Itt az írás, forgassátok...

Más is kurva, nemcsak én

2009.02.12. 16:23 sasika61

Nehéz felfogni ésszel, hogy ha egy pártszervezet valamely tagja bűnt követett el, vagy legalábbis alapos a gyanú, hogy a bűn megtörtént, a többiek, az elvileg tiszták, miért hallgatnak, miért az az első reakciójuk, hogy „más is kurva, nemcsak én.”

Kíváncsiságból kattintottam az MSZP honlapjára, hogy megnézzem, miként látják ők a Hunvald-ügyet. A kép mindig szembeötlőbb, mint az írás, első pillantásom így a nyitó képre esett, íme:

Ez igen! – mondom magamban elismerően, ezek nem takargatnak semmit, a bilincs nyilván Hunvald úr sorsát jelképezi, s figyelmeztet: így jártok mind, akkor is, ha közénk tartoztatok.

Az örömöm addig tartott, míg el nem olvastam a cikket. Hát persze. Dehogy Hunvald. Hunvald-ügy nincs. Legalábbis az MSZP honlapja számára. Az egész nyitó felületen egyetlen sor sem. Van viszont fő hírként Gergely-ügy. Gergely Zsoltot a B-A-Z megyei önkormányzat fideszes alelnökét vesztegetéssel vádolják, összességében 30 milliós haszna lehetett volna az ügyészség szerint, ha a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központot áron alul átjátssza egy vállalkozói kör számára. Az ügylet meghiúsult, így az alelnök anyagi haszonhoz nem jutott, az önkormányzatot nem érte kár. Mindez azonban nem rajta múlt, ő benne lett volna a buliban, a vesztegetés tehát „fennforgott”. Kicsit kisebb, savanyúbb, mint a Hunvald-ügy, de legalább narancsszínű – gondolták a honlap szerkesztői -, hátha eltereli a bennünket olvasók figyelmét a mi nagy ügyeinkről.

Ezek után persze azonnal megnéztem a Fidesz honlapját is. Na, ott Hunvald-ügy van rakásra, csak a nyitó oldalon négy hírt találtam a témában. Gergely-ügy viszont nincs. Mivel az ellene való vádemelés friss, a hír mai, tételezzük fel, hogy a szerkesztőkhöz még nem jutott el, egyszerűen nem tudnak róla, azért nem közlik.

Éppen ezért nemes versenyre hívom fel a honlapok szerkesztőit! Melyik lesz az a honlap, amelyik először fogja ugyanakkora terjedelemben, ugyanolyan kiemelt helyen közölni a hozzájuk tartozók viselt dolgait? Aki győz, dicséretet kap tőlem, jutalmat, tekintettel a válságra, nem ajánlhatok fel, de jelzem, sokan örülnének, ha tanárként megdicsérném őket.

A startpisztoly eldördült.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

82 komment

Címkék: közélet korrupció párthonlapok hunvald ügy gergely ügy

Bojkott Gyurcsány Ferenc ellen!

2009.02.10. 19:10 sasika61

A miniszterelnök meggondolatlan kapkodása egy olyan futballistának a képét idézi meg, akinek csapata a 85. percben is jelentős hátrányban van, a vereség biztos, a szurkolók hörögnek, ő pedig kétségbeesetten próbál labdába rúgni, míg végül nagy igyekezetében öngólt lő.

Ezt éri el Gyurcsány Ferenc is azzal, hogy bojkottot hirdetett a Magyar Hírlap ellen Bayer Zsolt írása miatt, a publicistát pedig jogi-etikai eljárás elé akarja állítani.

Nem veszi észre, hogy valójában már lejárt az ideje, lassan a bíró lefújja a meccset. Nem érzékeli, hogy az a néhány száz ember, aki rajongójaként még megjelenik a blogján, csaknem kimeríti a vele egyetértők halmazát. Nem látja, hogy személyisége, kormányzati „teljesítménye” oly mértékű ellenszenvet keltett már a társadalom egyre szélesebb körében, hogy kapkodásán a közönség legjobb esetben is csak nevet kínjában, de egyre többen átkozódnak, és cserét követelnek, még akkor is, ha a mérkőzésből egyébként sincs sok hátra.

A Magyar Hírlap cikkétől, annak hangnemétől, tartalmától teljesen elvonatkoztatva az fog történni, hogy ezek után olyanok is meg fogják venni a lapot, akik eddig tartózkodtak tőle, pusztán amiatt, mert a gyűlölt miniszterelnök bojkottálja. Azok is Bayer mellé fognak állni, akik egyébként viszolyognak a publicista néhány kitételétől. Az állami vállalatok, intézmények eddig sem hiszem, hogy tömeges előfizetői lettek volna a Hírlapnak, elég nekik a Népszabadság. Nagy veszteség emiatt nem fogja érni Széles Gábort, legfeljebb néhány millióval kevesebb hirdetési pénz jut el hozzájuk, de a lap példányszáma garantáltan növekedni fog.

Az már csak érdekes, de nagyon jellemző színfoltja az esetnek, hogy van-e joga a miniszterelnöknek egy ilyen bojkott felhívására? Nem vagyok jogász, de gyanús az eset.

Vajon ilyenkor nem gondolkodik el, hogy hányan szeretnék már őt bojkottálva látni?

Én mindenesetre közéjük tartozom. Holnap megveszem a Hírlapot.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

505 komment · 3 trackback

Címkék: közélet magyar hírlap bojkott bayer zsolt sajtószabadság

Borsóleves, lencsefőzelék, Magyar Hírlappal körítve

2009.02.09. 18:48 sasika61

A hét két napján olyan sokáig vannak óráim, hogy nem tudok utánuk megebédelni. Viszont a 4. órám „lyukas”, így kénytelen vagyok 11-re átmenni a menzára, akkortól már van ebédkiadás elvitelre, én meg szinte mindig egyedül eszem a nagy üres étteremben. A leves rettenetesen forró, mire kihűl és végzek a második „fogással” is, szinte teljes órám elmegy.

A tanári asztalok közvetlen a konyha mellett vannak, kölcsönösen látjuk és halljuk egymást. Így volt ez ma is. De ma valami szokatlan történt. Amíg én hűtöttem a levest, váratlanul megkezdődött egy szokatlan zaj: valaki felolvasott. Az egyik konyhás néni jó nagy hangon olvasott a többieknek, akik megjegyzéseket fűztek hozzá, helyeseltek, morogtak, közbeszóltak. Eleinte nem fordítottam rá figyelmet, nem illik belehallgatni mások beszélgetéseibe, de a felolvasás hangereje miatt egy-egy mondat, mondatfoszlány mégis elérte a fülemet: „Mi az, hogy a rendőrök nem lövik azonnal agyon az összeset? Hát hol élünk mi, a szentségit neki!”, „Hát most tényleg elég volt! Most betelt a pohár!”, „ A rendőrök kapjanak tűzparancsot!”- csupa ilyen mondattöredék. Mi van itt, gondoltam magamban? Biztos voltam benne, hogy újságból olvas fel a néni, s nem volt nehéz rájönni, hogy a veszprémi gyilkosságot tárgyalják, mint valószínűleg az ország valamennyi munkahelyén. A lapot természetesen nem láttam, azt azonban érzékeltem, hogy a cikk állításaival teljes mértékben egyetértenek, szitkozódásaik, morgásaik nem annak szóltak, hanem a veszprémi esetnek.

Hazajövet átolvasom a sajtót, rátalálok Bayer Zsolt cikkére, nem volt nehéz rájönnöm: ezt hallottam: konyhás néni a Magyar Hírlap írását olvasta fel.

Nem akarok Bayer cikkével foglalkozni, nincs kedvem kifejteni, miben értek vele egyet és miben nem. Biztosan tudom azonban, hogy ha netán néhány hónap múlva valamely jogvédő értelmiségi kör összegyűjti majd az olaszliszkai esethez hasonlóan („újkorcsoport”) a veszprémi gyilkosság sajtófogadtatását, Bayer írása elrettentő példaként fog abban szerepelni.

De – mondom – ez engem már nem érdekel. Az érdekel egyedül, hogy ezek a kedves konyhás nénik mind kivétel nélkül egyetértettek vele és írása minden sorával. Nem nagy kockázat megjósolni: az ország polgárainak nagy többsége hasonlóan érez, gondolkodik erről a konkrét esetről éppúgy, mint a cigánykérdésről. Lehet Bayert hibáztatni, felelőssé tenni, lázítással vádolni, de tagadhatatlan, hogy közelebb áll a társadalomhoz, mint kormányunk bármely tagja. Beleértve a közbiztonság végzetes romlását frissen felfedező miniszterelnököt.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

198 komment · 1 trackback

Címkék: közélet magyar hírlap bayer zsolt veszprémi gyilkosság

Az oktatás hanyatlásának tíz csalhatatlan jele

2009.02.07. 16:48 sasika61

1. Évtizedeken át állandósulnak a reformok (ez egyszerre tünete és oka is a hanyatlásnak), mindig az aktuális hozza majd el a megváltást, amitől azonban folyamatosan távolodunk.

2. A tanárok helyett nagyobb megbecsülést kapnak a különféle pedagógiai szakértők, akik gyerekeket többnyire csak lerajzolva láttak a tankönyvekben.

3. Milliárdokat költenek minőségbiztosításra, anélkül, hogy a minőségi oktatás mérésének lenne egységes metodikája.

4. Az oktatási folyamat céljai közt megjelenik és egyre nagyobb súlyt kap a különböző méréseken való jó szereplés.

5. A sokoldalú ismeretközvetítés szerepét a feladatlapok begyakorlása veszi át: nem az a lényeg, hogy mit tudsz,milyen mélységű ismereteid vannak, hanem hogy minél jobban töltsd ki azon mérések feladatlapjait, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a tananyaggal.

6. Egyedül üdvözítő módszernek kiáltanak ki kétes értékű pedagógiai eljárásokat: team-munka, projekt-készítés, kooperatív tanulási technikák stb.: ezek ugyanis el tudják fedni, hogy ki az, aki ténylegesen dolgozik, s ki az, aki egyszerű megfigyelője a munkának.

7. A tényleges tudás, az ismeretek háttérbe szorulnak, a „kompetencia” szót annyiszor mondják ki naponta az oktatás irányítói, mint a tibeti buddhisták az „Om” szótagot, és legalább akkora varázserőt is tulajdonítanak neki.

8. Az „elitképzés” szitokszóvá válik, az ezt célként megfogalmazó iskolákat különféle módszerekkel igyekszenek ellehetetleníteni: beiskolázási körzetek felállítása, felvételik korlátozása, hátrányos helyzetűek előnyben részesítése stb.

9. Meghatározóvá válik az a felfogás, hogy a tanítási folyamat legfontosabb eleme, hogy a gyerek érezze jól magát az iskolában, lehetőleg minél kevésbé terheljük, csökkentsük a tananyagot, szorítsuk vissza az olyan különösen frusztráló tárgyakat, mint a matematika, fizika, kémia, s nagyjából elég az is, ha valamilyen szinten megtanul angolul és be tudja kapcsolni a számítógépet.

10. A tantestületek öreg motorosai a szeptemberi tanévkezdéskor megismerkedvén az új kollégákkal egyre többször sóhajtanak fel: „Ez is tanít? Az istenit!”

