Itt az írás, forgassátok...

 A gyöngyösi szocialista- szabaddemokrata többségű önkormányzat régi szép mozgalmi hagyományokat felelevenítve tegnapi ülésén statáriális bírósággá alakult, s minden önkormányzati bizottsági elnöki tisztségtől, illetve minden felügyelőbizottsági tagságtól megfosztották az ellenzéki Fidesz-frakció tagjait és a párt által delegáltakat is http://www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=. Tették azt arra hivatkozva, hogy nevezettek mérhetetlen kárt okoztak a városnak az indiai gumiabroncsgyár „elüldözésével”.

 

 

 

 Érdekes, hogy mennyire nem vetett hullámokat Gyurcsány Ferenc bejelentése, miszerint lemond, ha a képviselők nem szavazzák meg az adótörvényeket és a költségvetést. Se félelem az egyik, se bizakodás a másik oldalon, még annyi sem, mint Orbán Viktor nevezetes ultimátuma után. Mintha mindenki tudná, hogy a miniszterelnök marad, a költségvetést pedig megszavazzák.

 

  Ezt a sejtésünket erősítette meg ma Szegeden Sándor Klára, aki kijelentette: „mivel a most nyilvánosságra került Megegyezés című Gyurcsány-program oktatásra vonatkozó része teljes összhangban van azzal, amit az SZDSZ a 2006-os koalíciós programban látni szeretett volna, ezt a részt a párt természetesen nem utasíthatja el” http://www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=170380 .

 

 

 

 Gyurcsány Ferenc újabb, negyedévi, szokásos programja, az akörüli felhajtás sem térítette el a Népszabadság szerkesztőinek figyelmét, hogy megemlékezzen Boross Péter 80. születésnapjáról. A Népszabadság nem felejt, ha háláról van szó.

 

 A szerző nemcsak a kornak kijáró tisztelettel beszél Borossról, hanem érezhetően azt szeretné  sugallni, hogy ő a legtiszteletreméltóbb élő konzervatív politikus. A volt miniszterelnök helyében elgondolkodnék: ha egykori ellenfeleim ennyire dicsérnek, nincs-e abban valami hátsó szándék? Ellenfélként nevezett újságra gondolok, hiszen én ugyan nem tartom észben az efféle születésnapokat, arra viszont egészen jól emlékszem, miként támadta ugyanez a lap és a körülötte keringő értelmiség gyalázatos hangnemben Borosst mindaddig, míg hatalma volt. E téren rövidebb az emlékezetük.

 

 Ha figyelmesen olvassuk a laudációt, könnyen rájöhetünk mindennek az okára. Arra is, miért dicsérik most, és igazából kiről is szól ez a cikk.

A születésnapi megemlékezés ugyanis Orbán Viktorról szól. Bár mennyiségileg túlsúlyban vannak a közvetlenül Borosst érintő megállapítások, a cikkíró nem mulasztja el, hogy alkalomszerűen bele ne rúgjon Orbánba, néha egészen méltatlan értékelést adva róla („politikai kalandor”- állítja Orbánról, s mondja ezt a Gyurcsányok, Veresek, Szilvásyk világában…)

 Az is világossá válik, hogy Borosst ma éppen azért dicsérik, mert szakított Orbánnal, csak a vak nem látja, hogy azóta lett „stabil pont”, „mértéktartó”, „bölcs”, „elvi konzervatív”; azóta lett Nap-kelték sztárvendége, mióta akarva-akaratlan közreműködik Orbán meggyengítésében.

 

 Ez a magatartás persze nem egyedi a Népszabadságnál. Boross is láthatna példát, ha nem vakítaná el a tömjénfüst. Észrevehetné, hogy ugyanúgy manipulációra használják, mint az általa is tisztelt Antall József emlékét. Amíg élt szegény, a lap még azt a gyalázatot is elkövette, hogy megkérdezte, mennyibe kerül kezelési költsége és ki fizeti ezt? Egyébként pedig alig volt szám, amelyben ne jelent volna meg ellene egy írás. Mióta meghalt, egyre inkább mértékadó politikussá válik, akit mindig fel lehet mutatni az éppen aktuális ellenféllel szemben. Arról persze sosem közölnek elemzést, mit szólna Antall, hogy utódai Schmuck Andor-szerű figurákkal tárgyalnak az MDF jövőjéről, mert akkor bizony lelepleződne, hogy sem Borossnak, sem Dávid Ibolyának ilyen vonatkozásban semmi közük Antallhoz.

 

 A kornak én is megadom a tiszteletet. Isten éltesse a volt miniszterelnököt! De a helyében nem vágynék olyan elismerésre, amit a Népszabadságtól kapott.

 Azzal kezdem, hogy nem vagyunk normálisak. Legalábbis én nem.

 

 Az első hibát akkor követtük el, amikor a lányaim tanszereinek még hiányzó részét a Tesco-ból kívántuk beszerezni. A másodikat pedig amikor én nem mentem velük. A lányok addig sétálgattak, válogattak, míg megéheztek, s rábeszélték az anyjukat egy grillcsirkére. Megvették, majd hazajöttek vele, elkezdtek enni, de hamar abbahagyták, fanyalogtak, hogy már nem is éhesek. Kötelességből morogtam egy sort, hogy akkor minek vetettétek meg, de titokban én is érdeklődéssel és bizakodással figyeltem, hogy rám maradt a csirke nagy része. Én meg megettem. Ez volt a legnagyobb hiba. De ennek volt következménye az is, hogy rájöttem Michael Phelps titkára.

 

 Hogy is kezdjem?

Olvasom, hogy a kitűnő úszó azt nyilatkozta, hogy az alvás és a sok tészta segíti a felkészülésben. Én ezt nem hiszem. Csak ellenfeleit és az újságírókat szédíti vele. A tésztáról nekünk, magyaroknak pedig különösen fájó emlékeink vannak 1986-ból, Mexikóból: mi tudjuk, milyen könnyen lesz a sok tésztából meccs alatt váratlanul a játékot megnehezítő gombóc: egyből hat. Phelpsnek már csak ezért sem hiszek. De tiltott doppingra se gondoljon senki. Ugyanis Phelps titka a tescós csirke!

 

 Én, a kétlábú tollatlan állat, kétlábú tollas állatban ilyen szart még nem ettem. Ez nem is csirke volt, hanem szárnyas hal! Hogy kik és mivel etetik ezeket a szerencsétlen jószágokat, fel nem foghatom, csak azt tudom, hogy még most is olyan halbűzt árasztok, mint Jónás, miután kihányta a cet. Ha még egyet meg kellene ennem, esküszöm, hogy uszonyok nőnének rajtam! Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy Phelps ezt eszi. Emberformáját még meg tudta őrizni, de valójában már halként úszik az efféle csirkéktől.

 

 Már azon gondolkodom, hogy bejelentkezem Molnár Tamáshoz és Bittera Dórához bloggertársként, az ő kiváló blogjuktól (http://buvosszakacs.blog.hu/) már csak egy betű választ el: én lennék a bűzös szakács.

 Ezen a blogon nagyon ritkán fordul elő, hogy a pedagógusbérek tűrhetetlenül alacsony színvonalát szóvá tenném. Ugyanis elvem, hogy aki végvárakat véd, ne panaszkodjon a zsoldra, márpedig úgy gondolom: mi, tanárok, a kultúra utolsó végvárait védjük a leginkább „új tahóság”-nak nevezhető korban, amelyben élünk. Ez persze nem mentség sem azok számára, akik a „zsold” fölött rendelkeznek, sem azok számára, akik mindezt tűrik.

 

 Most sem ez a poszt igazi témája, ugyanakkor muszáj szóvá tennem azt, ami a VII. Nevelésügyi Konferencián történt. Az egyik előadó Kiss Péter volt, aki éppen ezt az alkalmat ragadta meg, hogy kifejtse: „2007-ben nem érte el a 120 ezer forintot azoknak a keresete, akik csak alapfokú végzettségekkel rendelkeztek, és 400 ezer forintot meghaladta az egyetemet végzetteknek a keresete” (http://www.mno.hu/portal/581046).

 

 Istenem, hol él ez az ember? Kérdezem ezt akkor is, ha a számok esetleg igazak: az átlag ugyanis csak arra jó, hogy elfedje a valós és lényeges különbségeket. És nemcsak hogy hol él, hanem azt is megkérdezném: éppen a pedagógusok előtt kellett ezt a számot elővarázsolnia? Mit ismer ez az ember a pedagógusok tényleges helyzetéről? Ha ennyi ismerete van erről a területről, remélhetjük-e, hogy az ország viszonyairól alaposabb tudása van, vagy ez a maximum, ami tőle telik?

