szándék nincs az indítékok között”: http://index.hu/politika/bulvar/pecs2817/
 
A másik a fővárosi turulrongálás:
„Megrongálták a főváros XII. kerületében álló Turul-szobrot – áll az ÁVH honlapján olvasható közleményben. Éppen a lényeget felejtették ki belőle (szerintük valószínűleg nem fontos): hogy a szoborra azt írták: Éljen Fico!, illetve: Öld a magyart! Hogy tényleg magyargyűlölő tótok lehettek, vagy Gyurcsányék hergelik az embereket, hogy ténylegesen felléphessenek a magyar ellenállás letörése érdekében, nem tudni”:
http://www.kuruc.info/r/26/30945/. (Elnézést, az Index-től a társaság miatt: ők csak idéztek, a kurucok viszont állítottak.)
 
Látjuk-e a közös elemet? A kisebbségi vezetők a tényekkel nem törődve kizárják az üzleti leszámolást, holott most ennek a körülmények ismeretében nagyobb esélye van, mint Nagycsécsen. (Talán nem véletlen, hogy Kolompár Orbán meg sem jelent a helyszínen.)
A kurucoknak pedig eszükbe sem jut egy másik lehetséges változat (vagy nagyon is, de hallgatnak róla), mégpedig az, hogy a magyarellenes feliratokat akár szélsőséges magyarok is felfesthették, hogy bizonyítsák, mekkora szükség van itt rájuk, itt, ahol az ellenség már küszöbön belül van. Azt ugyan a hírük végén hozzáteszik, hogy „nem tudni”, mi lehet a mögöttes szándék, de maguk már eredményt hirdettek, amikor két változatot kínáltak fel.
 
2006 ősze óta nekem sincs feltétlen bizalmam a rendőrségben. De ott érintettek voltak, ez estekben aligha. Bízzunk már meg bennük legalább annyira, hogy hagyjuk rájuk a nyomozást, a bíróság pedig majd eldönti, kik milyen indítékkal követték el a tetteket. Különben meg mást amúgy sem tehetünk. Annyira még nem kupleráj ez az ország, hogy a rendőrség ne tudna bármit is kinyomozni, amit akar...

107 komment

Címkék: közélet rasszizmus turul

Szexista magyar társadalom?

2008.11.18. 15:31 sasika61

„Tudja, Szindbád úr, csak a nőkért érdemes élni”- mondja az öreg borbély Szindbádnak Huszárik Zoltán filmjében. Nagyjából én is így gondolom, többé-kevésbé feleségemért és két lányomért élek (no meg a fiaimért). Éppen azért, mert soha, semmilyen körülmények között eszembe nem jutna, hogy lenézzem a nőket, hogy nem tekinteném magammal bármiben is egyenrangúaknak őket, fáj, ha ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Legalább ennyire fáj azonban, ha a férfiakat próbálják meg úgy beállítani, hogy itt nálunk a férfitársadalom teljesen elnyomja a nőket: a bunkó szexistánál semmivel nem jobb a harcos feminista. (Ez utóbbi férfi is lehet.)

Ma két cikk is foglalkozott a nők hátrányos megkülönböztetésével. Az Index egy magyar felmérés eredményéről tudósított, miszerint „a magyar társadalom még mindig erős előítéleteket táplál a dolgozó, különösen a vezető munkakört betöltő nőkkel kapcsolatban (…), tízből négy férfit zavarna, ha női főnöke lenne”                                               (http://index.hu/politika/belfold/noi1118/).

Ez még hihető adat, bár az én munkahelyem, az iskola úgy látszik e tekintetben sem az országos jellemzőket mutatja: többnyire női igazgatóim voltak, vannak: egyetlen férfikollégámnál sem tapasztaltam averziót velük szemben csak azért, mert nők. De ettől függetlenül akár igaz is lehet az adat.

A NOL azonban egy olyan cikket közölt, amely ellen kifejezetten tiltakozom, annyira hamisnak érzem: http://nol.hu/belfold/lap-20081118-20081118-25. A Világgazdasági Fórum legutóbbi felmérését ismertetik, amelyben 130 országot rangsoroltak abból a szempontból, hogy hol könnyebb a világon nőnek lenni. Ehhez szempontnak vették pl. a nők arányát a munkaerőn belül, női vezetőket a vállalatok élén és a kormányzatban, fizetéskülönbségeket, eltéréseket az iskolázottságban vagy a várható élettartamban. Ebben a rangsorban Magyarország az 59. lett, Venezuela és Azerbajdzsán között. 6. a Fülöp-szigetek, 12. Srí Lanka, 16. Lesotho, 18. Mozambik, 19. Trinidad és Tobago, 20. Moldova.

A Világgazdasági Fórum tekintélyes szervezet, „…célja, hogy a világ állapotát a befolyásos vezetők globális, regionális és iparági vitáin keresztül javítsa. A Fórum egyes régiókat, illetve az egész világot felölelő tanulmányai sok gazdaságpolitikai vitában és elemzésben szolgálnak viszonyítási pontként.” (http://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1ggazdas%C3%A1gi_F%C3%B3rum).

Ugyan miféle viszonyítási pont lehet egy ilyen tanulmány? Vajon hány magyar asszony, lány gondolja, hogy jobb lenne neki nőként Mozambikban vagy Lesothóban, vagy akárcsak a Fülöp-szigeteken? Mennyire hihetők vajon a magyar nők szerint az ilyen felmérések? S vajon a Fórum más, gazdasági jelentései is ennyire hitelesek?

Szakértelmükhöz még egy adalék. Kijelentik, hogy „A versenyképességet is befolyásolja a nemek közötti egyenlőség. Azok az országok, amelyek nem használják ki hatékonyan az emberi erőforrások egyik felét (értsd: a nőket), a nemzetközi vetélkedésben is könnyebben alulmaradnak.” Ha ez igaz lenne, akkor pl. Lesotho nemcsak bennünket előzne meg a „nemzetközi gazdasági vetélkedésben” (ettől nem járunk messze), de megelőzné pl. a huszonvalahányadik Egyesült Államokat is. Ugyan már. Van ember, aki ezt elhiszi?

 

10 komment

Címkék: feminizmus szexizmus világgazdasági fórum felmérések

süti beállítások módosítása