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

290 komment

Címkék: oktatás iskola színvonal hanyatlás

Ferike szépen felelt

2009.02.06. 15:58 sasika61

Tisztelt Szülő!

Értesítem, hogy Ferike tegnap nagyon szépen felelt, ezért nevelőtestületi dicséretet kapott.

A téma az antiszemitizmus elleni harc volt, s Ferike – bár állandóan hányinger kerülgette – önként jelentkezett, pontosan felmondta a tananyagot, sőt, azon messze túllépve más témában való jártasságát is bizonyította.

Feleletét átgondoltan építette fel: helyi vonatkozással kezdett, az ügyészségnek támadt neki, amely nem átallotta megszüntetni az eljárást a Jud Süss vetítői ellen (ha a kedves szülő nem ismerné a művet, amit nagyon remélek: egy náci propagandafilmről van szó). Ezek után rögtön nagyobb távlatot nyitott, amikor a hazai szervek eljárását összehasonlította a nagyvilágban szokásos módszerrel: ellentétet és párhuzamot alkotott, melyen keresztül leleplezte a hazai gyakorlat tarthatatlanságát, bírálatban részesítve az egyik független hatalmi ág, az ügyészség képviselőit.

Külön öröm volt megtapasztalni, milyen ötletesen, az erőltetettség legcsekélyebb jele nélkül tért rá a klerikális reakció elleni harcra. Nem feledkezett el rámutatni XVI. Benedek felháborító eljárására, példaszerűen keltette azt a látszatot, mintha a pápa nem egy teljesen más ügy miatt rehabilitálta volna Williamson püspököt, hanem egyenesen a püspök holokauszttagadását hitelesítette volna. Feleletének értékéből semmit nem von le, hogy a pápától való elhatárolódásban néhányan már megelőzték (Angela Merkel), mert Ferike így is olyan eminens tanulók előtt tette meg ugyanezt, mint Nicolas Sarkozy.

Miután hosszan ecsetelte a pápa eljárásának tarthatatlanságát, nem hagyta szó nélkül a hazai jobboldal magatartását sem. Állításában megismételte – finoman – azt a nála bevált tételt, hogy a szélsőjobb és parlamenti jobboldal között voltaképpen nincs is különbség, s ezt azzal bizonyította, hogy mindkettő úgy gondolja: „azért vesszük elő - ahogyan ők hívják - az antiszemitizmus kártyáját, mert bajban vagyunk.” Ezt a vélekedést önleleplező, szégyenteljes és embertelen álláspontnak minősítette.

Felelete zárásában – keretbe foglalva az egész gondolatsort – visszatért az ügyészséghez, hangsúlyozva, hogy annak eljárása tulajdonképpen bátorítást jelent az ordas eszmék híveinek, ami megengedhetetlen.

Összefoglalva tehát: Ferike tegnapi produkciójából kiviláglott néhány kardinális eszméje: az antiszemitizmus megvetése, a klerikális reakció elleni küzdelem szükségessége, a jobboldal pocskondiázása, megvádolása, s mindez az ügyészség megtámadásába szőve: Ferike minden elismerést megérdemel!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

30 komment

Címkék: közélet gyurcsány blog

Sorsológépeket az iskolákba!

2009.02.05. 13:59 sasika61

Ahogyan az nagyjából várható volt, a középiskolai felvételik módosított szabályozása több problémát okozott, mint amennyit megoldani kívánt. Az eredeti cél teljesült: „A bevezetett új szabályozásnak az a célja, hogy a tanulók számára kisebb teherrel, és a középfokú iskolák által helyben összeállított saját készítésű írásbeli feladatlapok nélkül folyhasson a 2008/2009. tanévi középfokú beiskolázás. Mindezek alapján a szülőkre is kisebb terhek hárulnak majd, hiszen mellőzhetőek azok a tanfolyamok, amelyek kereti között egy adott középfokú iskola saját írásbeli felvételijére készítették fel az oda jelentkező tanulókat.”

A tanulók megírták a központi feladatlapokat, a szülők mellőzhették a tanfolyamokat, a tanulók kisebb terhelése pedig oly jól sikerült, hogy a Magyar Nemzet mai cikke szerint a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők közül tömegesen értek el azonos pontszámot. E képzési típusban megtiltották a szóbeliztetést is, így állt elő a korábbinál nagyobb probléma: mit tegyenek az iskolák, ha a férőhelyük korlátozott, differenciálni pedig nem tudnak? Nem mellékesen jegyzem meg, hogy általában kiváló gimnáziumokról van szó, ahol „elitképzés” folyik, az érintett igazgatók szerint éppen ezt akarta a módosítás lehetetlenné tenni.

Ekkor merülnek fel –kényszerből- a tanulók tényleges tudásával kapcsolatban nem lévő szempontok: kinek jártak már oda a testvérei, szülei, ki hátrányos helyzetű s egyebek. Ezek, valljuk be, merőben szubjektív szempontok, sokkal szubjektívebbek, mint a megtiltott szóbelik lettek volna. Hangsúlyozom, hogy az igazgatók kényszerhelyzetben gondolkodnak efféle megoldásban, a felelősség a minisztériumé.

A központi írásbelin elért pontszám mellett figyelembe kell venni még az általános iskolai tanulmányi eredményeket is (ez sem objektív mérce, ugyanaz a jegy iskolánként eltérő tudást takarhat), ami a nyolc évfolyamos iskolák esetében nem is tudom, hogyan kivitelezhető, hiszen az alsó tagozaton osztályzás nincs, csak szöveges értékelés. Ezt valamilyen módon át kell konvertálni jeggyé, hogy számítható legyen. Ez Hajnóczy Péter egyik novelláját juttatja eszembe: Egyszer egy fejes kitalálta (a munkaverseny során), hogy a kubikusoknak műtejet kell inniuk, akkor majd nem kívánják majd a húst. Aki a legtöbb műtejet elfogyasztotta, húst kapott jutalmul – A kecske. Ide vonatkozóan: a tanárok nem osztályozhatnak, mert…, de a kötelező szöveges értékelést a továbbtanuláshoz jeggyé kell átalakítani.

Bár a téma komoly, az előállt probléma jelentős, mégsem tudom megállni, hogy ne csavarjak rajta egyet. Annál is inkább, mert a minisztériumi baklövések szinte kiáltanak az iróniáért. A javaslatom tehát a következő: az Új tudás, új iskola program keretében hirdessék meg, hogy minden iskola kapjon egy sorsoló gépet! A lottósorsoláson alkalmazott kis szerkezetekre gondoltam: kis gömbök, benne az azonos pontszámú tanulók nevével, nyilvános, közjegyző előtti sorsolás, kis esztrádműsor neves előadókkal, mint Majka-Lajka-Buci-Nyuszi stb., felőlem a levegőt kerengetheti maga a miniszter is, lufifújásban úgyis otthonosan mozog.

És hát az sem mellékes szempont, hogy a szerkezetekre kiírt közbeszerzéseken jutalmazni lehetne a „haveri kört” – íme, egy új pénzlenyúlási lehetőség! Az egész annyira modern, annyira objektív, friss, újszerű, innovatív, hogy még talán uniós forrásokat is lehetne rá szerezni. Nem ez lenne az első baromság az oktatásban, amit támogatnak.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

10 komment

Címkék: oktatás sorsolás középiskolai felvételik pontegyenlőség

Mint a szerbek Koszovóban

2009.02.04. 18:40 sasika61

„A magyar társadalom nem vette tudomásul, hogy olyan helyzetbe kerülünk, mint a szerbek az albánokkal szemben Koszovóban” – ez a mondat ragadt meg bennem legjobban, amikor vasárnap este A szólás szabadsága című műsorban Spiró Györgyöt hallgattam (kb. az 52-60. perc között). Spiró az egyik legnagyobb élő írónk, akit nagyra becsülök, könyveit szeretem. A beszélgetésben – talán nem egészen a szerkesztő szándékai szerint – legnagyobb súlyt a cigány-magyar együttélés problémái kaptak. Az író végtelen pesszimista / realista képet festett társadalmunkról, szövegében mindvégig érezhető volt, hogy a mélyszegénységbe került / taszított emberek oldalán áll, akiknek többsége történetesen cigány. Nem minden tanulság nélküli az a mondata sem, hogy Magyarországon „ a szegénység elleni küzdelem átalakult a szegények elleni küzdelemmé", engem mégis a korábban idézett mondata rázott meg.

Mivel az idő szűkössége miatt a nyitó gondolatot nem volt alkalma részletezni, így az innentől kezdve leírtak semmiképpen nem az ő kérdései, problémái, talán el is elhatárolódna tőlük.

Milyen helyzetbe is kerültek a szerbek? Először polgárháborúba, majd szülőföldjük elhagyására, annak tudomásul vételére, hogy a meghatározóan albán többségű Koszovó kikiáltotta függetlenségét, kinyilvánította elszakadását Szerbiától. Mindez – nem győzöm hangsúlyozni – a cigány –magyar viszony kapcsán került elő a műsorban.

A problémának ez a vetülete engem már régóta foglalkoztat. Ilyen nyíltan nem mertem eddig előhozni, nem azért, mintha félnék bármitől is, de egyszerűen nincs kedvem védekezni igaztalannak érzett vádak ellen, holott egyáltalán nem csekély súlyú dologról van szó. Egészen brutálisan leegyszerűsítve arról, hogy mi lesz velünk, magyarokkal. Nem 10-20 év múlva, ez történelmi távlatban nem idő, hanem mi lesz itt 100 év múlva, amikor én már rég nem élek, de unokáim még élni fognak. Még brutálisabban: mindenki sejti a cigány és a magyar etnikum születési adatai közti különbségeket, noha pontos számokat persze nem tudunk. Ezek a sejtések arra utalnak, hogy a nem olyan messzi jövőben – 100-200 év?- a cigány etnikum aránya meg fogja haladni a magyarokét. Én nem vagyok rasszizmus-szakértő, előfordulhat, hogy már maga a tény rögzítése is gondolatbűnözésnek számít. De muszáj arra gondolnom – történelemtanárként-, hogy a Trianonhoz vezető folyamatok sem 1920-ban kezdődtek, hanem évszázadokkal korábban, már a 18. században. Ki gondolta volna akkor, hogy a történelmi Magyarország ily módon fog feldarabolódni? Holott az etnikai arányok ekkor billentek meg a magyarság rovására. (Az most más kérdés, hogy Trianon jelentősen túllépett az etnikai elven is, szintén a mi rovásunkra.)

Én nem tudok állítani e vonatkozásban semmit, de kérdeznék, és szeretnék választ kapni, olyat, ami nem sérti sem a cigányság méltóságát, emberi jogait, de a magyarság esélyeit sem.

Vitakérdés lehet-e egyáltalán ez a probléma? Lehet-e rá szélsőségességtől mentes választ, megoldást találni? Kell-e, lehet-e tennünk ellene valamit, vagy hagynunk kell, hogy a dolgok menjenek a maguk rendje szerint? Van-e valamilyen feladata itt a magyar államnak?

Nyilván én úgy gondolom, hogy lenne itt tennivaló: nem szeretném, ha országunk tovább darabolódna, ha unokáimnak más nevű államban kellene élniük. Ezt ugyanis hosszabb, nagyon hosszú távon nem tartom kizártnak.