 

 A diplomásoknak igen jelentős részét alkotják a tanárok. Én 25 éve vagyok a pályán, ebből 24 éven át osztályfőnök is voltam, két kötelező érettségi tárgyat tanítok, egyetemet végeztem, nettó bérem 120 ezer Ft. Egy orvosnak nagyjából hasonló a hivatalos jövedelme. Még egyszer: ezt nem panaszként mondom: ebből is meg tudok élni, mindenre telik, amire kell, s tudom, hogy milliók élnek ennél kevesebből. De ilyen mondatok hallatán, amiket most éppen Kiss Péter mondott, kinyílik a zsebemben a bicska. Ezek szerint vagy vannak a pedagógusokat, orvosokat meghaladó számú diplomás csoportok, akiknek bére 6-700 ezer körül mozog, vagy vannak kevesen, akik egyenesen több milliós, tízmilliós jövedelemhez jutnak. Kiss Péter vajon melyik csoporthoz tartozik? Mert ha az ő – természetesen megérdemelt – bérét és az én fizetésemet átlagoljuk, akár nagyobb számot is mondhatott volna: ketten átlagban szerintem milliós jövedelemmel rendelkezünk. A 400 ezres összeg akkor jön ki, ha az egész munkaközösséget bevesszük a buliba.

 

 Kiss Péter egyetemet végzett: gépészmérnök. Mint a gép, tudja mondani érzéketlen szövegét, az ész azonban nem mindig jár vele együtt.

 Török Zsoltot, városunk egyik szocialista országgyűlési képviselőjét senki nem vádolhatja azzal, hogy fénylő intellektusa fogja majd bevilágítani egyre hosszabbodó éjszakáinkat. Nem ezért szeretjük, hanem azért a szerepért, amit betölt: az MSZP ifjútörökei vezetőjeként megnyilatkozásai humorosabbak, mint Kovács András Péter pekingi bejelentkezései, ráadásul ki sem kell utaztatni sehova, helyben megtalálja a témát.

 

 Már augusztus elején bejelentkezett egy magánszámmal, amikor is egy Amerikában élő 56-os menekültet magánlevélben piti tolvaj patkánynak, pedofilnak stb. nevezett, válaszul arra, hogy az illető nem átallotta Ságvári Endre, Che Guevara és - horribile dictu – Gyurcsány Ferenc emberi értékeit megkérdőjelezni.

 

 Ma pedig Budapesten tartott tájékoztatót, amelyben az Állami Számvevőszék jelentése kapcsán mutatott rá, hogy „befuccsolt Orbán nemzetboldogító programja, kipukkant a  lufi”, mármint a Széchenyi-terv                                       (http://mszp.hu/belfold/bovebben/befuccsolt-orban-nemzetboldogito-programja).

 

Most tekintsünk el attól, hogy 2008-at írunk, s mintha 6 éve már nem Orbán kormányozna, s mennyi minden fuccsolt be már azóta, tulajdonképpen az egész Magyarország, ez most nem fontos. Az ÁSZ jelentése valóban tár fel hibákat, ezek megítélése gazdasági szakemberek dolga, nem az enyém:                                                                        http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/6FEEDB005944932BC12574A20022634A/$File/0823J000.pdf.

 

 Más dolog itt az érdekes. Török Zsolt ugyanis vagy nem olvasta a jelentést, vagy nem értette meg: hiába, amikor még szakközépiskolásként megszerezte legmagasabb, középfokú végzettségét, nem voltak olyan kiváló stratégák az oktatási minisztérium bársonyszékében, mint mostani párt-és elvtársa, tehát a szövegértésben akadhatnak némi hiányosságai. Először is a jelentés nem a Széchenyi-terv egészét vizsgálta, csak néhány dunántúli fürdőberuházást. S innentől kezdve idézek a jelentésből: „Az ellenőrzés fürdőberuházásoknál a 2002-2006. közötti időszakra terjedt ki, de szükség szerint visszatekintett a 2000-2001. évi előzményekre.” Na még egyszer: az ÁSZ tehát alapvetően a 2002-2006 közötti időszakot vizsgálta, vagyis ebből az időszakból mindössze 4-5 hónap esett az Orbán-kormány időszakára. A beruházások előkészítése, maga a terv kigondolása persze nagyon is kötődik a Fidesz-kormányhoz, de ezt az ÁSZ csak szükség szerint érintette, nem ez volt a fő céltárgy. Ha az ÁSZ hibákat is feltárt – mint ahogy igen -, azok nemcsak Orbán hibái, mert  - kedves Zsolt, ha elfelejtetted volna – 2002-2006 között mind az országos politikában, mind a helyi önkormányzatok nagy részében, szocialista többség volt!

 

Ennélfogva azt ajánlom ismeretlenül is neked, ne idegeld fölöslegesen magad, mert a végén még te pukkadsz ki, akkor pedig kin nevethetnénk ilyen jóízűt!

 Mégiscsak van az élsportban valami, amit semmi nem tud pótolni.

 

Túl a sok kudarcon, 20., 34. helyezéseken, idő előtti kiállásokon, betegségeken s egyéb magyarázkodásokon, amelyek már-már arra ösztönöztek, hogy néhány napja még azt gondoltam, legjobb lenne, ha egy aranyunk sem lenne, hogy a kudarc teljes és visszavonhatatlan legyen, most itt könnyezünk mindannyian, az egész család. Mi, felnőttek örömünkben, a gyerekek pedig mert még nem értik, mi történik, miért sírnak a szülők, mikor nyertünk, nem is akárhogyan.

Az utolsó napok kárpótlása ez. De jó most magyarnak lenni!

 Nemrég jelent meg az OKM tájékoztató tanévnyitó kiadványa, melyben a minisztérium összefoglalja a nemsokára induló új tanév fontosabb változásait:                                   http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/tanevkezdes_0809_080819.pdf.

Ennek néhány részletével foglalkozott már az országos sajtó, ilyen pl. az egyelőre az 5. majd 2009-től a 6. évfolyamra is kiterjesztett ún. nem szakrendszerű oktatás kötelezővé tétele a heti tanulói óraszám 25-50 %-áig, ami ellen már a PDSZ is tiltakozott, leginkább annak kötelező jellegét sérelmezve. Holott a kiadvány egészének a szelleme az, ami felháborító, ehhez képest egy-egy részlet legfeljebb vitatható.

 

 Mi is ez a szellemiség, ami átjárja a tájékozató mind a 38 oldalát? Az egyoldalúság; az a leszűkített szemléletmód, mely a közoktatásnak egyetlen lényeges célját ismeri: a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, az ilyen tanulók esélyegyenlőségének biztosítását. Ennyit, semmi mást. A kiadványnak bármely részletét megnézzük, inkább előbb, mint utóbb rábukkanunk erre a szemléletmódra, legyen szó akár a pedagógusoknak járó kiegészítendő támogatásról, vagy az iskolaépületek felújításáról.

 

 Miért baj ez, s baj-e egyáltalán? Hiszen lehetne azt mondani, hogy egy magát baloldalinak nevező párttól, egy baloldali minisztériumtól szinte természetes, hogy az esélyek kiegyenlítésére törekszik. Az azonban már nem természetes, amiként mindezt teszi, mert miközben dicséretes módon segíteni igyekszik a hátrányos helyzetűeket, nem mellékesen csökkenti a nem ilyenek esélyeit. Vagyis esélyt kizárólag a hátrányos helyzetűeknek ad, a „normál” tanulótól pedig elvesz. Holott az igazán jó politika az lenne, ha bármely társadalmi szegmensből érkező tanuló számára esélyt teremtenének arra, hogy a képességeit maximálisan kibontakoztassa. Ennek a törekvésnek azonban nyoma sincs: tehetséggondozás, lehetőségteremtés a kiemelkedő képességűek számára csakis a hátrányosak helyzettel összefüggésben található itt meg, de nincs egyetlen olyan kitétel sem, amely egy átlagos jövedelmű, családi hátterű tehetséges gyerek számára nyújtana lehetőséget. És nemhogy nincs, de bizonyos módosítások kifejezetten ez ellen hatnak.

 

 Nézzünk ezek közül párat. A fent említett nem szakrendszerű oktatás azt jelenti, hogy az 5. évfolyamon az összes óraszám 25-50%-áig nem magyar-, történelem-, matematikaóra van, hanem felzárkóztatás, ismétlés, gyakorlás – tanító nénik, bácsik szereplésével, a felső tagozatos tanárok kifejezetten el vannak tiltva az ebben való részvételtől, s 120 órás továbbképzésre vannak kötelezve, ha nem akarják átengedni a terepet az alsós tanároknak. Ez jó lehet azok számára, akik némileg le vannak maradva, viszont a követelményeket teljesítőket erőteljesen visszafogja, vagyis az ő esélyeiket az előrejutásban csökkenti!

 

 A felvételi körzetek átszabását rendeli el egy másik pont, ami lényegében azt igyekszik megakadályozni, hogy ne jöhessenek létre olyan iskolák, amelyek kifejezetten csak a tehetséggondozással foglalkoznak. Ki nem mondva ugyanez a pont arról is szól, hogy részben cigánygyerekekkel kell feltölteni egy–egy település „elitiskoláit” is, vagyis a deszegregációt erőlteti, ami önmagában védhető is, a mértéken azonban sok múlik, majdnem minden.

 

 Ugyancsak egyes tanulók esélye ellen hat, hogy az oktatási folyamatban a kompetencialapú oktatást teszik kizárólagossá (ez a legdivatosabb szó manapság az OM-ben és a háttérintézményeikben, olyan bűverőt tulajdonítanak neki, mint a tibeti buddhisták az „om” szótagnak). A készségek és ismerettartalmak egyensúlyának megbontása kifejezetten azok számára káros, akik minden előírt készséggel rendelkezve a tantárgyakban leképeződő világot is meg szeretnék alaposabban ismerni.