Arra kérek mindenkit, kerülje az indulatos, szélsőséges hozzászólásokat, megoldási javaslatokat, de azok is kerüljenek, akik a puszta problémafelvetést is rasszizmusnak tartják. Én ugyanis nem akarok bántani senkit, de félelmeimet népem jövőjéről (bármilyen patetikusnak hangozzék) jogom van megfogalmazni! Tényleg a koszovói szerbek sorsa vár ránk?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

13 komment

Címkék: közélet spiró györgy cigány magyar együttélés

Tréningre, magyar!

2009.02.03. 18:55 sasika61

„Ha boldog életre vágyol,
Ültesd el annak magvait.
A múltban hozott döntésed
Ma fejti ki hatásait?”

A rövidke idézet szerzője az ismert alanyi költő s ebből kifolyólag a kommunikáció nagymestere: Bencze József országos rendőrfőkapitány. Bencze úr, a lélek és a nyelv mérnöke, éppen magvakat ültet, amikor kommunikációs tréningre kívánja küldeni a megyei főkapitányságok vezetőit, illetve a városi-kerületi kapitányokat is, legalábbis így ír az MTI, a Népszavára hivatkozva. Kellő időben hozza meg a döntéseket, hogy majd a jövőben ezeknek meglegyen a hatásuk, okulván Pásztor Albert esetéből. Szegény miskolci rendőrkapitány ugyanis nem vett még részt ilyen fejtágítón, hogyan is tudta volna, hogy mit szabad mondania és mit nem. Ahogyan egyik, az ilyen tréningeken nyilván kiválóan teljesítő rendőrtiszt fogalmazott: „elképzelhető, hogy Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya nem kerül hasonló helyzetbe, ha korábban felkészítik a gyakran tudatosan provokatív és beugrató jellegű kérdezéstechnikára.”

Mindenki megnyugodhat tehát, már aki egyáltalán idegeskedett (Draskovics miniszter úr, továbbá legfeljebb még pár száz, ilyen esetekben rendre idegeskedő értelmiségi): rendőreink máskor, ha majd letették a megfelelő vizsgákat, nem fognak úgy nyilatkozni, mint Pásztor Albert.

Ez idáig rendben van, feladat kipipálva.

De korai az öröm. A nyilatkozni képes és nyilatkozási joggal rendelkező rendőrök halmaza ugyanis messze nem fedi le az országlakók halmazát, így tehát hiába tesznek sajátos szájzárat főrendőreinkre, mi lesz a maradék lakossággal? Hogyan fogják elérni, hogy mindenki felejtse el az anyanyelvét, a megszokott szavakat, a jelenségek közismert megnevezését? Hogy csak kiherélt kifejezéseket használjon mindenki?

Erre egyelőre nincs javaslat.

Nekem persze van.

1) Be kell iskolázni az egész országot (hatékonysága nem 100 %-os, kicsit drága, de kommunikációra úgyis mindig van pénz).

2) Csak az szólalhat meg bármilyen helyzetben, aki előtte letette az „újbeszél” nyelvvizsgát, a többieknek: kuss ( hatékony megoldás, de az ország megnémulna tőle).

Van persze egy áthidaló javaslatom is, ami ingyen van, semmibe nem kerül: nem lehetne őszintén beszélni?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

39 komment

Címkék: közélet közbeszéd tréning kommunikációs

Megszűnik a szocpol?

2009.02.03. 07:47 sasika61

A „begyűrűzött” világválságot kétféleképpen nem lehet kezelni: kapkodva –meggondolatlanul, illetve a döntéseket elhúzva, kiszivárogtatva-tesztelve. Sajnos, úgy tűnik, kormányunk mindkét eszközzel él. Túl az aktuálpolitikai megfontolásokon (a tervezett intézkedések java része júliustól, az európai parlamenti választások után lépne életbe) az utóbbi módszerre bizonyíték az én szememben, hogy egyes jól értesült körök, médiumok, folyamatosan hoznak nyilvánosságra egy-egy elképzelést. Az ötletek úgy keringenek, mint gólyafos a levegőben, ha netán valakit eltalálnak, s az tiltakozik, akkor a kormány előáll, cáfol, hogy nem addig a’. Több évtizedes ez az eljárás, gyökere még a Kádár-rendszerben van: elhíreszteljük, hogy kétszeresére nő a kenyér ára, majd a seggünket verjük a földhöz örömünkben, amikor az emelkedés csak 50%-os.

Hasonlóan működött a családi pótlék körüli porverés: a miniszter asszony bejelentette, hogy a gazdagok aztán nem, nekik nem fog járni, majd kiderült, hogy mégis, csak adózni kell utána, ez a jelenlegi állapot, de még semmi nem dőlt el itt sem.

Most itt a legújabb megszellőztetett terv, a Világgazdaság egyik cikke arról ír, hogy a lakásépítési kedvezmény a jövőben csak a szociális segélyben részesülőknek járna, vagyis a kormány csak a legszegényebbek otthonteremtését támogatná. Hogy milyen hatással lenne ez az egyébként is haldokló építőiparra, a fiatalok lakáshoz jutását milyen kedvezőtlenül befolyásolná, arról most ne beszéljünk. Nézzük meg a terv egy másik vetületét!

Ferge Zsuzsa már a családi pótlék kapcsán rámutatott egy lehetséges következményre:

„Ha megvonják a családi pótlékot a leggazdagabbaktól, nő majd a gyűlölet a romákkal szemben" – jelentette ki nemrég a Roma Sajtóközpontnak nyilatkozva szociológus, aki korábban a gyermekszegénység ellen készített stratégiai programot a jelenlegi kormánynak. A szociológus kifejtette: a romák közt több a szegény, mint a nem romák közt, így többen lesznek jogosultak a családi pótlékra, és ez még egy okot szolgáltat majd arra, hogy gyűlölni lehessen őket.”

Na és akkor itt van ez a legújabb ötlet. Hogyan gondolkodna egy átlagember a hír hallatán: „A segélyezettek jelentős része roma. Az otthonteremtési kedvezmény (ismertebb nevén szocpol.) tovább erősítené a körükben azt a szemléletmódot, hogy a gyerekekből éljenek (nem pedig a gyerekekért). A kormány a romákat hozza előnyösebb helyzetbe minden téren, ezért a romákat utálni kell.” Nagyjából ez lenne az intézkedés társadalompszichológiai hatása. Hogy aztán tudatosan tereli-e az indulatokat a kormány, vagy csak egyszerűen balfaszkodnak, azt én nem tudom eldönteni. Egy biztos: nem azokat kell utálni, akik a lehetőségekkel élnek, hanem azokat, akik e lehetőségeket ily módon biztosítják.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

9 komment

Címkék: közélet kormány válság szocpol.

Eltérő választási rendszer - eltérő eredmény

2009.02.02. 16:44 sasika61

A politológusok nagyrészt egyetértenek abban, hogy a miniszterelnök legújabb javaslata (kisebb parlament, listás szavazás) leginkább azt a célt szolgálta, hogy ily módon akadályozza meg a legnagyobb ellenzéki párt esetleges kétharmados győzelmét. Mármint ha a Fidesz bekapta volna a csalit. A javaslat látszólag még él, valójában eleve halva született.

A szakemberek azt is elmondták, hogy a választási rendszernek nem az a fő kérdése, hogy hány fős a parlament, hanem hogy milyen szisztéma alapján választanak, mert ez az, ami az eredményt jelentősen befolyásolja. Konkrét számítást még nem láttunk, éppen ezért mutatok egy emelt szintű érettségi feladatot, ami jól jelzi, hogyan torzíthatják a tényleges választási eredményeket az eltérő választási rendszerek. (A feladat Száray Miklós: A kétszintű történelem érettségi nagykönyve c. kiadványából való.)

Elemezze az adatsor segítségével, hogyan befolyásolják a választási rendszerek a választási eredményeket!

Kanada általános választásainak 2004-es eredményei:
Pártok: Liberálisok, Konzervatívok, NDP (szociáldemokrata jellegű párt), Québeci Blokk (a tartományban élő francia kanadaiak pártja), Zöldek (környezetvédők)
Parlament 308 mandátum

A) Egyfordulós, egyéni körzetes (jelenlegi) rendszer eredményei:

Liberálisok: 135 mandátum
Konzervatívok: 99 mandátum
Québeci Blokk: 54 mandátum

NDP: 19 mandátum
Egyéb (egyéni párton kívüli): 1 mandátum

B) Egyfordulós, csak listás, ötszázalékos küszöbbel rendelkező rendszer eredményei (elképzelt):

Szavazott 13 749 071 fő; egy mandátum kb. 44 ezer szavazat, de a küszöb miatt az 5% feletti pártok eredményeit 41 ezerrel kell osztani.

Liberálisok: 4 948 008 szavazat -121 mandátum
Konzervatívok: 3 992 203 szavazat - 96 mandátum
Québeci Blokk: 1 669 978 szavazat - 40 mandátum
NDP: 2 144 475 szavazat - 51 mandátum
Zöldek: 580 322 szavazat - 0 mandátum
Egyéb: 0 mandátum

C) Egyfordulós, küszöb nélküli listás rendszer eredményei (elképzelt):

Liberálisok: 114 mandátum
Konzervatívok: 93 mandátum
Québeci Blokk: 38 mandátum
NDP: 49 mandátum
Zöldek: 14 mandátum

Megoldás:

A vizsgázó megállapítja, hogy az adatsorban ugyanazon eredmények eltérő választási szisztéma esetén merőben más mandátumeloszláshoz vezethetnek.

A vizsgázó felismeri, hogy az egyéni körzetek kedveznek a regionális, illetve nagy pártoknak. Felismeri, hogy a küszöb természetesen nem kedvező a kis pártoknak, ugyanakkor a listás rendszer a speciális érdekeket képviselő (rétegpártok, programpártok) pártoknak kedvez, mivel szétszórtan elhelyezkedő szavazótáboruk csak így érvényesítheti erejét. Ugyanis az egyéni körzetben nem tudnának többséget elérni. A vizsgázó felismeri, hogy egyéni, pártoktól független jelölt csak az egyéni körzetes rendszerben tud bejutni a parlamentbe. (Kiemelések tőlem.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

4 komment

Címkék: közélet gyurcsány kisebb parlament listás szavazás

Beidéztek

2009.02.01. 11:49 sasika61

Beidéztek bennünket.

Pénteken arra jöttem haza, hogy a postaládámba be van dobva egy értesítés, amelyben hivatalos irat érkezéséről tájékoztatnak, a kis papíron az állt, hogy „Idézés a Vám- és Pénzügyőrségtől”. Mi a „zisten” ez? – kérdeztem magamban. Végigfutottam gondolatban az elmúlt hónapokat, keresve valamilyen eltitkolt bűnt, holott biztosan tudom, én már csak gondolatban vétkezem, vagy gondolattal… Nem csempésztem, nem voltam orgazda, részemről az ügy lezárva, na, majd ha hazajön a feleség, beidézem én előbb, hogy mi köze neki ehhez a hivatalhoz, adja elő a kartonszám vásárolt, zárjegy nélküli cigarettát, de előbb is abból a jófajta borból töltsön egy pohárkával, amit titokban előállított az egy sornyi szőlőnkből… De ő sem tudott semmit.

Szombaton az első dolgunk volt, hogy a főpostán bemenjünk az idézésért, izgatottan nyitjuk ki a borítékot, a „zistenit”- mondom, amikor elolvastam.

Évekkel ezelőtt a lányaink néptáncra jártak egy tehetségekkel foglalkozó mozgalom szervezésében. A szervezők a lányok iskolájában rendezték a foglalkozásokat, két évig táncoltak ott, aztán, mint ahogy gyerekeknél szokás, ráuntak, már 2. éve nem járnak. Hogy a szervezet mit követett el, mit nem, arról fogalmam sincs. Az idézés szerint utánuk nyomoznak, bennünket meg felszólítanak, egy fél oldalon részletezett büntetéseket kilátásba helyezve, hogy jelenjünk meg kedden tanúként a hivatalukban. Vigyük magunkkal a lányok dokumentumait: tandíjfizetési csekket, elismervényt stb. Két év múltán…

Nem tudom, ki hogy van vele, de én évente legalább egyszer selejtezem a felgyűlt iratokat, szívbaj nélkül kihajigálok minden papírt, ami „lejárt”, aktualitását vesztette, természetesen ez lett a sorsa a bizonylatoknak is. Ki a fene gondolta volna, hogy pl. olyasmikre, mint egy 2005-ben vagy 2006-ban kapott elismervény a lányok tandíjáról, valaha is szükség lesz? A hivatal nyilván úgy gondolja, ezeket őrizzük, netán be is vannak keretezve, s ott lógnak a falon, s ha nekik szükségük van rá, akkor rámástul bevisszük.

Gondolom, nemcsak bennünket tüntettek ki figyelmükkel, hanem annak a több száz családnak mindegyikét, akinek gyermekei ennél a szervezetnél néptáncot vagy bármi mást tanultak. Most aztán hetekig idézgetnek bennünket, otthon keresgetjük eszeveszetten a cédulákat, papírfecniket, mert a hivatal, az hivatal.

Szegény lánykák meghallván, miről beszélgetünk, kissé megrémültek, hogy akkor most nekik valami bajuk lesz? Én próbáltam tréfálkozni, hogy na, Anna, most megfizetsz mindenért, különösen, ha nem akarsz hegedülni, de láthatóan nem volt nevethetnékjük. Addig keresgéltek titkos raktáraikban, míg előhalásztak egy kissé már rongyos, megviselt, összefirkált tájékoztató füzetet valamelyik évből, afféle ellenőrzőt. Ez jó lesz? - kérdezték. -Jó, de még abból baj lehet (különösen, ha nem hegedültök!), hogy a füzetecske össze van firkálva! – mondtam nevetve.

Remélem, kedden, a meghallgatás után is lesz még kedvem nevetni.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

12 komment

Címkék: hivatal bűncselekmény vám és pénzügyőrség idézés

Egyszerűen tökfej ez a Draskovics?

2009.02.01. 07:23 sasika61

Nemhiába mondogatta mostanában a miniszterelnök, hogy ideje abbahagyni a kisdedóvósdit, az értelmetlen megosztottságot, szavai elsőként Draskovics Tibor szívében találtak termékeny talajra, aki megértve az idők (és a miniszterelnök) parancsát, hozzálátott a nemzet egyesítéséhez. Eljött végre, akit annyian vártunk, aki a „temessük egymást gyerekek” divatos jelszavát visszacseréli az eredeti változatra: „szeressük egymást….”!

Mi, akik itt élünk ebben a százféleképpen szétszabdalt kis országban, mi mind köszönettel tartozunk Draskovics Tibornak. Ki hitte volna akárcsak egy hete is, hogy Káli Sándor (MSZP), Ódor Ferenc (Fidesz), T. Asztalos Ildikó (SZDSZ), Farkas Félix, (a Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke), Lakatos Attila borsodi cigányvajda és pl. a Magyar Gárda (!) többé-kevésbé azonos álláspontra tud jutni valamely kérdésben? Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ez történt Draskovics miniszter úr elsietett intézkedése és nyilatkozatai nyomán. Ez az egység persze nem teljes, vannak még, akik helyeslik a miniszter intézkedését, s elítélik a miskolci rendőrkapitányt őszinte nyilatkozatáért (pl. Gusztos Péter), de jól érzékelhető, hogy utóbbiak egyre kevesebben vannak, s többnyire fővárosi politikusok, akik ellen egyszerűen fellázadtak vidéki párttársaik.

Ma, ha minden igaz, össznépi tüntetés lesz Miskolcon Pásztor Albert mellett. Fontos lenne, ha az összejövetelen hangsúlyoznák: a tüntetők nem a cigányok ellen vannak. Nem a cigányellenesség teremtette meg fellépésük közös alapját, hanem annak a valóságidegen szemléletnek az elutasítása, amely nagymértékben felelős a cigány-magyar együttélés problémáiért s ami a cigányoknak is csak árt.

Draskovics miniszter úr reflexszerűen reagált, amikor felmondta a kötelező anyagot és más beosztásba helyezte Pásztor Albertet. Nem akart ő semmi különöset, csak megfelelni bizonyos elvárásoknak, hiába nevezi utólag úgy, hogy „erkölcsi alapú”döntés született. Ugyan kérem, ne vicceljünk már, erkölcs? Ha szemernyi is lenne bennük, már rég lemondtak volna mindannyian!

Nem, Draskovics úr tökéletesen elsajátította a polkorrektséget, ennek szellemében intézkedett, sokkal inkább felelőtlenebbül, mint a rendőrkapitány, utóbbi ugyanis ismeri a valóságot is, nemcsak a politikai beszéd illemtanát.

Lehet, hogy a minisztert kellene valahová áthelyezni?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

16 komment · 2 trackback

Címkék: közélet draskovics cigányság pásztor albert

Én is rasszista vagyok?

2009.01.31. 17:03 sasika61

Ritkán fordul elő, hogy kiállok egy rendőr mellett, mégis, ami Pásztor Alberttel történik, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nyilatkozata, más beosztásba helyezése már közismert, a heves reakciók is, ezzel nem kívánok foglalkozni. Viszont parafrazálnám a miniszterelnök egy korábbi mondatát („ha cigányokat támadnak, akkor cigány vagyok, ha zsidót, akkor zsidó”): ha Pásztor Albert rasszista, akkor én is az vagyok! Meg azok vagyunk mi itt több millióan, szinte biztosan az ország nagyobb része, bal-és jobboldaliak, Káli Sándorostul, cigányvajdástul.

Van ugyanis egy közös érzetünk, hiába akarnak bennünket megnevelni, hogy ez így nem komilfó, hogy ezt így Európában nem, ez nem polkorrekt, ez sértő: ez az érzet az, hogy elegünk van! Elegünk van a jogvédőkből, a kioktatókból, azokból a százszor megbukott miniszterekből, akik a tisztesség mindenféle határát átlépték már, de most számonkérnek, büntetnek, elegünk van Kaltenbach úrból, Gusztos úrból, Draskovicsból, minden rendű és rangú nyilatkozóból, aki rasszistának tartja a rendőrkapitányt!

Sőt, tovább megyek! Nem pusztán elegünk van: kifejezetten azt gondolom, jogunk van tudni mindenről, ami ebben az országban, a mi országunkban történik! Jogunk van tudni a bűnelkövetők etnikumát, akkor is, ha magyar, akkor is, ha cigány. Nem csak ilyenkor, amikor véletlenül fölfeslik a takarószövet és – szöveg, hanem mindig. Jogunk van pontos képet alkotni környezetünkről: kik fenyegethetnek bennünket, gyermekeinket, nagyszüleinket stb. És most vegyenek be egy nyugtatót a rasszizmust szimatolók: még ahhoz is jogunk van, hogy pontosan tudjuk, a megszületett gyermekek közül mennyi a cigányok aránya, tudnunk kell, hogy milyen jövőt hagyunk unokáinkra, milyen problémahalmazt! Nem szeretném ugyanis, ha 2-300 év múlva azt tanítanák valamely leszármazottamnak a mai Magyarország bármely tájáról, amit most én Erdélyről: Trianon szentesítette azt a veszteséget, ami etnikailag előtte már évszázadokkal bekövetkezett.

Egyáltalán nem érdekel, hogy valaki szerint ez diszkrimináció: aki ezt mondja, semmivel nem különb állampolgára az országnak, mint én, márpedig szerintem és nagyon sokak szerint mindehhez jogunk van!

Mondhatnám: mi vagyunk a nép, mi uralkodunk (egyelőre önmagunkon), minden politikusnak fő feladata a mi szolgálatunk, ha nem tetszik, ahogyan viselkedünk, gondolkodunk, akkor lemondhatnak. Vagy ugyancsak a miniszterelnök szavait idézve: el lehet innen menni. Draskovicsnak is, Gusztosnak is, Kaltenbachnak is, más, hozzájuk hasonlónak is: én nem sírnék utánuk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

28 komment · 4 trackback

Címkék: közélet cigányok pásztor albert

Ki lehet-e vonulni a politikából?

2009.01.29. 11:52 sasika61

„Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda”- írja Kosztolányi egyik kisesszéjében, elsősorban önmaga művészi álláspontjáról. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy ez az elhatárolódás nem idegen a mai közgondolkodástól sem, legalábbis ami a politikától való távolságtartást illeti. A kiábrándultak, elégedetlenek száma egyre növekszik, bármelyik közéleti blogon tucatszámra találhatók ilyen értelmű hozzászólások, terjed az a vélemény, hogy mindegyik párt egyformán rossz, mindegyik csak a saját hasznát keresi, nem foglalkoznak az ország valódi kérdéseivel, egyszóval: „mindenki monnyon le”. Divattá vált utálni, megvetni a politikusokat, kényesen félrehúzódni, kivonulni, s még csak azt sem mondhatnánk, hogy valamelyest nincs igaza mindazoknak, akik így viszonyulnak a közélethez.

Megítélésem szerint ez a magatartás több veszélyt is rejt. Lehet persze azt mondani, hogy ne foglalkozzunk a politikával, maradjunk a köreinken belül, s ott igyekezzünk becsületesen helytállni, azonban lehetetlen nem látni, hogy ezzel éppen azok kezébe adjuk a mindannyiunkat érintő döntések jogát, akiket egyébként „utálunk”, vagyis eleve lemondunk annak lehetőségéről, hogy esetleg beleszólásunk legyen e döntésekbe. Távolmaradhatunk a választásokról, tüntetően jelezve, hogy „ezek” nem képviselnek már senkit, de ne legyenek illúzióink: mindig lesznek, akik el fognak kellő számban menni, akik döntenek majd helyettünk, nekünk meg marad a morgás, mert ez utóbbihoz egyébként is nagyon értünk. Az sem mellékes, hogy a politkusok iránti „közutálat” oda is vezethet, hogy nem lesz olyan tisztességes, magára valamit is adó, valamelyest hozzáértő ember, aki politikusi szerepre jelentkezne, maradnak tehát az egyéni hasznukat keresők, az ismert „szakértők”, akik alkalmatlanságukat már százszor is bizonyították.