 

 Hosszasan lehetne még sorolni azokat a részleteket, amelyek a minisztérium egyoldalú szemléletét bizonyítják, nem teszem: akit érdekel, a fenti linken találhat ilyet magától is. A minisztérium vezetői nem jöttek még rá, hogy egyetlen kiemelkedő tehetség többet jelent az emberiség (a nemzet) számára, mint 100 elhibázottan működő iskola. Sőt, ha rosszindulatú akarnék lenni, azt is állíthatnám, éppen ezt a kiemelkedő tehetséget kívánják a minisztériumi törekvések levadászni, eltüntetni.

 

 Megerősíti továbbá mindazt, amit korábban nyilatkozott ez ügyben, legújabban pedig a grúz, lengyel, ukrán, balti vezetőknek írt meg levélben: a Fidesz elítéli Oroszországot, az események mögött az orosz nagyhatalmi politika visszatérését látja, mely ránk és a többi volt szocialista országra is fenyegető következményekkel jár.

 

 Nincs ezzel semmi baj, elfogadható, hogy a Fidesz így értelmezi az eseményeket, külpolitikai orientációik újragondolása, a kissé megtépázott amerikai kapcsolataik újjáépítése is szerepet játszhatott ebben az álláspontban, de még egyszer mondom: vállalható helyzetértékelés ez, ellentmondásosságával együtt (pl. ugye ismerünk a közelmúltból olyan eseményt, amikor egy független államot katonai agresszió ért? Ja, hogy az más. Hát persze.) Mindenesetre vállalhatóbb, mint kormányunk hosszú hallgatása, kivárása: előbb megnézik, mi a „nagyok” véleménye, majd azután véletlenül ugyanazt mondják, és még véletlenül sem azt, amit pl. a csehek (Václav Klaus).

 

 Nekem egyedül ez az ’56-os példa szúrja a szememet. Már McCain is említette korábban a párhuzamot, de tőle mégsem várható el a finom különbségtétel, Orbán Viktortól azonban igen.

 

 A példa azért is bánt, mert utólag is rossz fényt vet ’56-ra. Megítélésem szerint ott egyértelmű volt a helyzet: az ország (nagy része) felkelt az idegen uralom és helytartóik elnyomása ellen, ennek vetett véget brutálisan az szovjet agresszió. Amennyire tudom, a grúz-orosz háború nem egészen ilyen okok miatt tört ki. A források egybehangzóan állítják, hogy a kezdeményező a grúz fél volt, Dél-Oszétia fővárosát nem éppen humánus módon foglalták el ideiglenesen. Szaakasvili politikusi mivoltáról pedig független elemzők is egészen rossz véleménnyel vannak. Ez persze nem cáfolja azt, hogy az orosz nagyhatalmi politikának jó időben érkezett a konfliktus, s hogy győzelmüket igyekszenek maximálisan kiaknázni, az illendőnél jobban. Továbbá az is tény, hogy az olajdollárokból megerősödött Oroszország visszaállítani igyekszik befolyási övezetét, ami bennünket is érint, s ami ellen jogos a fellépés.

 

 De ’56 több értelemben is sokkal tisztább esemény: egyrészt átláthatóbbak voltak a viszonyok, frontvonalak, másrészt annak a néhány napnak erkölcsi megítélése is egyértelműbb. Itt ez aligha mondható el: Nagy Imre tétovaságával, hibáival együtt is tiszteletreméltóbb alakja a történelemnek, mint a kalandorokra emlékeztető grúz vezető.

Lehet és kell is utálni az orosz külpolitikát, lehet és kell is rokonszenvezni a grúz néppel, de a tények apró elefántjaihoz sem árt ragaszkodni, mert ez így dehonesztálja a magyar forradalmat.

 

 Csak azt tudnám, mi a frásszal fogok fűteni 2010 decemberében…

 Mindig elszomorít, ha arról olvasok, hogy magyarok buktak le valahol külföldön lopással, csalással, nemkülönben ha itthon vernek át külföldieket éttermekben, taxiban stb. Ezen a nyáron azonban a csalásnak egy nyilván máshol is használt, de általam csak most megismert módjával volt szerencsém szembesülni.

 

 Gyakran járok le a gyerekekkel a helyi strandra, amely tényleg kiváló, rengeteg külföldi vendéget is vonz, mint egyébként az egész város. Úszás és játék után általában azzal fejeződik be a program, hogy beülök a meleg vizes medencébe, kicsit áztatni magamat. Itt csend van, halk beszélgetés, nincs nagy mozgás, az itt ülök jelentős része idősebb külföldi.

 

 A belépőjegyek árai attól függően is különböznek, hogy valaki helyi lakos vagy „idegen”. Azonban nemcsak az árak, hanem a cserében kapott karszalagok is mások, a helyieké narancssárga színű (és természetesen olcsóbb néhány száz forinttal). Ahányszor lent voltam az idén, nem volt olyan nap (egy idő után kifejezetten figyeltem), hogy ne láttam volna a gyógymedencében néhány külföldit – helyi karszalaggal. Német, lengyel, szlovák nyelven beszéltek, innen gondolom, hogy nem a helyi nyugdíjasklub tagjai tartottak nyelvvizsga-felkészítést egymás számára.

 

 A strandra belépő külföldieknek nyilván fogalmuk sincs, hogy milyen karszalagért mennyit kellene fizetni, kipengetik az „idegenekre” kiszabott összeget, s megkapják az egri karszalagot. A különbözetet pedig valaki/k lenyeli/k.

 

 Nem állítom, hogy mindenkivel ezt csinálják, a csalás méreteiről sincsenek ismereteim, de hogy a dolog működik, azt rendszeresen tapasztalom.

Egy nagy bűnben mindig van valami, ami nemcsak visszataszító. Ez viszont szánalmas. Ilyenkor utálom magunkat. Meg magamat is, hogy visszariadva a macerától, nyelek egyet, de mást nem teszek.

 Van abban valami végtelenül szomorú és elkeserítő, ami az indiai gumiabroncs-gyártó cég, az Apollo Tyres körül történik országunkban. Elsősorban nem a gyöngyösi kivonulásukra gondolok, bár néhány mondatot az is megér.

 

  A helyi Fidesz nagy baklövést követett el. Legyünk jóindulatúak, fogadjuk el, hogy aggódtak a Mátra környezeti leterheltségéért, ezért kezdeményeztek népszavazást – minden hátsó szándék nélkül. Azonban nem vették észre, hogy „győzelmük” mekkora kárt okoz a Fidesznek minden szinten. Gyöngyösön ezek után minden munkanélküli vagy kicsit több fizetésre vágyó ember tudatában ott van: ez is a Fidesz bűne. Ugyanakkor az ügyet országos keretben is értelmezi az MSZP, a Fidesz általános befektetés-ellenes magatartásaként láttatja, s végső soron Orbán Viktort teszi felelőssé a gyöngyösi beruházás elmaradásáért. Ez persze nem igaz, nem kell minden szarv mögött az "ördögöt" keresni, mert lehet, hogy csak helyi marhákra találunk.

 

 Ebből a helyzetből a Fidesz nem tud már sértetlenül kilépni, legfeljebb mérsékelheti a kárt. Gondolom, részben erre is szolgál, hogy a befektetésért jelentkező városok között van pl. Mezőkövesd vagy Kaposvár, a Fidesz jelentős vidéki központjai, így részben enyhíthető a gyanú, hogy a gyöngyösi beruházást központilag fúrták meg.

 

 Igazából ezek a jelentkezések azok, amelyek szerintem szomorúak. Már 40 olyan város van, amely szívesen befogadná az indiaiakat, számuk egyre gyarapszik. Miért baj ez? Bizonyos értelemben nem baj, mert azt mutatja, hogy sok város igyekszik magához vonzani a tőkét, munkaalkalmat kínálva az ott lakóknak. A tülekedés azonban másra is fényt vet. Az egésznek van egy olyan látszata, hogy úgy sóvárognak némi tőke után, mint vénkisasszony a szexre, akit már az sem érdekel, ha a partner nem fizet és szifiliszes, csak itt lenne már. Vagyis ez a felkínálkozás (amely persze taktikailag is helytelen) rávilágít a magyar vidék kilátástalanságára is.

 

 Szomorúnak tartom azt is, hogy Magyarország gumiabroncs-gyártásban valóságos nagyhatalom lett. Hogy éppen ebben lett az. Ha hiányos gazdasági ismereteim nem csalnak, úgy tudom, nem éppen ez az az iparág, amely a 21. századot fémjelzi. Hogy éppen ebben törünk az élre, egyszerre mutatja jelentős elmaradottságunkat és a rendelkezésre álló munkaerő-fölösleg képzetlenségét is.

 

 Itt tartunk, Szent István ünnepén, 2008-ban.

 A Fidesz 2006-os kampánya során alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy ha semmit nem tettek volna, csak ülnek ölbe tett kézzel, ők nyerik meg a választást. Ehelyett kampányolni kezdtek, ám az akkor és ott elkövetett hibák jó néhány százalékot elvittek a párttól (14. havi nyugdíj ígérete, „rosszabbul élünk”, Magyar Vizsla, Mikola fellépései stb.) Ezt a nemes hagyományt követik nagyjából azóta is, most éppen a Fidelitas vállalja magára a bohóc szerepét.