Nem tudom szó nélkül hagyni azt a gyanúmat, hogy ennek a közérzetnek a terjedése éppen azok érdekeit szolgálja, akiket egyébként megvetni szokás, éppen őket betonozza be a hatalomba, s ebbe most beleértem az össze pártpolitkust: végső soron az ellenzékiség is nyújt bizonyos befolyást, több lehetőséget ad, mint amennyi az átlagember számára elérhető.

Nagyon fontos kérdés e jelenség kapcsán az is, hogy mekkora esély van egy olyan párt felépítésére, amely úgymond „tiszta”, nem vetül rá az elmúlt közel 20 év valamilyen bűne, s amely párt visszadhatná a politika becsületét? A közvéleménykutatók szerint sokan vágynak egy ilyen erőre, de hajlok arra, hogy itt is illúziókban ringatjuk magunkat. A Jobbik viszonylagos sikere ne tévesszen meg bennünket: belőlük sosem lesz meghatározó erő, s ha a cigánykérdés kezelése csak kicsit is összhangban lenne a társadalmi tapasztalatokkal, elvárásokkal, a Jobbik soha nem lépné át az 5%-os küszöböt, s így sem biztos, hogy ezt sikerül elérnie.

Mi következik mindebből? Tetszik vagy nem, az, hogy egyelőre meg kell elégednünk azzal, ami van. Új, tekintélyes középpárt a belátható jövőben nem fog megjelenni a palettán, marad tehát a két nagy politikai erő, s egyre inkább úgy tűnik: mindössze két párt formájában. A válság átrendezheti ugyan az erőviszonyokat, de isten mentsen meg bennünket egy olyan mélységű fordulattól, amely elsöpri a politikai elitet.

Fintoroghatunk, megfogalmazhatjuk kifogásainkat, fenntartásainkat, tehetünk finom különbségeket a közbeszédben, hogy „én jobboldali vagyok, de nem fideszes”, „én konzervatív vagyok, de utálom Orbán Viktort”, vagy netán „én mindig is baloldali voltam, de az MSZP-vel nem azonosulok”, ezek azon nyomban lényegtelenné válnak, amint belépünk a szavazófülkébe, s előttünk áll a két lehetőség: vagy ezt, vagy azt.

Ha ez így van, akkor mit tehetünk, egyáltalán tehetünk-e valamit? Kosztolányi mondatát én is vallom abban a vonatkozásban, nem kell a pártirodák mindennapos vendégeivé válnunk. Nem kell pártérdekeket, pártcélokat sem szolgálnunk, ha azok a célok, azok az érdekek nem esnek egybe a mi felfogásunkkal. A legtöbb, amit tehetünk, talán éppen az, hogy megfogalmazzuk minden lehetséges alkalommal, mit várnánk el pártjainktól, rámutatunk hibáikra, támogatjuk helyes lépéseiket: mintha a gyerekeinket nevelnénk. Akik egyébként biztosak lehetnek benne, hogy ha néha meg is szidjuk őket, ha néha a kezünk is eljár, akkor is mindenképpen őket választjuk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

7 komment

Címkék: politika közélet pártok

A kaszáspók kitépett lába

2009.01.27. 17:39 sasika61

A Fidesz vezetőinek gyakran vetik a szemére: miért nem csinálnak már valamit, miért tűrik a tűrhetetlent, miért nem zavarják el a kormányt? Igen ám, de hogyan? Hogyan lehet ezt megtenni a parlamentáris keretek közt? Majdnem sehogy. Amíg a kormány maga nem mond le, vagy a parlamenti többség ki nem hátrál mögüle, de úgy igazán, nem mint az elmúlt hónapokban, addig erre vajmi kevés a lehetőség, mondhatni: semmi. Ugyanakkor ez a „semmittevés” frusztrálja a közvélemény kormányellenes részét, az indulatok átsugároznak az ellenzékre is, elsősorban annak legnagyobb pártjára, a Fideszre. Ez is egyfajta csapdahelyzet, s valószínűleg az abból való kitörés is ihlette a párt elnökségét, hogy ma előálltak a parlament feloszlatásának ötletével. Konkrét időpontot is megjelöltek: március 8-i hatállyal oszlana fel az országgyűlés, az új választásokat pedig meg lehetne tartani az európai parlamenti választásokkal együtt.

Na, ez már valami – mondhatnánk elégedetten -, akkor már csak néhány hónap, vághatjuk a centit.

Azért ne dőljünk hátra túl korán. A javaslatból nem lesz semmi, ezt mindenki tudja, maga a Fidesz vezetése is. Olyan ez a helyzet és a javaslat, mint a mesebeli lány, aki hoz is valamit meg nem is. Megteszik, amit a közvélemény egy része minimálisan elvár, követelik az új választások kiírását, noha jól tudják, hogy erre nincs esély.

Az már érdekesebb, hogy valójában miért is nincs esély minderre? Ugyanis szólnak érvek a Fidesz javaslata mellett azon felül is, hogy bizonyos elvárásokat teljesíteniük kell: pl. az, hogy egy hitelesebb, nagyobb támogatottságú, netán felkészültebb kormány könnyebben tudná kezelni a válságot, talán kevesebbet kapkodna, ötletelne, akár még fájdalmas döntéseket is jobban el tudna fogadtatni. S legyünk őszinték egymáshoz, bal-és jobboldali felebarátaim: a Gyurcsány-kormány valójában már megbukott, nem most, már régen, még a nagy gazdasági válság kitörése előtt, megbukott a hazudozásaikor, megbukott 2006 őszén, azóta lényegében halott, jogilag még egzisztál ugyan, de már csak olyan „életjelenségekre” képes, mint a kaszáspók, amelynek kihúzott lábai akkor is mozognak még egy ideig, ha már az állat megdöglött.

Akkor miért nincs mégsem esélye a javaslatnak? Mert akik döntéshelyzetben vannak, azok foggal-körömmel ragszkodnak székeikhez, pozícióikhoz, holott lehetnének „autófényezők” is, de valamiért ehhez nem fűlik a foguk.

Ezzel szemben mire hivatkoznak? Hallgassuk meg: „Gazdasági világválság idején van ennél fontosabb dolgunk: menteni kell a munkahelyeket, segíteni kell azoknak, akik ilyenkor bajba jutnak”- mondja a miniszterelnök. Mit lehet erre válaszolni? Miniszterelnök úr, igaza van, tényleg bajban vagyunk, s éppen ezért ideje, hogy távozzon!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

12 komment

Címkék: közélet fidesz kormány a parlament feloszlatása

"Brutális erőszak" egy szegedi iskolában

2009.01.27. 08:03 sasika61

Ha bűn valamely fontos, a társadalom egészét érintő ügyben a hallgatás, és tényleg az, éppoly bűn a túlreagálás, jelentéktelen dolgok túlbeszélése.

Mi az a hír, amely a híradásokban a napokban egyként megjelenik, függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy a közszolgálati tévékről van szó? Természetesen a brutális erőszak. A szegedi kilencéves kislány „megerőszakolása”. Az eset bár régebben történt, valamiért most kapott nagy, a kelleténél nagyobb nyilvánosságot, csak tegnap három esti híradó foglalkozott vele, holott egyáltalán nem mondhatnám, hogy minden csatornát végignéztem.

Elképesztő az a képmutató, álszent magatartás, ami áthatja az eset körüli hírverést. Erőszak? 9-10 éves gyerekek közt? Ugyan már! Nekem is van egy 9 éves kislányom, nem mondom, hogy örülnék, ha részese lenne egy ilyen szituációnak, de ebből országos ügyet csinálni? Rendőrség, gyámhatóság, vizsgálat s egyebek? Mindenki fel van háborodva – leginkább a sajtó-, szegény igazgatónő hiába próbálja a történteket reálisan értelmezni, az iskolán rajta marad a folt: itt kérem szörnyű bűncselekmény történt! Még jó, ha a felügyelettel megbízott tanárt nem küldik vérpadra, bár még ez is előfordulhat.

Az elmúlt időszakban szinte rendszeresen vertek és aláztak meg tanárokat: nem imitáltak semmit, odacsaptak és kész. Volt ekkora felháborodás? Gyermekeink naponta ki vannak téve az országos sugárzású kereskedelmi csatornák szennyáradatának: már főműsoridőben is olyan dolgokról hallhatnak, amelyekhez képest ez az eset jelentéktelen, elég csak a délutáni beszélgetős műsorokba belenézni. Tiltakozik valaki?

A legjobb azonban az oktatási biztos reakciója. „Minden mást félretéve fogom kivizsgálni az ügyet, meghallgatom az iskola, a fenntartó és a hatóságok álláspontját. Eljárásom semmilyen módon nem érinti a rendőrség vizsgálatát, döntésemet arra alapoztam, hogy a tájékoztatás szerint súlyos bűncselekmény történt egy iskolában. Célom, hogy kiderüljön, milyen okok vezettek odáig, hogy ilyen fiatalok ilyen szörnyű bűncselekményt követhettek el iskolai foglalkozás ideje alatt”, írja az MTI-nek eljuttatott közleményében Aáry-Tamás Lajos. Szörnyű bűncselekmény? Biztos úr, szenvedek piszkosul.

A nyilatkozatát akaratlanul is minősítette a Velvet.hu újságírója, aki véletlenül elnézte a biztos nevét. Ezt írja: „Aáry János tovább vizsgálja az esetet” http://velvet.hu/sztori/szi090126/. Kár, hogy egy „H” betűt kihagyott a név elejéről.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

4 komment

Címkék: oktatás erőszak lajos velvet.hu aáry tamás

Központi felvételi és ami mögötte van

2009.01.25. 14:57 sasika61

Az elmúlt héten lezajlottak a középiskolai írásbeli felvételi vizsgák. Az folyamatnak új eleme, hogy a hagyományos 4 évfolyamos gimnáziumokban szóbeli felvételi vizsgát csak akkor lehet szervezni, ha az intézmény megíratja a központilag kiadott egységes feladatlapokat matematikából és magyarból, egyébként csak az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján lehet a tanukókat rangsorolni. A 8 és 6 évfolyamos gimnáziumoknak még ez a lehetőségük sincs meg: ott a szóbeli még akkor is tilos, ha egyébként az iskola bejelentkezik a központi felvételire.

Noha nem értek egyet a változtatással, mert ebben az iskolák pedagógiai szabadságának korlátozását látom, el kell ismernem, hogy szólnak mellette érvek: egységes a megmérettetés, melynek eredményét minden intézménynek el kell fogadnia, „a szülőkre is kisebb terhek hárulnak majd, hiszen mellőzhetőek azok a tanfolyamok, amelyek kereti között egy adott középfokú iskola saját írásbeli felvételijére készítették fel az oda jelentkező tanulókat.” http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=2085&articleID=231967&ctag=articlelist&iid=1.

Ugyanakkor legalább ilyen erősek az ellen szóló érvek is. Pl. a rendelet szerint a szóbeli vizsga eredménye a felvételi eljárás egészében megszerezhető összesített eredmény, összpontszám huszonöt százalékánál nem lehet több. Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy tagozatos osztályba (biológia, nyelv stb.) a gimnáziumok legfeljebb 25%-ban számolhatják be az adott területen elért eredményt, így előfordulhat, hogy kiesnek kiváló biológiai ismeretekkel rendelkezők, akik viszont gyengébbek magyarból stb. Ugyancsak nem szerencsés, hogy egyáltalán ahhoz, hogy az intézménybe jelentkező gyereket láthassuk, meg kell íratni a központi felvételiket. (Az idén 50 ezer főt úgy fognak felvenni a középiskolák kizárólag általános iskolai eredmények alapján, hogy az illetőt csak szeptemberben fogják látni; s az sem mellékes, hogy ugyanaz a ”hozott” pontszám egészen eltérő tudásszintet jelenthet.) Összességében a tehetséggondozás, a tehetségek kiválasztása lesz nehezebb a változtatás által, s ez mindenképpen ellene szól.

Tegnap estig javítottam a magyar feladatlapokat (itt, itt, itt), egyfajta nyitott kíváncsisággal, hogy milyenek. El kellett ismernem, hogy ezek a feladatok nem rosszak: kellően differenciálnak, sokszínűek, érdekesek, ugyanakkor tehetséges és jól felkészült tanulók számára megoldhatók. Már-már hajlottam volna rá, hogy beírjak egy dicséretet a minisztérium bizonyítványába (a feladatlap készítőinek továbbra is jár ez), mígnem haza nem jöttem a hosszú javításból, s átlapoztam a tegnapi Magyar Nemzetet.

A 2. oldalon található cikkükben beszámolnak a felvételikről, s itt idéznek egy szocialista politikust, Katanics Sándort, aki a következőkkel indokolja a „reformot”: „ …az intézményen belüli írásbeli, illetve a szóbeli vizsgák … lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra és szegregációra.”

Valójában ez a mondat, illetve a mögötte lévő tartalom, ami mindenképp visszautasítandó, s ami jól mutatja a változtatás tényleges indokait: a minisztérium bizalmatlan tanáraival szemben, s eleve azt feltételezi, hogy mi mindannyian másra sem várunk, minthogy bárcsak szelektálhatnánk és szegregálhatnánk már indololatlanul egy keveset (de még inkább sokat); mintha mindannyian megbízhatatlanok és felkészületlenek lennénk, ezért ki kell venni a kezünkből a döntés jogát. Mit mondhat erre egy tanár, aki igyekszik tárgyilagosan értékelni, aki soha nem szegregált, és soha nem tenne különbséget sem tanítványai, sem más ember közt kizárólag azok bőrszíne alapján? Csak legyintek. Ez jobban fáj, mint az, hogy estig ingyen javítottam. Merthogy a nagy reformlendületben a minisztérium figyelme a díjazásra már nem terjedt ki.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

12 komment

Címkék: oktatás közélet szegregáció középiskolai felvételik

Csapataink harcban állnak

2009.01.23. 16:17 sasika61

Van abban valami megnyugtató, hogy kormányunk figyelme mennyi mindenre kiterjed. Az ember azt gondolná, hogy minden idejüket leköti az állam működtetése, annak irányítása, nem beszélve a düledező gazdaságról, növekvő munkanélküliségről stb.

Hát nem. Nincs olyan rossz, ad absurdum még a parlament lefoglalásával is fenyegető gazdasági-pénzügyi helyzet, hogy hétről-hétre ne jutna idő egy kis ideológiai harcra: nemrég a fenyegető ókonzervativizmus, most pedig éppen a rasszizmus, antiszemitizmus ellen: http://mszp.hu/belfold/bovebben/a-rasszizmus-kisertete. Az embernek már-már az az érzése: meglehet, ez a küzdelem maga a kormányzás, de legalábbis hasonló súlyt képvisel, mint más, a társadalmat általában jobban érintő és érdeklő kérdések.

A mai rasszizmus elleni konferencia lényegében azt szolgálta, hogy a magyar kormány megkapja ennek a küzdelemnek nemzetközi igazolását. A Zárónyilatkozat az általános lózungokon túl több pontban is kimutathatóan a kormány álláspontját rögzíti, ehhez asszisztáltak az Európai Parlament szocialista frakciójának képviselői.

„ Alig leplezetten fasisztoid jellegű félkatonai csoportok masíroznak az utcákon. E jelenségek félelmet keltenek az állampolgárokban, alapjaiban veszélyeztetik a demokráciát és a társadalmi békét” – szól a közlemény első lényeges állítása. Ki nem ismerne rá a mondatból Magyar Gárdára?

„Vannak országok azonban, ahol a kormányzati erők, vezető ellenzéki pártok cinkosan hallgatnak, s ami rosszabb, együttműködnek, kollaborálnak a szélsőjobboldali erőkkel. (…) Kiváltképpen veszélyes a szélsőséges erők kormányzati szerepvállalása némely európai országban, ami a társadalmi feszültségek növekedéséhez, a kisebbségek jogainak csorbulásához, intoleranciához vezet.” E mondatok pedig részben belpolitikai tartalmúak, s a Fidesz ellen irányulnak, részben pedig a szlovák-magyar vitában rögzítik a magyar álláspontot.

A Zárónyilatkozat többi eleme lényegtelen és semmitmondó: a kormány ígéretet tesz a gyűlöletbeszéd törvény általi visszaszorítására (nem lesz belőle semmi) s egy évről-évre megrendezendő honi konferenciára a rasszizmus ellen (ez jó alkalmat nyújthat rendre a jobboldal és a szélsőjobb összemosására, feltéve, hogy megvalósul).

Maga a tanácskozás jól mutatja, hogy a kormányfő – aki beszédet is mondott - eleve rossz irányból közelíti a problémát. Szerintem az effajta beszédek, konferenciák egy jottányit sem szorítják vissza a szélsőségeseket, s még jó, ha nem erősödnek meg ezáltal. Az ellenük való küzdelemnek ugyanis elsősorban nem az ideológiai harc a megfelelő terepe, hanem a gazdaság- és társadalompolitika. Mondhatnám: az az igazán demokrata, aki jó gazdaság- és társadalompolitikát csinál, nem adósítja el végletesen az országot, nem zárkózik el az égető társadalmi problámák megvitatása elől (cigánykérdés), nem engedi, hogy a társadalom egyre nagyobb szelete jusson kilátástalan helyzetbe stb. E téren különösen nagy jelentősége van annak, hogy sikerül-e a középosztályt megvédeni a lecsúszástól. Szélsőséges gondolkodású emberek ugyanis a leggazdagabb társadalmakban is vannak (a hülyeséggel szemben semmi nem ad általános immunitást), de szervezett és jelentősebb politikai erővé csak azáltal válhatnak, ha a középosztály is a maga tekintélyével, befolyásával részben melléjük áll. És ebben bizony a mi kormányunk, nem kis részben a maga hibájából, vesztésre áll. Az ideológia küzdelem csak utóvédharc: lehet némi mozgósító ereje, keltheti azt a látszatot, hogy „csapataink harcban állnak”: valójában a vereség elkerülhetetlen.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

51 komment · 1 trackback

Címkék: közélet ideológia rasszizmus elleni harc

Mit ér az OKTV?

2009.01.22. 15:53 sasika61

Egy középiskolás diák számára talán a legnagyobb szakmai siker, ha bejut az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjébe, netán ott is valamilyen tekintélyt parancsoló helyezést ér el. Az új, kétszintű érettségi rendszer is díjazza ezt a teljesítményt. „Az 1-10. helyezésért 80 pont, 11-20. helyezésért 50 pont, 21-30. helyezésért 25 pont adható legfeljebb egy tárgyért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon”: http://www.felvi.hu/bin/content/dload/fft2008/1sztabla.pdf. Ez a kissé nehézkes megfogalmazás azt jelenti, hogy akkor jár a többletpont, ha a diák olyan területen kíván továbbtanulni, ahol a kötelezően előírt érettségi tárgyak közt szerepel az is, amelyből a sikert elérte. A felsőoktatási intézmények általában meg is adják ezeket a többletpontokat, a művészeti képzés kivételével (építő-, ipar-, képző-, színház-, film-video-, zeneművészet).

Ennek majdnem mindenhol megvan a logikája: egy kivételével (rajz és vizuális kultúra) nincsen olyan tantárgy a középiskolában, amely szorosabban kapcsolódna az adott szakterülethez, továbbá méltányolható, hogy a művészeti területeken másra kíváncsiak, mint amit az OKTV-versenyek mérnek.

Ez a kivétel azonban mégis fáj. Különösen azoknak a tanulóknak, akik sikert érnek el. A rajz és vizuális kultúra tárgyból ugyanis van OKTV, ennek eredményét azonban nem veszik figyelembe a képzőművészeti felsőoktatásban. Holott – mint minden ilyen szintű versenyen – a diákoknak sokoldalú, összetett feladatokat kell megoldaniuk, amelyben egyaránt mérik tárgyi tudásukat és rajzkészségüket. Aki itt az első tízbe bekerül, nagy valószínűséggel tud annyit minden tekintetben, mint az intézmények által a gyakorlati vizsgán kiválasztottak.

De még egyszer leszögezem, hajlanék elfogadni, hogy fenntartsák maguknak a kiválasztás jogát. Akkor viszont fölmerül a kérdés: nem kellene-e valahogyan kárpótolni a rajz és vizuális kultúra OKTV-n sikeres tanulókat, hiszen nyilvánvalóan hátrányban vannak a többi OKTV-s diákokhoz képest? Például úgy, hogy nekik a sikeres szereplést elfogadják középszintű érettséginek (korábbi években volt erre példa), hogy legalább ne kelljen az arra való felkészüléssel időt vesztegetniük. (A középszint ebből a tárgyból is alacsonyabb szintet jelent az OKTV-hez képest, tehát aki az utóbbin eredményes, az az előbbit is teljesíteni tudja, de akkor is időt veszt a felkészüléssel.)

Hogyan motiválja így egy rajztanár a diákjait?

Amikor ilyen szerencsétlen megoldásról hallok, mindig Hajnóczy Pétertől az Ösztönző elem című novellája jut eszembe. A történet egy könyvkötészetben játszódik a szocializmus világában: egyik nap az vezet a kiváló teljesítményhez, hogy egy vékony, egyszálbél fiú óriási adagot „termel” a WC-csészébe, aminek csodájára járnak, ami meg s moccant, ha le akarták húzni, s amit végül piszkavassal kellett szétverni – de ez az „élmény” annyira feldobja szürke hétköznapjaikat, hogy aznap a műszak kiválóan dolgozott a kötészeten.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

51 komment

Címkék: oktatás kultúra és rajz többletpontok vizuális oktv

Örökség vagy ökörség

2009.01.20. 19:12 sasika61

Ökörség vagy örökség?