 

 Nyár van, a nagyágyúk nincsenek a harctéren, valakinek viszont vinnie kell a frontot, a résbe betüremkedett tehát az ifjúsági szervezet. Kezdődött a „Gyurcsány a hibás” feliratú matricás kampánnyal. Nem olvastam egyetlen mértékadó jobboldali fórumban sem olyan cikket, visszajelzést, amely helyeselte volna az akciót. A „lakosság” azon köre, amellyel érintkezem (többnyire jobboldaliak, mint jómagam), kifejezetten nevetségesnek tartotta a matricázást. El lehet képzelni, mit gondolhattak akkor a baloldaliak. Jogosan bőszülhettek fel, hiszen alapjában véve ugyanaz a korlátolt szemlélet köszön benne vissza, mint ami a „Mindenért Orbán a hibás”című aranylemezen hallható.

 

 Hogy fiataljaink mennyire érzik a társadalom igényét és véleményét, azt jól mutatja, hogy Kérdő Zsuzsa, a debreceni Fidelitas elnöke, az ötletgazda ma arról beszélt, hogy az akció néhány héttel ezelőtti elindulása óta pozitív visszajelzéseket kapnak az emberektől országosan. Szerinte az emberek igénylik, hogy valaki megnevezze, ki a felelős a mindennapi életüket érintő hibás döntésekért.

 

 Nem tudom, kik azok a zemberek, akiktől pozitív visszajelzést kaptak és hányan voltak (a szülők néha hajlamosak megdicsérni gyermekeiket), én viszont nagyon kevés ilyen emberrel találkoztam, konkrétan eggyel sem, pedig mondom, barátaim, ismerőseim nagyobb része konzervatív szavazó. Velem együtt úgy gondolják, mi tudjuk, hogy fő vonalakban persze Gyurcsány a hibás, nem kell bennünket felvilágosítani, akinek viszont kételyei vannak, azokat inkább csak bosszantja ez a leegyszerűsítő szemlélet, a balosokat pedig kifejezetten taszítja.

 

 A fiataloknak úgy tűnik, más tapasztalatai vannak. Olyannyira, hogy újabb kreatív ötlettel álltak elő. Bejelentették: a Fidelitas országos plakátakciót indít, a következő időszakban több száz helyen jelennek meg a Gyurcsány a hibás feliratú óriásplakátok – erről Ágh Péter, a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Ha jó volt kicsiben, még jobb lesz nagyban – gondolhatták. Azzal azonban nem számoltak, hogy amit valójában kis kuncogás fogadott matricakorában, plakátként egyszerűen kiröhögik.

 

 Egyes országokban szokás vagy szokás volt, hogy a házasságkötés előtt a pap megkérdezte a jelenlévőket: van-e valakinek tudomása olyan tényről, mely a házasság útjában áll, mert ha igen, az most szóljon, vagy mindörökre hallgasson.

 

 Sportolóink, sportvezetőink ezt a gyakorlatot vagy nem ismerik, vagy nem alkalmazzák. Már az elmúlt napokban is felbőszített néhány versenyző nyilatkozata, hogy „mandulaműtétem volt”, „nem tudtam ideálisan készülni”, „ki kellett hagynom néhány hónapot”: akkor miért mentél ki, baszki, kérdeztem magamban, maradtál volna itthon, kúrálgatni a sebeket.

 

 Folytatták a sort azok (vezetők és sportolók), akik hírül adták, hogy bizony a felkészülésre szánt pénzek nem érkeztek meg idejében a számlájukra (ami tényleg felháborító). Most, hogy az olimpia a 10. napjához érkezett, s egyetlen aranyunk sincs (amit én nem érzek tragédiának), sorra jönnek a sportvezetők nyilatkozatai.

 

 „Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez Ujlaky Virginie-vel, az olimpián szerepelt női tőrválogatott tagjával szemben Füleky András, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) ügyvezető igazgatója. A sportágvezető az MTI érdeklődésére elmondta, Ujlakynak nem volt megfelelő a hozzáállása a felkészülés, az edzések, illetve a verseny során.” „Bernát Zoltán, a tőrözők szövetségi kapitánya  azt mondta, Ujlaky nem fogadta el, hogy egyéniben nem szerepelhet az olimpián, ez pedig a felkészülés és a versenyek alatt feszültséget keltett a csapaton belül.” „A miniszterelnök hiába szeretne aranyérmeket látni, ha az ő döntése nyomán szűnt meg a magyar sportirányítás, amelyet először sporthivatalra, majd szakállamtitkárságra fokoztak le – jelentette ki Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója.. Szerinte az álprofizmus jele, hogy az utolsó pillanatban kapnak támogatást az olimpiai sportágak, különösen annak fényében, hogy az olimpiai felkészülés hat-nyolc év.”

 

 Ezek a nyilatkozatok felháborítóak. Nem azért, mert nem igazak, valószínűleg azok. De így, utólag, szánalmas magyarázkodásnak hatnak. Ugye nem most derült ki, hogy Ujlaky személyisége milyen? Kovács Tamás sem most döbbent rá, hogy a MOB egy utazási iroda szintjére van lefokozva. A sort folytathatnánk, biztosan lesznek még olyan sportvezetők, akik utólag elárulják, hogy ők kezdettől fogva tudtak mindent – de hallgattak. A tisztességes az lenne, ha hazajönnének, beadnák felmondásukat, és hallgatnának, mint a násznép az esküvő után.

 

 A nyilatkozatoknak érdekes eleme, hogy miközben pl. Kovács Tamás nyíltan megnevezi a felelőst is Gyurcsány személyében, nem veszi észre, hogy lényegében ugyanazt a módszert alkalmazza, mint a miniszterelnök Őszödön. Ha azt a beszédet Gyurcsány a választások és az ország nyilvánossága előtt mondja el, akár még tisztelni is lehetett volna. Így viszont csak megvetni, jogos tehát a lemondását követelni. Sportvezetőink is szólhattak volna a kiutazás előtt, ismertethették volna a közvéleménnyel, milyen problémákkal küszködnek – nem tették. Az okokat nem ismerem, találgatni sem akarok. Utólagos magyarázkodásuk ezért éppoly hiteltelen, mint a miniszterelnöké, még akkor is, ha a helyzetelemzés mindnyájuknál igaz.

 

Mindenki monnyon le!

 Podolák György az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának MSZP-s elnöke, nem valószínű tehát, hogy mélyebb ismeretei lennének a régmúlt magyar történelméről, az azonban még tőle is elvárható, hogy legalább a XX. századot ismerje fő vonalaiban. Ezért csak ebből a korszakból hozok fel példákat, kizárólag magyarokat: Kun Béla, Szamuely Tibor, Szálasi Ferenc, Sztójay Döme, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Münnich Ferenc. Mi a közös bennük? Szerintem az, hogy csaknem közmegegyezés van megítélésükben (az őrültek véleményét itt nem veszem figyelembe). Ez a megítélés pedig nagyjából úgy szólhat, hogy mindannyian ártottak az országnak. Lehet persze vitatkozni azon, ki jobban, ki kevésbé, ez a vita azonban eldőlt. Podolák György történészeket meghazudtoló magabiztossággal rekesztette be a diskurzust

(http://mszp.hu/belfold/bovebben/orban-eluldozte-a-befektetot-gyongyosrol), amikor kijelentette, hogy „soha még politikus nem ártott annyira az országnak, mint Orbán Viktor”.

 

 Hogy ez nekem nem jutott az eszembe! Hát persze, Orbán Viktor történelmünk legártóbb alakja! A felsoroltak szelíd, jóakaratú emberek – Orbánhoz képest! Podolák, ha ismerné a drámairodalmat, egyenesen Viktor Artaud-nak nevezhette volna.

 

 Bár Podolák botcsinálta történész, mégis rankei magasságra tör, amikor nem pusztán kijelent, de dokumentál, adatol, s a „tényekből” nagy ívű korképet állít össze. Kezdi a legfrissebb, soha nem látott gazdasági növekedés adataival, amely az utóbbi negyedévben már a 2%-ot (!) is eléri, folytatja az egyértelmű reálbér-növekedéssel (ezek szerint csak az enyém csökkent, a francba!), a kedvező államháztartási adatokkal (tegnap jelentették be, hogy augusztusra 100 milliárdos hiány várnak), s mindebből levonja a konklúziót: rossz a helyzet – a Fidesz válságpropagandája számára. Az egyre fényesebb jövőt próbálja Orbán Viktor kétségessé tenni, s ezért üldözte el  az indiai gumigyártó céget (rejtély, miért nem tette meg ugyanezt Kecskeméten). Merthogy a sajtótájékoztató apropója ez volt, annak sulykolása, hogy mindenért Orbán Viktor a hibás, tehát az Apollót is ő lőtte ki Gyöngyösről.

 

 Ez a dal persze nem új, hosszú időn át vezette bizonyos körökben a slágerlistákat, Podolák érdeme, hogy remixelt hangszerelésben és némileg frissített szöveggel a lemez újra megjelent.

 

Tájékoztatójának volt azonban egy kis szépséghibája. Szövege végén matricát kért Gyöngyösre azzal a felirattal, hogy Orbán Viktor a hibás. A Fidelitas idétlen ötletének ellopása méltatlan Podolákhoz, nem szorul ő rá más baromságára, magától sokkal többre képes.

 Van az ostobaságnak egy olyan szintje, amelyről már nehezen dönthető el, hogy valaki ennyire hülye vagy ennyire ravasz.

 

 Az utóbbi napokban kétféle plakát lepte el városunkat. Az egyik szigorú-ünnepélyes színvilággal, fehér alapon fekete betűkkel különféle szervezetek (Forradalmi Emlékbizottság, Jobbik, Hatvannégy Vármegye, Gazdák (sic!), Magyar Gárda) kormányváltó nagygyűlést hirdetnek a Bazilika előtti térre, ez éppen most zajlik, míg e posztot írom. A másikban kissé sárga alapon nemzeti színű betűkkel a kórházvédők tüntetésre hívnak fel ugyanoda a HospInvest ellen, a kórház megmentése érdekében, ez egy órával később kezdődik.

 

 Nem megyek el, holott az intézmény működtetésének privatizációját alapjában ellenzem. E poszt témája éppen az, miért is maradok itthon.

 

 Valaki nagy hibát követett el. A kórház „megvédése” alkalmas lett volna, hogy a támogatókat a jobboldalnál szélesebb körből merítsék: elvileg egy baloldali szavazó is egyetérthetett velük. Sőt. Még inkább.

 

 De most elképzelem magam mint baloldali szavazót (élénk a fantáziám), meglátnám a két plakátot együtt (mert többnyire egymás mellett is vannak), és azt mondanám: elmentek ti a picsába! Most vagy kormány váltunk (amit mint balos ellenzek), vagy megvédjük a kórházat (amit viszont támogatok). Ha a kórházmentés feltétele a kormánybuktatás, akkor rám ne számítsatok! Ezt mondaná egy régi mozgalmár.

 

 Mit mondana egy magát mérsékelt jobboldalinak tartó ember, mint pl. én? Azt, hogy a plakáton felsorolt szervezetek számomra sem rokonszenvesek minden vonatkozásban, és semmiképp sem akarom, hogy a jelenlétem őket legitimálja. Tehát én is itthon maradok.

 

 Hogy ki „repült rá” kinek a rendezvényére, nem tudom. Az idősorrend nem jelenti, hogy aki előbb kezd, az előbb kezdte a szervezést is. Lehetséges, hogy a személyi átfedés eredménye a nyilvánvaló együttműködés: a Forradalmi Emlékbizottság vezetője a kórházvédők egyik fő alakja is egyben (Szabó Pál). A két nagygyűléssel azonban csak a kórházvédőknek van vesztenivalójuk: ezek után az isten se mossa le róluk, hogy nem „szélsőségesek”, akik csak balhéznak, most éppen a kórház ürügyén. Ez persze nem igaz, de a látszat néha meggyőzőbb, mint a valóság.

 

 Attól tartok, ha így politizálnak, a kórházat is annyira sikerül majd megvédeniük, mint megbuktatni a kormányt este nyolcra.

  Ha valakinek meghal a 15 éves gyermeke, az nem miniszter, nem tanár, nem autóbusz-vezető, akit munkája miatt okkal-joggal szidni lehet, hanem ember, aki megérdemli az együttérzést. Az első és utolsó szavunk tehát a részvété, hasonló korú gyermek apjaként mélyen átérzem Szabó Imre fájdalmát, és azt kívánom, soha senki ne kerüljön ilyen helyzetbe. A balesetről lenne persze mit mondanom, de egyrészt ez már nem segít az elhunytakon, másrészt gondolom, mindenkiben hasonló érzések kavarognak, ezt mutatják a hírhez fűzött megjegyzések:

 

 Ennek a posztnak tehát nem ez a témája, hanem a gyerekek emlékére készített videofilm: http://www.indavideo.hu/video/Nyugodjatok_Bekeben_Adri__Barna.

Az „alkotók” búcsúztatónak szánták: hogy képi világa mennyiben felel meg a célnak, nem tudom megítélni, különösebb kifogásom nincs ellene. Csak az a szöveg ne lenne! Az elképesztő helyesírási hibákkal teli feliratozás! Ha ez őrzi az elhunytak emlékét, az bizony méltatlan hozzájuk.

 

 Már hallom persze, hogy mekkora barom vagyok én, hogy még ilyen esetben is a helyesírás jár az eszemben, és egyébként is az én anyám stb. De még egyszer hangsúlyozom, nem az „esettel” kívánok foglalkozni, hanem a filmmel, ami bizony megítélhető tárgyilagosan. Még akkor is, ha készítői valószínűleg ugyanolyan korú fiatalok, mint az elhunytak, tehát kb. 15 évesek: ennyi és ilyen súlyú hibát nekik sem szabadna véteniük, főleg ha várható, hogy az „alkotás” sokakhoz elkerül. A posztom egyetlen célja a hibák kijavíttatása, feltéve, hogy eljut hozzájuk valamilyen módon.

 

 A film 4 perc 38 másodperc. A pontos időmegjelöléssel közlöm, melyek az előforduló tévedések (a feliratok egy része olyan apró betűkből áll, hogy el sem tudom olvasni, azokban tehát lehetnek más hibák is).

 

0.35. „Örökre Szeretünk téged” – a szeretünk szó nagybetűje teljesen indokolatlan.

1.05. „Így nézel le ránk onnan fenntről” – itt természetesen „fentről” lenne a helyes alak.

1.38. Egy hosszabb összetett mondat első két tagmondata közt hiányzik a vessző, a 3. tagmondat első szavának nagybetűs alakja itt helytelen („Ők”).

1.51. A felső négy mondat egyikét sem zárja le írásjel, holott a mondatokat az „alkotó”  nagybetűvel kezdi; az alsó sávban a gyerekek megnevezése valójában megszólítás, tehát felkiáltójel kellene utána; az alatta lévő mondatban („Nyugodjatok Békében!”) a „békében”-re javítandó.

2.13. Ha jól látom a képkocka felső feliratát, nagy hibát tartalmaz: „Ne hadjatok itt minket”- helyesen: hagyjatok.

4.25. A nyitó felirat dátumából hiányzik a pont a nap megjelölése után; az első mondatban megismétlődik az előző hiba („Nyugodjatok Békében”), továbbá a két gyerek megszólítása érthetetlen módon szerepel ez után a mondat után; az ezt követő összetett mondat tagmondatai közt nincs vessző; a utolsó mondat minden szava nagybetűvel van kezdve („Egyszer Még Találkozunk!”).

 

 Ha valaki végignézi a filmecskét, észreveheti, hogy a felsoroltakon kívül szinte nincs más felirat, vagyis majdnem mind hibás. Sajnos.

 Részvétem a szülőknek!

 

 

 

 

Négy gyermekem van. A legkisebb nagyjából olyan korú, mint a kép bal oldalán látható Jang Pej-li. Ugyanilyen kerek arca van, ha pedig kinyitja a száját, az elővillanó képet uralja két nem egyforma nagyságú és hosszú metszőfoga. Mégis, ha valaki azt mondaná, hogy Eszter nem aranyos, vagy nem elég aranyos, hát azt mentem elküldeném a jó édes anyjába. Éppoly aranyos, mint Jang Pej-li, vagy a jobb oldali Lin Miaoke.

Sőt, általában is elmondható, hogy egy hétéves gyerek aranyos, szülei számára pedig egyenesen a legaranyosabb, mindenképp felülmúlják azokat a felnőtteket, legyenek bár az olimpiák zenei rendezői, akik legtöbbször olyan rondák, hogy a kínai sárkány is csak sírva enné meg őket.

Azt tudtuk, hogy a kínaiak hamisításban verhetetlenek, az utóbbi évtizedekben egyenesen a nemzetkarakterológia fő jegye lett ez. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy még az olimpiai megnyitón is élnek ezzel. A számítógépes trükkök még talán beleférnek egy ilyen eseménybe, az a hamisítás azonban, amit a két kislánnyal műveltek, egyszerűen hányingerkeltő. Az egyik láthatatlanul énekelt egy dalt (Óda a hazáról…), a másik látható volt, de csak tátogott. A szép hangú, éneklő kislány ugyanis nem volt elég aranyos, „mert kövérkés arca és egyenetlen fogai vannak”- a zenei rendező szerint. „Azt akartuk, hogy a pekingi olimpia a legjobb színben tűnjön fel, vagyis a nemzet akaratát helyeztük előtérbe” – mondta Csen Csiang.

 Hát igen, ezt az érvelést ismerjük. A nemzet, haza (amelyhez a dal szólt) általában ritkán kér tőlünk valamit. Én még sosem hallottam olyan emberről, akit a haza bármikor is megszólított volna, pl. így, hogy „szervusz Csen Csiang, én vagyok a haza, s azt akarom, hogy cseréljük le az éneklő kislányt”. A haza szavát, akaratát közvetítők szokták tolmácsolni, többnyire politikusok, most pedig úgy látszik, egy zenei rendező is meghallotta a szózatot, bár lehet, hogy valaki súgott neki. Persze mondhatta volna a súgónak, hogy itt nem a haza beszél, hanem te, te szemét, de ez a kínai jóskönyv, a Ji-king szerint valószínűleg súlyos testi fenyítést vont volna maga után. Így aztán miután a nemzet megrendelte az orbitális csalást, a rendező lecserélte Jang Pej-li-t. Lelke rajta.