Ez a kérdés mindig felvetődik bennem, valahányszor találkozom az őstörténet-kutatásnak egy-egy új „szenzációs” felismerésével vagy régi nézeteinek felújításával. Mivel történelmi forrásaink meglehetősen hiányosak, nem egyszer ellentmondóak, úgy viszonyulok a sumer-hun-szkíta-párthus stb. vonalat képviselőkhöz, mint a hívőkhöz szokás: tiszteletben tartom véleményüket, mert hitkérdéseken nem lehet vitatkozni. Azt tapasztalom viszont, hogy ők is gyakran viselkednek úgy, mintha valamely szekta, felekezet beavatottjai lennének: a „kívülállókat” némi megvetéssel kezelik, mutathatsz akármilyen könyvet nekik, hivatkozhatsz akármilyen tényre, csak mosolyognak: lám, téged is megtéveszett a hivatalos történetírás, hiába, az egyetemeken nem tanítják a „valóságnak” megfelelően, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hogy mi vagyunk a föld első és legrégebbi népe stb.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy kaptam ma egy meghívót, egy jogtörténész tart előadást itt nálunk Attiláról, a meghívó aláírói a Raúzsa-szín Rovás Kör és a Hun-fokos Szövetség. Az utóbbiak országosan ismertek már: a makói gázvagyont vették birtokba a Szent Korona nevében, az előbbiekről még nem hallottam. A rovásírást mint fogalmat természetesen ismerem, ezt a konkrét kört azonban nem, először azt hittem, szegény Sárdy Jánost idézik meg szóhasználatukkal („Raúzsalávíl fálkápászíl…”), de efféle frivolság nekik nemigen jut eszükbe, mikor ilyen komoly témáról van szó, mint Attila és a rovásírás. Így viszont maradok a tudatlanság sötétkamrájában: hogy miért kell ilyen furcsa diftongussal írni és külön a „rózsaszín” szót, soha nem fogom megtudni.(Feltéve, hogy egyáltalán erre a szóra utalnak vele, mert az is meglehet, hogy a kifejezésnek van valamilyen titkos, ősi jelentése.)

Legjobban azonban az a kérdés foglalkoztat, mi motivál egyeseket a múltkutatás ilyen ösvényeire? Nem elég szép: tartalmas, gazdag a bizonyítható történelmünk is? Nem elég az a több évezredes múlt, amit a „hivatalos” történetírás is fölfest? Többek lennénk mi, jelenlegi magyarok, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne, hogy a sumerokkal, hunokkal stb. vagyunk rokonságban? Következne ebből ránk nézve bármi is? Azért érdekel ez, mert az az érzésem, az ilyesfajta őstörténetben hívők nem is annyira a múltat akarják a maga teljességében megismerni, hanem mintha mai helyzetüket, helyzetünket akarnák megszépíteni: mintha ettől mi, ma élők lehetnénk büszkébbek. Én nem hiszek ebben, sem a rovásírásban, sem a Szent Korona-tan mai alkalmazhatóságában, sem más idejétmúlt valós vagy vélt örökségben, mert úgy gondolom, amiként nem helytálló és méltatlan az a kijelentés, hogy merjünk kicsik lenni, nem fogadható el iránytűként az sem, hogy merjünk a tényeket meghaladó múltat, nagyságot, befolyást képzelni magunknak.

Merjünk realisták lenni!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

157 komment · 1 trackback

Címkék: közélet történelem múltértelmezés

Családok elleni erőszak

2009.01.19. 17:38 sasika61

A hétszázát!

Magyarország még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben! Járt itt már tatár, elpusztította a fél országot, hódított a török, elvesztettük az ország területének kétharmadát, de most, most kérem igazán szarban vagyunk. De legyőzzük, le fogjuk győzni, ha hinni lehet a miniszterelnöknek, sőt azt fogják majd a történelemkönyvek tanítani a korszakról:a hétszázát, ezek a viharban jól kormányoztak!

Hát lássuk! Nézzünk egy példát!

Amint hallani, a miniszterelnök kiosztotta a feladatokat a kormánytagoknak, hogy tegyenek javaslatokat az újabb „reformokra”, vagyis kaparják össze a költésvetésből hiányzó százmilliárdokat. Különösen Szűcs Erika kapott nagyot a tortából, vasárnap este a tv-ben ( A szólás szabadsága) már puhította a közvéleményt, hogy a családi pótlék sem lehet tabu, a nagy szerkezeti reformok keretében érvényesíteni lehet a rászorultság elvét, vagyis a gazdagoktól meg kell vonni ezt a támogatást. Szerinte ehhez meg lehet szerezni a társadalom támogatását is.

Nos, ha így indul a világnak példát mutató („Magyarország az első állam az uniós országok közül, amelyik szembenéz … a helyzettel” - http://www.zoom.hu/belfold/gyurcsany-magyarorszag-szembenezett-a-valsaggal-36965.html) nagy átalakítás, az egszerűen gyalázatos. Ne beszéljünk most a katasztrofális demográfiai helyzetről, nem biztos, hogy egyenes összefüggés van a családtámogatások szintje és a születések száma között, azt viszont már határozottabban állítanám, hogy a támogatások kiszámíthatatlansága igenis visszaveti a születések számát – de mondom, ezt hagyjuk. Nézzük a kiindulási elvet, a rászorultságot. Alaptétel, hogy nálunk „történelmi okokból úgy alakult”, hogy a lakosság nagy tömegei vannak minimálbéren bejelentve, az egyéni vállalkozók kb. kétharmada veszteséget vall be, s akkor még nem említettük a munkanélküliek több százezres táborát. Vagyis: a bevallott jövedelmek nagy része nyilvánvalóan hamis. Erre építeni egy támogatási rendszert azt jelenti, hogy az adócsalók újabb előnyökhöz jutnak, a tisztességes adózók meg szokás szerint szívnak. Márpedig a családi pótlék megkurtításával csak akkor lehet nagyobb összeget megtakarítani, ha a „gazdagok” körébe bekerül a középosztály tekintélyes része is, így volt ez a sokak által bálványozott Bokros esetében is: tanártársaim jó része elesett a csaldi pótléktól: már ők is gazdagoknak számítottak.

Ám ha még a tényleges milliomosoktól veszik el a támogatást, társadalompolitikailag az is nagyobb kárt okoz, mint amennyi anyagi megtakarítást nyernek vele. A gyereknevelés ugyanis nem pusztán öncél. Két hasonlóan kereső milliomos közül a társadalomért nyilvánvalóan többet tesz az, aki gyermeket vállal, mint aki nem, ezt abban a jelképes formában, amit a családi pótlék jelent, el kell ismerni, még ha ténylegesen az illető valószínűleg nem szorulna rá.

Ami megfontolandó lehet, az legfeljebb annyi, hogy iskoláztatáshoz kössük-e a támogatást, esetleg a pótlékrendszer kiváltható legyen-e adókedvezménnyel, de a rászorultsági elv e téren mindenképpen káros.

Milyen társadalmi támogatást remél a miniszterasszony? Megmondom én: a társadalom támogatottságát rég elvesztették, azt viszont joggal remélhetik, hogy a parlamentben lesznek ennek az elvnek támogatói, méghozzá a szabaddemokraták.

Merthogy ez az ő programjuk, már régóta. Nekik - azt mondják - szívügyük a családon belüli erőszak megakadályozása. Helyes. Nekem meg a családok elleni erőszak az.

Ezennel távoltartási végzést kérek, mindkét párt ellen!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

197 komment · 2 trackback

Címkék: közélet válság családtámogatások

Tanárnak még jó lesz?

2009.01.17. 17:22 sasika61

Nincsenek illúzióim, hogy a közvélemény egy nem jelentéktelen része miként vélekedik a tanártársadalomról, ezt ezen a blogon is megtapasztaltam már jó néhányszor. Az a beszámoló azonban, amelyet a Zoom.hu közölt a csepeli kettős gyilkosság kapcsán, ennek ellenére meglepett, felháborított. „A gazdasági igazgató feltételezett sikkasztásait házon belül szerették volna elintézni, feljelentést sem terveztek, ezért érthetetlen a kettős gyilkosság – mondta a csepeli iskolát üzemeltető alapítvány kuratóriumi elnöke”: http://www.zoom.hu/belfold/kitalalt-a-csepeli-iskola-fokuratora-36742.html. Három alternatívát is felajánlottak Deme Gábornak arra az esetre, ha valóban bebizonyosodott volna, hogy köze van a pénz eltűnéséhez, ezek egyike volt, hogy a bűnösség fokozatától függően "visszaminősítették volna tanárnak."

Ez a szóhasználat bántó, az elhunyt iskolaigazgató ötlete pedig felháborító. Értem én persze, hogy a visszaminősítés ez esetben azt jelenti, hogy gazdasági igazgatóból egyszerű tanár lett volna; értem, de akkor sem fogadom el. A kifejezés ugyanis azt is jelzi, a gazdasági igazgatói posztot magasabb szintnek tartja, mint ha valaki tanít.

Az igazi baj azonban a csepeli igazgató ötletével van, mert rámutat arra, miként gondolkodott az elhunyt, milyen értékrendje volt.

Vegyük át még egyszer. Deme Gábor milliókat sikkasztott, igazgatója (párttársa, barátja?) el akarta tussolni az ügyet, lehetőségeket kínált, ezek közül egyik az volt, hogy mondjon le igazgatóhelyettesi megbízásáról, s legyen belőle tanár. Sikkasztott, nem keveset, meglopta saját iskoláját, de tanárnak még jó lesz. Tudom, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, azonban ez a szemlélet engem annyira fölháborít, hogy túl kell lépnem a szólás keretein: ez elfogadhatatlan, ez a tanártársadalom mély lenézése, megvetése, s kíváncsi lennék, vajon mennyire általános szemlélet ez az elhunyt pártjában?

Az események végül is felülírták a javaslatot: az igazgatót kivégezték, Deme úr él, s mivel jelenlegi tudomásunk szerint a gyilkosságot nem ő követte el közvetlenül, még az is lehet, hogy néhány évvel megússza az egész balhét.

Hogy mihez fog kezdeni utána? A pártjából kizárták, az ottani karrierről egyelőre le kell mondania. Ha van esze, megfogadja mentora tanácsát, elmegy tanítani, mondjuk egykori iskolájába. Merthogy tanárnak még jó lesz.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

147 komment

Címkék: közélet deme gábor csepeli kettős gyilkosság

Mobilvers, ami előtt dühbe jövünk

2009.01.16. 15:29 sasika61

Rendhagyó műsort indított a Magyar Televízió a 2009-es Radnóti-évhez csatlakozva. Dicséret illeti az ötletgazdát: Kamarás Ivánt és Seres Tamást, az MTV rendezőjét, továbbá a kezdeményezés támogatása miatt az m1-et, amelyen hétköznaponként három alkalommal:17.10-kor, 19.20-kor és 22.40-kor láthatók, hallhatók az újszerűen megkomponált költemények.

Az én konzervatívabb ízlésemnek ugyan jobban megfelelne a hagyományos Vers mindenkinek, a kameramozgások rám zavaróan hatnak, de el kell ismernem: egyrészt másnak nyilván más az ízlése is, továbbá a mai, klipeken felnőtt és felnövekvő nemzedékek világába ez a forma talán jobban illeszkedik. Ha az alkotóknak csak néhány újabb versolvasót sikerül szerezniük, már megérte, s ezért köszönet jár.