Én viszont szülőként azt mondom: egyetlen megnyert arany sem ér annyit, mint ez a „nem aranyos” kislány, s az ilyen „trükk” keltette undor elnyomja bennem az egyébként tökéletes(nek látszó) megnyitó emlékét.

Érmeseink helyében megnézetném valamely szakértővel, a medálok nem hamisak-e.

Alakul a magyar álláspont az orosz-grúz viszály ügyében, adja hírül a Népszabadság (http://www.nol.hu/cikk/503073/), ami egyelőre abban áll, hogy kifejeztük aggodalmunkat a véres harcok miatt. Mire a háború véget ér, talán már kész is lesz a külügyminisztérium véleménye.

 

A magyar külügy, mint oly sokszor, most is kullog az események nyomában. Pl. Romániában szinte azonnal összeült az Államtanács, és határozottan állást foglaltak Grúzia területi épsége mellett. A román külügyet nehéz lenne elvi következetességgel vádolni, de ha bármelyik konfliktusban szóba kerül egy államból való kiszakadás eshetősége, határozottan elutasítják azt, nem törődve a nagyhatalmak aktuális véleményével. Véleményük e téren elvi alapozottságú: nyilván Székelyföld és tágabban Erdély jut ilyenkor mindig eszükbe, ennek megfelelően politizálnak, lásd Koszovó esetét.

Már van lengyel-balti rendezési terv is, amely uniós békefenntartókat küldene Grúziába a kármentés céljából - mi pedig figyeljük, melyik nagyhatalomnak milyen magyar álláspont lenne a kedvezőbb. Ennyit a magyar elvi politizálásról.

 

Pedig most elég egyértelmű, hogy a grúzok iránti minden rokonszenvünk ellenére a grúz vezetés követte el a hibát, Szaakasvilinek ezért felelnie kell. Láttam, amint a grúz tv-ben bejelentette a támadást: haja lenyalva, belőve, szemén – mint aki nincs is tisztában az események horderejével - semmiféle félelem nem érződött: úgy nézett ki, mint Maros Gábor fénykorában, az ember azt hihette volna, nem is hadiállapotot jelent be, hanem elénekli, hogy Ma önről álmodtam megint… Ugyanakkor a proconsulok ritkán indítanak háborút Róma jóváhagyása nélkül, vagyis szinte kizárt, hogy a grúz lépés mögött ne állt volna ott Washington.

 

A magyar külügy éppen ezért van bajban: nem állhat nyíltan az oroszok mellé, nem támogathatja Dél-Oszétia elszakadását, netán függetlenségét, mint Koszovónál tette (ott is későn), hiszen a Birodalomnak mi is alattvalói vagyunk, vezetőink maguk is helytartók csupán. Éppen ezért késik a magyar érdek megfogalmazása részükről. Addig is elmondhatjuk, Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján.

 

„…már megint videóznak, komolyan mondom, úgy érzem magam, mintha egy moziba ültem volna be, minek ez a videó, könyörgöm,… most a magyar lány szúr, megnézik, persze, visszanézik, …és megadják, megadják, de jó, hogy van videó, …csak sajnos az ellenfél már nagyon vezet, nagyon vezet, 10 találattal húzott el, gyerünk, gyerünk nincs még minden veszve, van még egy perc, szedd össze magad kislány, verhető ez az ellenfél, de nem így, nem így, úgy látszik a mi lányunk ma rossz napot fogott ki, kapcsoljunk át a másik helyszínre, 

 

…köszöntöm a kedves hallgatókat, van egy jó meg egy rossz hírem, a rossz az, hogy az ellenfél öt ponttal elhúzott már  az első menetben, a jó pedig, hogy a mi fiunknak ez a taktikája, megnézi, mit tud a másik, hagyja kicsit játszani, majd aztán a másodikban megmutatja, mi a magyarok istene, nem ez nem lehet igaz, már megint nem adták meg a pontot, pedig esküszöm, tisztán talált, legalább háromszor, s megint az ellenfél kapott pontokat, de hát bírósportársak, azért ne nézzék már az egész világot hülyének, én vissza is adom a szót, mert itt úgy látszik, tisztességes körülmények közt a mi fiunk nem tud ma nyerni, …

 

kedves hallgatók, óriási a hangulat itt a csarnokban, a magyar lányok már vezettek 4 meg 5 góllal is, most pedig a végére teljesen összeomlottunk, nem tudtuk tartani az átlövőjüket, lányaink nem találták meg az ellenszerét, s most a vége előtt pár másodperccel azon izgulhatunk, hogyan hozhatnánk döntetlenre az állást, mert a továbbjutáshoz ez feltétlenül kellene, egyébként a bírókkal lenne mit elszámolni, …én nem bírom tovább a feszültséget, kapcsoljunk a másik csarnokba, …

 

itt vagyok, szervusztok mindenkinek, sajnos versenyzőnk kiesett a vigaszági mérkőzésen, így nem került pontszerző helyre, készítettünk vele egy riportot, most hallgassák meg ezt,  „teljesen jól felkészültem az ellenfélből, végig úgy éreztem, hogy én irányítom a meccset, ellenfelemet intették is, majd aztán érthetetlen módon engem is, ami annyira kizökkentett a ritmusomból, hogy egy pillanatnyi dekoncentráció miatt levitt a földre, hát ez van, nem így képzeltem el, de majd máskor”…

 

 most pedig kapcsoljuk a …teret, ahol vérmes reményekkel induló versenyzőnk döntőbe jutott, de még úgy látom, nem ők következnek, mert az orosz és a grúz lány közt szétlövésre kerül sor, majd csak most jön a mi lányunk, …hajajj, de rosszul sikerült ez az első kör, koncentrálni, koncentrálni a mindenit, nem, ez nem megy ma, hát kérem, lesz még alkalom a javításra, de ez úgy látszik, ez nem a mi napunk…hallgassuk, mit mond kollégám a …pályáról…

 

nincsenek jó híreim, titkon reménykedtünk benne, hogy lányunk visszavág a néhány héttel ezelőtt elszenvedett vereségért, de hiába van a ranglistán húsz hellyel mögötte a kínai lány, úgy látszik, a hazai pálya meghatványozta az erejét, mi pedig már az első fordulóban búcsúztunk, de nem baj, párosban lehet még javítani…”

 

Mikor lesz már meg az első magyar arany?

„Az alapítvány által fenntartott iskola nem költségvetési szerv, nem gazdálkodó szervezet és nem társadalmi szervezet, ezért a dolgozójának ígért előny – tényállási elem hiányában – nem valósítja meg a vesztegetés vétségét” – fogalmazott a főügyészség az Oktatási Hivatal azon beadványára, melyben a hivatal vesztegetési kísérlet gyanújára hivatkozva feljelentette a Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnáziumot (MTI-hír).

 

 Vegyünk egy nagy levegőt, és számoljunk tízig. … Megvolt.

 Akkor most kezdhetjük.

 

 Az intézmény kora nyarán lett közismert, a nevezetes érettségik miatt, amelyben az egyik Gyurcsány-fiú is érintett volt, ennek részletei közismertek. A hivatal elnöke, Bakonyi László vizsgálatot indított, s jelentős szabálytalanságokat állapított meg, a kiszabható maximális büntetést rótta ki az intézményre, de az érettségit véleménye szerint ezek nem befolyásolták, ezért az eredményeket nem semmisítették meg. A vizsgálat során kiderült, hogy a szülők egy része pénzt ajánlott fel a jobb jegy érdekében, s ez már Bakonyi úr toleranciaszintjét is meghaladta, ezért tett feljelentést. Most kiderült, hogy tévedett. Az ügyészség toleranciaszintje még az övénél is magasabb.

 

 Jogállamnak nevezett országban élünk, fogadjuk el tehát, hogy a fennálló törvények alapján az ügyészségnek igaza van. Ha egy tanár közalkalmazottként fogad el pénzt a jobb jegyért, az vesztegetés, ha ugyanezt alapítványi iskola tanáraként teszi, az nem bűncselekmény.

 

 De hogy mekkora távlatok nyílnak meg ezzel! Hogy ezt az alapítványi iskolák még nem tudták! Ettől kezdve az igazgatóik helyében megoldódni látnám az összes anyagi problémát! Először is két részre osztanám a „gyerekanyagot”, mert bevezetném a kétszintű érettségi mintájára a kétszintű osztályzást. Az értelmesek természetesen továbbra is hagyományos módon kaphatnák a jegyeket (lecke feladva, megtanulva, felelés korrekten osztályozva), mert az igazságosság oltárán is áldozni kell. A többiek pedig a nyílt díjtételekkel dolgozó tanárokhoz mehetnének tanévzárások előtt. Pl. Piroska néninél történelemből a négyes 5000 Ft, az ötös 7000, Sanyi bácsinál  magyarból a négyes 6000, az ötös 8000, Éva néninél matekból a jeles pedig már 10000! (Nem mindegy kinél és milyen tárgyból vásárolsz jobb jegyet: vannak szigorú tanárok, akik követelnek!) Ez is teljesen törvényes és etikus módszer lenne, hiszen mindenki nyílt lapokkal játszhatna, még az APEH sem találhatna kivetnivalót (természetesen a jegyvásárlás nyugtával menne).

 

Van egy jó kollégám a helyi alapítványi középiskolában, jelenleg Trabanttal jár. Ha meglátom, hogy Audira cseréli autóját, tudni fogom, hogy vagy beszállt az üzletbe, vagy államtitkár lett.

 

 Csak azt nem tudom, mi a szarért maradok én ki ebből a bizniszből is közalkalmazottként!

 „Egy toronyóra nagy-nagy kalapácsa elütötte a mi időnket” – ezt a gyönyörű, sokértelmű sort Osztojkán Béla, a nemrég elhunyt cigányköltő írta egyik versében; benne kifejezi, hogy eljött a költő nemzedékének az ideje, de szerintem hangsúlyosabban azt is jelzi, hogy az a bizonyos kalapács egyben agyon is verte lehetőségeiket. Hogy ez a jelentés mindenképpen benne van a szövegben, arra bizonyíték, hogy a következő sorokban egy reményeket lekaszaboló sarlóról beszél (fájdalom, ezt nem tudom fejből idézni).

 

 Vajnai Attila aligha olvasta Osztojkán Bélát, hiszen a Marx-Engels-Lenin-Sztálin-Rákosi Összegyűjtött Műveinek átrágása még egy népesebb egérkolóniának is évekbe telne, a Munkáspárt 2006 vezetőjének nincs tehát ideje tájékozódni az alapműveken felül. Pedig ha olvasta és meg is értette volna pl. ezt a költeményt, most aligha jutna eszébe, hogy újabb strasbourgi beadványában már egyenesen a sarló és a kalapács jelképének engedélyeztetéséért indítson pert.

 

 Vajnai elvtárs nyilván vérszemet kapott a legutóbbi, a vörös csillagról szóló ítélettől, s most elérkezettnek látja az időt a kommunista jelképrendszer teljes rehabilitására.

Az sem zavarja, hogy míg a vörös csillagról valóban elmondható, hogy nagyobb múltú jelkép, mint a kommunizmus, ugyanez a másik kettőről együtt nem állítható (külön, mint sarló és bárd-balta igen, kalapácsként viszont egyáltalán nem). Ráadásul nem nemzetközi jelképek, hanem szorosan kötődnek a Szovjetunióhoz; a többi ország, amelynek pl. zászlajában a két elem megjelent, a szovjet mintát követte, így mi is, a Rákosi-címerben. Használatának visszaállítása nem egy munkásmozgalmi jelképet helyezne vissza jogaiba, hanem nyílt tagadása lenne mindannak, ami itt a rendszerváltás óta történt, beleértve az ország függetlenségét.

 

 Vajnai provokál. Vagy nagyon hülye. Vagy mindkettő.

De sajnos a strasbourgi bíróság előző ítéletében bebizonyította az érzéketlenségét közép- és kelet-európai népek történelme iránt, így akár még esélyes is lehet a beadványa. De ha elutasító döntés születne, nekem akkor is van Vajnai számára javaslatom: költözzön el Észak-Koreába, ott a zászlóban ma is megvan a veres csillag, aligha keltene feltűnést a sarlós-kalapácsos jelvénnyel. Kim Dzsong Il (ha még él egyáltalán) talán  ki is tüntetné, s megjutalmazná egy marék rizzsel, hogy ne haljon éhen. Merthogy ott még tart ugyan a munkás-paraszt (ön)uralom, de az a bizonyos sarló nemigen tud mit aratni az ottani földeken, hála a kommunizmusnak, ami után Vajnai elvtárs itthon reménytelenül vágyakozik. Ott még lenne esélye.

Jó utat! (A retúrjegyet nem muszáj megvenni.)

 Deák úr, a HospInvest egyik vezetője diadalittasan jelentette be, hogy a passzív ellenállás megtört: közjegyzővel hitelesítette, miszerint 721 munkavállaló írta alá a felkínált szerződést a megyei kórház dolgozói közül, ráadásul azóta is vannak újabb aláírói, köztük orvosok: (http://www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=164832.

 

 Várható volt, hogy az idő nekik dolgozik, a közalkalmazotti státuszukhoz ragaszkodó kórházvédők száma erodálódik. Már a másik Deák korában is akadtak, akik felhívták a figyelmet a passzív ellenállás kétarcúságára: „A hazafiak között a hivatalviselés honárulásnak bélyegeztetett, ez veszélyes előítélet volt a közügyre, méltánytalan és igazságtalan az egyénekre nézve, kik hivatalra képezték ki magukat, és előttük a munkakört az előítélet fenyegetése elzárta; az előítéletet a vagyonos osztály a kényelemnek ölében költötte a vagyontalan rovására, és szenvedett alatta az erkölcsiség.”( Szárazberky Nagy Józsefnek, a 48-as országgyűlés egykori bihari követének visszaemlékezéséből) .

 

 Aktualizálva ez azt jelenti, hogy az állásvesztés réme sokakat késztet az aláírásra jobb meggyőződésük ellenére is, mert hiszen egy jó hírű s valószínűleg tartalékokkal is rendelkező főorvos aligha marad munka nélkül, ugyanez viszont nem mondható el mindarról a több száz dolgozóról, akik még kitartanak, ráadásul ha a heol.hu-n a témában olvasható megjegyzések csak felerészben is tükrözik a közhangulatot, az bizony nem sok jót ígér az aláírást megtagadóknak.

 

 Van itt azonban egy olyan körülmény, amivel a HospInvest-nek számolnia kell még akkor is, ha történetesen elegendő jelentkezőjük lesz, s megkapják az engedélyeket az ÁNTSZ-től. Ez pedig az, hogy mi lesz az így elbocsátott 5-6-700 emberrel? Mi lesz azzal az 5-6-700 családdal, amely így kereső nélkül marad? Már hallom is persze, hogy maguk tehetnek róla, miért nem írtak alá stb. Ez azonban lényegtelen ahhoz képest, amilyen probléma szakad így a városra. Lesz néhány ezer ember, aki Egerben úgy fogja utálni a HospInvest-et, hogy ha csak egy feketemágus van köztük, nem lennék Deák úr helyében. Ő láthatóan letudja azzal a problémát, hogy felajánlotta a lehetőséget, amivel a dolgozók nem éltek, ettől kezdve az ügy nem rá tartozik. Pedig igen, Deák úr. Hiába ül a védett irodájában, a kényelmes fotelban, nem lesz nap, hogy ne hallaná az elbocsátottak átkait. Nem lenne jobb kiegyezni?

  Szívesen feldobtam volna hangulatomat egy kis kokainnal, mert unalmasan telt a mai nap: egyetlen új hangfelvétel sem került elő a HírTv kontra Helmeczy-féle ügyben, s ahogy az várható volt, a szimpla bűnügyi eset átkerült a politikai hit szférájába. A Fidesz minden szinten tiltakozik, Helmeczy végigturnézza a baloldali orgánumokat a magyarázkodásaival, nagy összegben lefogadható volna, hogy ha a rendőrség, bíróság lezárja valaha az ügyet, az ítéletnek az egyik oldal nem fog hinni. Az, amelyiket elmarasztalják. Mert a hitkérdések racionálisan nem megválaszolhatók.

 

 Egyik érintettnek sem érdeke igazán a teljes igazság kiderítése. A tv-sek nyilvánvalóan Verest vették célba, de a lőlapra kampányfőnökének nevét tették. Az utolsó lennék, aki valaha megvédi Verest bármilyen ügyben, ám a rendelkezésünkre álló dokumentumok ismeretében valószínűsíthető: az akció nem tőle indult. Helmeczyt – Fradi kizárásában játszott kétes szerepe miatt – eleve nem kedvelem, nagyjából annyira megnyerő közszereplő számomra, mint egy háromnapos vízihulla. Úgy is néz ki. Ügyvédként, jogászként lett volna tennivalója az ügyben, feltűnően sok magyarázkodása talán azt takarja, hogy mindezt ő is érzi, s nem véletlen az sem, hogy mely médiumokban hirdeti álláspontját: azokban, amelyeknek közönsége nagyrészt utálja a HírTV-t. Vagyis transzponálja az esetet, azt sugallja a törzsközönségnek: a csatornáról ti is tudjátok, hogy milyen szemét, vagyis most is az, én pedig ártatlan vagyok.

 

 Kétes pontok azonban a riporterek sztorijában is vannak. Nem nagyon tudom, tudjuk, hogy mi volt az indítéka a drogdílernek abban, hogy megkereste Helmeczyt, mivel a két fiú aligha drogozik, tehát alaptörténete hazugság. Annyira pedig nem tartom elvetemültnek Krakkóékat, hogy az egész akciót ők tervelték ki Veresék lejáratására. Ennek a kockázata ugyanis nem áll arányban a lehetséges nyereséggel: ha megbuknak, s kiderül, hogy hazudtak, hamisítottak, egész életükre eláshatják magukat újságíróként, s ettől kezdve legfeljebb a MÚOSZ elnöki címére pályázhatnának…

 

 Vagyis mindenkinek jó, ha a tészta tovább nyúlik, egyre alaktalanabb, felismerhetetlenebb lesz, s mindkét oldal hívei megnyugodhatva hajthatják álomra fejüket azzal az érzéssel, hogy „credo quia absurdum est”.