A m1 műsorfolyamának szerkesztőiről ez már kevésbé mondható el. Átlagember vagyok, tehát némi joggal gondolom, hogy a legtöbben – hozzám hasonlóan - az esti Híradó előtti verset tudnák megnézni. Ennek kezdete a műsorújságokban és az m1 honlapján is 19.20-ra van jelezve. Ezzel szemben 19.20-kor soha nem kezdődött még meg a műsorszám. Leül a gyanútlan, jószándékú néző, „kiéhezve a kultúrára”, lehetőleg már előtte egy-két perccel, nehogy lemaradjon, s mit kap? Először is reklámokat. Ekkor még valószínűleg nem kezd anyázni (ekkor még én sem szoktam), végül is reklámok nélkül alig működik már valami, még ezen a blogon is vannak (tessék kattintani!). A reklámoknak vége, fellélegzünk, no, majd most elmerülünk a kultúrában! De nem, ekkor jönnek az ajánlók. Megnézzük, mi lesz a Híradóban 10 perc múlva, mi lesz Az Estében, mi a Szólás szabadságában, holnap reggel a Napkeltében - itt már súlyosbító körülményként bevágják képbe a Napkelte állandó sztárjait, Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Herényi Károlyt stb. -, s ha még ez nem elég a kiboruláshoz, jön Ráday Mihály, ekkor már káromkodni is szoktam – nem szegény Rádayra, ő nem tehet erről -, de vége az ajánlóknak, most aztán végre kezdődik a vers, nyugalom, nyugalom.

Hát nem. Ekkor Társadalmi célú hirdetés következik, de már olyan dühös vagyok, hogy azt sem tudom, miről szól a hirdetés. Fölemlegetem a szenteket, az MTV valahány vezetőjét, még a tehetetlen düh csúcsán vagyok, amikor minden átmenet, jelzés nélkül már megy is a vers, mire oda tudnék figyelni, már a felét elmondták.

Meglehet, én vagyok túlságosan türelmetlen. De nem volna elvárható, hogy megadják a pontos kezdést? Sugározhatnak felőlem félórás reklámot előtte vagy utána, ajánlhatják műsoraikat akármikor akármeddig, csak írják ki pontosan, hogy mikor kezdődik a Mobilvers vagy bármi más. Ez így lenne korrekt.

Ráadásul félig-meddig kényszerítve is vagyok a reklámblokk s egyebek megnézésére, mert nem tudhatom, hogy a Nem tudhatom vagy egy nyolcsoros vers fog-e elhangzani, továbbá a Mobilvers előzetes figyelmeztetés nélkül szokott kezdődni – minden amellett szól tehát, hogy ha nem akarok lemaradni, szenvednem kell.

Így jön létre az új műsorszám: Mobilvers, ami előtt dühbe jövünk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

19 komment

Címkék: kultúra m1 mobilvers

"Meztelenül"

2009.01.15. 13:47 sasika61

Mióta olvastam, hogy Sárváron elfogtak egy pedofil férfit, aki megerőszakolt egy 7 éves kisgyermeket (http://index.hu/politika/bulvar/pedo7565/), azóta töprengek, elmondjam-e azt, amit még soha senkinek, amit magamban hordozok lassan negyven éve, feldolgozatlanul.

Amint látható, a vallomás mellett döntöttem, bár még most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy helyesen dötöttem. Talán az billentette el a mérleg nyelvét, hogy bízom benne: a közvélemény hitelesebb képet kaphat az átélt megrázkódtatásokról, ha elsőkézből jut információhoz. Én is elszenvedője voltam ugyanis egy ilyen atrocitásnak, s noha a dolgok nem fajultak odáig, mint most Sárvárott, a nyomasztó emléket soha nem tudtam, mert nem akartam senkivel megbeszélni.

Gyerekkoromat egy kis faluban éltem le. Nyolc-kilencéves voltam, nyaranta vasárnaponként az volt a szórakozásunk, hogy délután gyakran elmentünk a helyi moziba. Ez az ún. „Kultúrház” épületében volt, a moziterem előtti biliárdasztalokon részben felnőttek, részben nagyobb fiúk játszottak rendszeresen, nagyjából minden hétvégén ugyanazok az alakok. Kisgyerekként néztük őket, csodáltuk a játékot, az arcok többségére ma is emlékszem. A játékosok közt volt egy kb. 30 év körüli magas, vékony, fekete keretes szemüveget viselő férfi: hátrafésült, göndörödő hajával úgy nézett ki, mint az a bizonyos Szabó László a Kék fény-ből, ha ez a név mond még valakinek valamit. Egy volt a tucatszám ott lézengők közül, semmi feltűnő nem volt rajta, nem tudtam, ki ő, hogy hívják, mit dolgozik: én csak onnan, a biliárdasztalok mellől ismertem.

Egy alkalommal, amikor magam voltam (a hatvanas évek végének falujában a közbiztonság abszolút megengedte, hogy egy 8-9 éves gyerek maga közlekedjen bárhová), beültem a vetítésre, egy szovjet háborús film ment, talán Farkasok közt címmel. Kevesen voltunk, a villanyoltás előtt ült be mellém az a személy, akiről beszéltem: a közelben senki. Alig telt el néhány perc a filmből, a férfi elkezdett fogdosni. Előbb a karomat, majd a térdemet. combomat. Nem tudom szavakkal visszaadni, amit akkor éreztem: hihetetlenül megrémültem, csak arra koncentráltam, hogyan tudnék szabadulni. Mielőtt a helyzet „melegebbre” fordult volna, kínomban azt találtam ki, hogy ki kell mennem WC-re. Abban bíztam, hogy ha velem jön, majdcsak találok valakit az előtérben, ha pedig nem, akkor elfutok. Nem kísért ki, én pedig ahogy kiléptem az ajtón, minden erőmet összeszedve futottam hazáig, hátra se nézve.

Az egészben nem az volt a legszörnyűbb, ami történt, hanem annak elmondhatatlansága. Már otthon hazudnom kellett, hogy unalmas volt a film, azért jöttem haza, nem mertem elmondani, mi történt. Szégyenkeztem, mint ahogy némileg még most is, amikor mindezt leírom, holott felnőttként, negyven év távolából világos, hogy nem tehettem róla, ezt gyerekként is tudtam, csak abban nem voltam biztos, hogy ezt el is fogja mindenki hinni. Féltem attól is, hogy ha elmondom, apám agyonveri az illetőt, s akkor még rosszabbul járunk mindannyian. Hordoztam némán magamba a történet összes kínját; hónapokig, évekig fürkészve jártam az utcákat, nehogy újra összefussunk, moziba többet soha nem jártam gyerekként egyedül. Amikor aztán később mégis elmentünk, testvéreimmel (ők még kisebbek voltak), barátaimmal, gyakran láttam ezt az embert, aki úgy tett, mint én: közönyösen keresztülnézett rajtam, mintha mi sem történt volna. Bennem hatalmas gyűlölet, harag élt iránta, gyakran gondoltam rá: bárcsak elütné egy autó vagy történne vele valami ilyesmi, de szólni senkinek nem mertem semmit.

14 évesen elkerültem otthonról (gimnázium, egyetem), valahogy az emlék egyre kevésbé fájt, egyre kevesebbszer jutott eszembe. Ahányszor azonban ilyen esetekről olvasok, mindig felidéződik bennem, azzal az izzó gyűlölettel együtt, amit e férfi iránt érzek.

Amikor ide, Egerbe jöttem tanítani, történt egy érdekes fordulat ez ügyben. Az első években a Csebokszárinak nevezett lakótelepen éltem, busszal jártam dolgozni. Egy késő tavaszi nap a buszmegállóban megláttam ezt az embert. Én szinte biztos voltam benne, hogy ő az, de közben eltelt majdnem húsz év, nem lehettem teljesen bizonyos benne. Tüntetően látómezejébe mentem, közvetlen a szeme elé, úgy álltam, hogy tisztán lássa az arcomat, szerettem volna valami jelet leolvasni róla, hogy reagál-e rám, változik-e valamit az arckifejezése, mert akkor istenemre mondom: megfizettem volna mindazért, amit tett.

Semmi nem látszott rajta, s mivel volt kis esélye annak, hogy mégsem őt láttam, hagytam az egészet.

Befejezésül még annyit: a sárvári erőszaktevő Heves megyei volt ugyan, de nem ez a férfi. Ő most már kb. 70 éves lehet, ha még él. Ha meghalt is, emlékezni fogok rá, sajnos. Bárcsak elfelejthetném valaha!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

26 komment

Címkék: pedofilia gyerekkori emlék

A bujdosó Orbán Viktor

2009.01.14. 16:11 sasika61

Ki látott engem?- legközelebbi könyvét ezzel az Adytól plagizált címmel fogja megjelentetni Orbán Viktor, aki szégyenében éren, árkon át bujkál, mint azt megtudtuk Nyakó úr mai sajtótájékoztatóján : http://mszp.hu/belfold/bovebben/orban-bujkal-a-sajto-nyilvanossaga-elol. OV-t Dominique Strass-Kahn, az IMF vezérigazgatója nyilván annyira kiosztotta, hogy eltűnt, elbujdosott a sajtó elől, legalábbis Nyakó úr szerint. Nem voltam jelen a megbeszélésükön, valahogy nem hívtak meg, úgyhogy nem tudom, miről beszélgettek, muszáj vagyok így hinni Nyakó úrnak, ő nyilván nem téved, költségtérítését is olyan pontosan ki tudta számolni, hogy ahhoz képest jelentéktelenebb ügyekben megbízhatónak kell lennie, mint egy Rolex-óra Kóka úr karján.

Természetesen abban is igaza van, hogy nevezett vezérigazgató mély elismerését fejezte ki a kormánynak a válságkezelésben mutatott munkájáért, és gratulált az országnak, hogy meg tudta védeni magát, továbbá az sem igaz, hogy más problémáink lennének a válság okán, mint a többi országoknak, hiszen Strauss-Kahn egyértelműen jelezte: mindenki ugyanolyan gondokkal küszködik. (Mi már gondokkal sem küszködnük, hiszen sikeresen megvédtük ugyebár magunkat.)

Nyakó úr érvelését megerősíti, hogy válságkezelésben annyira élen járunk, hogy egyenesen az elsők voltunk – végre, valamiben -, akik az IMF-hez fordultunk segítségért. Persze magunk is megbirkóztunk (volna) a gondokkal, meg tudtuk (volna) védeni magunkat, de minek itt leégetni más országokat, Pakisztántól Dél-Koreáig, inkább példát mutattunk: nekünk ugyan egyedül is megy (menne), de szolidáris nemzet vegyunk, inkább kérünk, ráadásul elsőként, nehogy bárki szarul érezze magát.

Más problémáink pedig nincsenek. Sőt: problémáink egyáltalán nincsenek, amelyek vannak (látszólag), azok csak begyűrűző gondok, itthon egyébként minden a legnagyobb rendben.(Még nagyobb rend lenne, ha az a betyár bujdosó vagy bujdosó betyár nem csinálná itt állandóan a fesztivált.)

Egy egészen kicsi, pitiáner dologban nem értem egyedül Nyakó urat (hiába, én nem vagyok képviselő, tehát el kell ismernem, hogy bizony vannak nálam okosabbak, mint pl. a szóvivő úr). Idézi a vezérigazgatót, hogy meg tudtuk védeni magunkat. Ezt én múlt időnek érzékelem, de ha tévednék, csak bátran szóljon a szóvivő úr. Na már most, tájékoztatója végén a sunnyogó OV-t vonja felelősségre, hogy „ne a saját érdekeivel, hanem az ország megvédésével foglalkozzon”. Így most nem értem, hogy kell-e még védeni az országot, vagy már sikeresen túl vagyunk rajta (hála a kormánynak)?

Kérem a szóvivő urat, világosítsa meg az elmém, mégsem maradhatok tudatlanságban!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

sasika61

HTML