  Hol volt, hol nem volt, élt városunkban egy nagy tiszteletnek örvendő zenetanárnő, S. néni. Nemzedékek sorát tanította zongorázni, emellett a közoktatásban is tanított, mígnem eljött az öregkor, s nyugdíjba vonult. Fájdalom, az öregséggel a betegségek is beköszöntöttek, legkínzóbban egy elviselhetetlen térdfájás formájában.

 

 Először a jobb térde mondat fel a szolgálatot. Elment néhány évvel ezelőtt a helyi kórházba a szintén nagy tekintélyű főorvoshoz, aki kivizsgálta, s megállapította, hogy sürgős műtétre van szüksége, amit néhány hét múlva meg is csinált. A drága főorvos úr nem kért pénzt, nem várt hálát ilyenformán, talán azért, mert maga is annak az iskolának a padjait koptatta, ahol egykor S. néni is tanított. Aranykezét mai napig is áldja hősünk, mert olyan jól dolgozott, hogy ezzel a térdével alig van baj, ha fáj is kicsit, az nem elviselhetetlen, de ami a legfontosabb: működik.

 

 Nem így a bal térd. Az a fránya bal egy éve kezdte megtagadni a munkát, de ez még semmi ahhoz képest, milyen fájdalmat okoz azóta is folyamatosan S. néninek. Annak a S. néninek, aki időközben 74 éves lett. Elment tehát ismét a kórházba, kivizsgálták, megállapították, hogy itt is sürgős műtétre van szükség, mert a térdében valamilyen csontok, csontkinövések kezdenek összenőni, emiatt nem tud rendesen közlekedni, s ez okozza az elviselhetetlen fájdalmát. Bár S. néni már nem fiatal – mint említettük -, de bátor asszony, aki kijelentette, hogy „egy életem, egy halálom: kés alá fekszem”. „Hohó, nem addig a’ S. néni – szólt a főorvos, nem eszik olyan forrón a kását! Ámbár a cél eléréséig nem kell három akadályt leküzdeni, egy azonban van, ami felér a mesebeli hárommal, ezt úgy hívják: volumenkorlát!

 

 Szó szót követett, mígnem kiderült, hogy S. néninek 2013-ban (!) lesz legközelebb esélye a műtétre, ha addig él még a főorvos, na és természetesen S. néni, aki akkorra már 79 éves lesz.

 

 Hősünk először megnyugodott, hogy lám, ilyen az igazságosabb, méltányosabb, jobban működő egészségügyi ellátás, biztosan sokan vannak, akik nála is sürgősebb térdműtétre várnak, s ők is biztosan fizették csaknem negyven éven át a járulékokat, hát persze hogy megérdemlik a mielőbbi műtétet. Majd gondolkodni kezdett és elkeseredett, eszébe jutott, hány éves lesz majd 2013-ban, s akkor már minek a műtét arra a kis időre…

 

 Végül erőt vett magán, elmondta fájdalmát a fiának, aki történetesen híres zenész székesfővárosunkban, s alkalomadtán latroknak is játszik, tehát ismer néhány fontos és nagy befolyású embert. A fia hálás szívvel gondolt mindig is anyjára, aki elindította a zenei pályán, természetes hát, hogy intézkedési tervet dolgozott ki. Addig ment, addig ment, mígnem talált valakit, aki el tudta érni, hogy S. nénit fogadja Pesten egy nagyhírű kórház. Hogy mit kellett ezért tennie, hogyan érte el, hogy a várólistán előre kerüljön s átugorja a volumenkorlátot, nos, erről nem szól a fáma. Lehet, hogy a fiú puszta neve elég volt. Lehet, hogy kicsit olajozni kellett a mechanizmus valamely fogaskerekét a gördülékenység érdekében. Lehet, hogy el kellett játszania egy szívhez szóló futamot a hegedűjén: nem tudjuk, mert bizony S. néni erről valamiért mélyen hallgat.

 

 S. néni nem mesebeli alak, bár jósága tanítványai körében meseszerű volt. Néha fodrászhoz is eljár. Történetét ma mesélte ott a feleségemnek: holnap utazik Pestre, és hát nem akar csak úgy betoppanni a kórházba, már csak a fia miatt sem. Kívánjunk neki sikeres műtétet, s áldjuk a tiszta, átlátható viszonyokat az egészségügyben, melynek hála S. néni mielőbb kés alá feküdhet.

 

 Mesénk optimista végkicsengésén legfeljebb az ronthat valamit, ha lenne olyan felelőtlen személy, aki megkérdezné: mi lenne, ha ez Tokodaltárón Mari nénivel történik meg, akinek nincs ilyen kiváló és híres fia, következésképp latrokat sem ismer, tehát sem a várólistán nem jut előre (jó, ha nem hátra), sem a volumenkorlátot nem tudja fájós térddel átugrani? Mi azonban nem vagyunk felelőtlenek, s őszinte szívvel örülünk S. néni műtétjének.

Éljen sokáig!

 Hegyi Gyula, az Európai Parlament képviselője (MSZP) is beszállt abba a vitába, amely a Népszabadságban zajlik a baloldal identitási válságáról (http://www.nol.hu/cikk/502238/).

Cikkében azonban olyan érveket használ, amelyektől nemcsak a jobboldaliaknak, hanem minden tisztességes embernek hányingere támad.

 

 Egy rövid nemzetközi kitekintéssel indítva érvel a demokratikus szocializmus felvállalása mellett, majd gyorsan rátér a hazai jobboldal minősítgetésére. Lényegében a jobboldal által teremtett szellemi és médiaközeget nevezi meg fő okként, ami miatt nehéz a baloldali értékek mellett kiállni…Mintha legalábbis a jobboldali média túlnyomó többségben lenne az országban, ez határozná meg a közbeszédet. Nem feledkezik meg a Fidesz leleplezéséről sem, amelynek antikommunizmusát a világháború előtti örökségből eredezteti, s eközben célzott csapással a mai jobboldal antiszemitizmusát is sugallja. Ez utóbbi érdekében még egy Márai idézettel is él, amelyet az író a Horthy-rendszerről mondott, de miután Hegyi korábban a két korszak jobboldaliságának szellemi rokonságát hangsúlyozta, nem lehet nem látni, hogy a Márai-idézettel lényegében a Fideszt akarja diszkreditálni. Halkan megkérdezném ennek kapcsán tőle: Márai miért is hagyta el az országot, miért is nem jött haza? Azt pedig már csak ráadásul közlöm Hegyivel, Máraitól tudnék tucatszámra olyan kitételeket idézni a zsidókról, amelyeket ha ma írt volna le, aligha kerüli el, hogy be ne szerkesszék az antiszemita közbeszéd kiadványba.

 

 A jobboldal által kikényszerített folytonos ideológiai harc az oka Hegyi szerint, hogy a baloldal elbizonytalanodott, pedig volnának vállalható példaképeik. Ezek közül meg is nevez kettőt: Che Guevarát és Lukács Györgyöt. Che Guevarát hagyhatjuk, komoly ember aligha hiheti, hogy egy terrorista tömeggyilkos bárkinek is példaképe lehet. Lukács azonban nagyobb falat. Hegyi először is azzal igazolja nagyságát és jelentőségét, hogy a Google-ra hivatkozva állítja: többet írnak róla, mint az egész magyar irodalomról, vagyis az egyetlen világhírű gondolkodónk. Ez utóbbi önmagában akár igaz is lehet. De a bizonyítéka nevetséges. Ha beütöm Hitler nevét 46.900.000 találatot kapok, míg Goethére 21.500.000-et vagyis a felét sem. Ezek szerint Hitler nagyobb alakja volt a német szellemnek, mint Goethe?

 

 Hogy Lukács nagyobb szellem lenne, mint pl. Bibó? Vagy Németh László? Vagy Illyés? Az a Lukács, aki maga is tevékeny részvevője volt a vörös terrornak, aki nála nagyobb szellemek tönkretételéért felelős, mit amilyen Hamvas Béla vagy Kerényi Károly voltak? Az a Lukács, akinek csikorgó nyelve irodalmunk őskorára emlékeztet? Akinek két könyvét kellett kötelezőként elolvasnom egyetemistaként, de ez nagyobb szenvedést okozott, mintha pl. Berkesire kényszerítettek volna (amivel nem állítom, hogy utóbbi különb lett volna, de mindenesetre olvashatóbb)?

 

 Cikke befejezésében kifejti, hogy biztos vesztes az, aki hagyja, hogy ellenfelei szabják meg, kit szabad és kit nem szabad tisztelnie a múltjából. Kedves Hegyi Gyula, én igazán nem szabom meg, kit tisztel a baloldal és kit nem. Felőlem akár Rákosit vagy Révait is tisztelhetik. Én mindössze csak annyit mondanék, hogy ilyen példaképek láttán köpök egyet, mint baloldali egy Szálasi portréra.